A lét maga

Adminisztrátor, 2010-04-05 07:44:31

Hiába, egyetlen kor sem tudja átlépni a maga árnyékát. A mienk sem. A minap egy amolyan „kereső” fiatalemberrel beszélgettem, aki azt mondta, hogy az evangéliumokból megismert történeti Jézust még csak el tudja fogadni, sőt „nála nagyobb ember talán nem is volt”, de a feltámadásával már  nem tud mit kezdeni.

Én meg, válaszoltam, azzal nem tudok mit kezdeni, hogy korunk uralkodó gondolkodása nem tud mit kezdeni a feltámadással. Ilyenkor, mint ebben a beszélgetésben is, érzem a rám szegeződő tekinteteket, hogy most aztán „bizonyítsam be”, hogy Jézus feltámadott. És sok hívő keresztyén zavarba is jön a ráháruló feladattól, mintha bizony Isten igazsága azon állna vagy bukna, hogy mi ma mit tudunk bizonyítani. Még jó, hogy Isten igazsága nem azon áll vagy bukik, mi van a mi fejünkben és szívünkben. Ha a keresztyéneknek kellene „igazolni” Istent, Isten már halott lenne...

A mai modern, racionalizmusnak nevezett eszmeiség voltaképpen arra a nagyon is korlátolt elméjű és számomra teljességgel irracionális dogmára épül, hogy a valóság csak akkor értelmes, ha bizonyítottan  magyarázható. Ezzel  a mai ember voltaképpen feladja a valóság teljességének megismerésére vonatkozó igényét, hiszen az  lét értelmét beszorítja mostani bizonyítható tudásunk korlátai közé. Mintha bizony a lét értelmes volta attól függne, hogy az ember rátalál-e erre az értelemre vagy sem. Mintha bizony az igazság mértéke az ember lenne! És még „ők” mondják, hogy az Istenben való hit az nem más, mint ember-központú kivetítés. Hát nem éppen a mai racionalizmusnak nevezett irracionalizmus az, amelyik kivetíti a mai tudást és úgy állítja be, mintha az az egészre vonatkozó tudás lenne? Vajon miféle logika mozgatja azt a gondolkodást, hogy ha Jézus feltámadása nem magyarázható, akkor meg sem történt? Tényleg logikus az a gondolat, hogy ami megmagyarázhatatlan (az ember mindenkori tudásszintjén), az meg sem történhet?

Köntös László írását teljes terjedelmében a Dunántúli Református Közélet blogon, honlapunk publicisztika rovatában olvahatja el.

Kapcsolódó link:http://refkozelet.blogspot.com/2010/04/let-maga.html



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2810
Összesen 2009. június 2. óta : 39867370