„Mert ezt mondta nekem az Úr, nyugodtan nézem hajlékomból…”

Steinbach József, 2013-05-12 04:00:00

(Ézsaiás 18) Az itt szereplő népek mindazok, akik szövetségbe akartak tömörülni Asszíria ellen. A mai Szudán és Etiópia területéről lehet szó, Dél-Egyiptomról, akik Kr. e. 705 körül Júda királyát is megpróbálták bevonni egy Asszíria ellenes szövetségbe (2Királyok 18,7). 

Ezért küldenek követeket Júda királyához (2). Isten Igéje azonban figyelmezteti a világ összes lakóját, hogy szervezkedhetünk mi itt, hatalmi játszmákkal, érdekekkel sakkozva, hol így, hol úgy szövetkezve (3): az Úr mindezt nyugodtan nézi hajlékából, hiszen az események végső kimenetele mégis az Ő kezében van! (4-6) Ez ma is fontos üzenet. A hívő ember soha nem szervezkedik az érdekei szerint, hanem csak szolgál, és jövőjét, „előre-menetelét” mindenkor az Úrra bízza. A legnagyobb elismerés pedig nem marad el, mert eljön az idő, amikor a „helyünkön” leszünk, ott ahol „jó” nekünk, ahol az Úr van (7).*

 Sőt, népek jönnek messziről, onnan, ahol az ég a földet éri, hogy hódoljanak az Úrnak, ott, ahová nevét helyezte (5Mózes 12,5). Ezek daliás népek, szálasak, sima arcúak, és félelmetesek, ám papiruszhajókon legyőzik a távolságokat, hogy közelebb jöjjenek az Úrhoz. Az Ő színe előtt szelíddé lesznek. Jöttük jeladás a föld minden lakójának, hogy minden szervezkedés ellenében, az egyetlen megoldás, az Úr.

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2026. June 09., Tuesday,
Félix napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 16506
Összesen 2009. június 2. óta : 52550289