„… erős a szeretet…”
Steinbach József, 2013-04-21 04:00:00
(Énekek 8) MELYEK A HÁZASSÁG LEGNAGYOBB KIHÍVÁSAI? Szenvedélyesen szeretni, de mégis józanul szeretni azt, akit az Úr nekünk adott: mintha bort ittunk volna.
Folyamatosan szeretni, a szeretetet állandóan kimutatni, ebben nem meglankadni (1-4). Lobogva szeretjük párunkat még mindig? (6). Legyőzhetetlenül szeretni, mint ahogy ebben a világban legyőzhetetlen a halál. Nem történhet olyan, ami a másik iránti hűségünket megingathatná, mert összetartozásunk olyan erős,* mint a halál (6-7). Ehhez mennyei erő kell; annak az ereje, aki még a halálnál is erősebb volt, mert feltámadásával legyőzte a halált. A boldogságot megtapasztalva szeretni: rádöbbenni arra, hogy én a másik mellett boldog vagyok, mert van valaki a világon, akinek feltétel nélkül át merjük adni magunkat (8-10).** Mennyire nem merjük megosztani a lényünket, még a párunkkal sem.*** – Íme, milyen gyönyörű feladat, eleget tenni a házasságban, évtizedek múlva is ezeknek a szent kihívásoknak.
* Több képet villant fel a szeretet erejére az Ige: erős, mint a halál, mint egy feltörhetetlen pecsét, mint az elsodorhatatlan part.
** Önmagunkat feltétel nélkül átadni valakinek, nagy „merészség”, de ezt mégis megtenni, és a másiktól is megtapasztalni: a legnagyobb boldogság. Aki ezt a kölcsönös önátadást a házasságban átéli, az valóban „érett” személyiség, minden tekintetben felnőtt ember, mi több, hívő ember.
*** Óvó szeretettel szeretni, büszkének lenni, vigyázni a szőlőnkre, más tekinteteknek nem kiszolgáltatni (11-14), mert nagy dolog, ha észreveszik párunk szépségét (13), de nagy baj, ha ezt ő provokálja ki: ekkor ugyanis elhanyagoltuk a szőlőnket. Ez a mi hibánk.
Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. September 27., Friday,
Adalbert
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 3955
Összesen 2009. június 2. óta : 42656383