„Az Úr uralkodjék rajtatok!”

Steinbach József, 2016-05-22 04:00:00

(Bírák 8,1-23)* Isten az elején ad erőt és bölcsességet Gedeonnak. – 1. Gedeon megnyugtatja a féltékeny efraimiakat, mert az ő tetteiket is elismeri, ahol pedig elismerjük a másikat, ott megenyhül a féltékeny indulat (1-3).

– 2. Gedeon nem enged azonnali teret gyarló emberi indulatainak, amikor két helyen sem fogadják be fáradt seregét. Vigyázzunk, az indulatokat mindig el kell tenni „másnapra”. A hívő ember szívében krisztusivá lesz az indulat (4-9), mint amikor Őt sem fogadták be a samáriai faluban (Lukács 9,55-56). – 3. Gedeon legyőzi a midjáni király hatalmas seregét, ám itt sem erővel. Gedeon a kellő időben cselekszik, amikor az ellenség tábora biztonságban érezte magát, saját erejének önhittségében. Ebben a világban mindig készen kell lenni, soha nem érezhetjük magunkat önhitt biztonságban (10-12). – 4. Gedeon nem tökéletes ember, úgy szolgáltat igazságot, ahogy ebben a világban szoktak, biztosan „kiiktatva a másikat”, mert egyébként ő iktat ki engem. Mi nem tudunk igazságot szolgáltatni, legfeljebb pusztítani. Gedeon ezt meg is vallja, amikor népe kérésére azt válaszolja: ne én, hanem az Úr uralkodjon rajtatok (13-23)

* A teljes magyarázat:

Isten ad erőt és bölcsességet Gedeonnak, aki a legnehezebb helyzeteket sem csupán erővel kezeli, hanem ezzel a bölcsességgel. 

– 1. Gedeon megnyugtatja a féltékeny efraimiakat, mert az ő tetteiket is elismeri, ahol pedig elismerjük a másikat, ott megenyhül a féltékeny indulat, ami egyébként mindent vinne. Gedeon, ebben a nehéz helyzetben felesleges vitákkal, üresjáratokkal nem fecsérli az erejét (1-3). 

– 2. Gedeon nem enged azonnali teret gyarló emberi indulatainak, amikor két helyen sem fogadják be fáradt seregét. Vigyázzunk, az indulatokat mindig el kell tenni „másnapra”. A hívő ember szívében krisztusivá lesz az indulat, mint amikor Őt sem fogadták be a samáriai faluban (Lukács 9,55-56); - hiszen a romboló, gyilkos indulat másnapra megenyhül, megoldássá szelídül az Úr kezében (4-9). 

– 3. Gedeon legyőzi a még két üldözött midjáni király hatalmas seregét, ám itt sem erővel, hanem az Úrtól kapott bölcsességgel, mert a kellő időben cselekszik, amikor az ellenség tábora biztonságban érezte magát, saját erejének önhittségében. Ebben a világban mindig készen kell lenni, soha nem érezhetjük magunkat önhitt biztonságban (10-12). 

– 4. Gedeon nem tökéletes ember, úgy szolgáltat igazságot, ahogy ebben a világban szoktak, mind a mai napig, biztosan „kiiktatva a másikat”, mert egyébként ő iktat ki engem. Mi nem tudunk igazságot szolgáltatni, legfeljebb pusztítani. Gedeon ezt meg is vallja, amikor népe kérésére azt válaszolja: ne én, hanem az Úr uralkodjon rajtatok (13-23)


Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3696
Összesen 2009. június 2. óta : 39857453