„Kemény nyakú és makacs szívű volt…”

(2Krónikák 36,11-23) Ahol a vezető hitetlen, ott a nép is egyre hűtlenebb lesz: eltávolodik az Úrtól, egyre utálatosabb és tisztátalanabb szokásokat tanul el (14), amely „jóléti nyomorúságot”, vagy szegénységben megmutatkozó nyomorúságokat szül. 

Az istentelenségre azonban nemcsak a tisztátalanság jellemző, hanem a határtalan önzés és gőg is. Nincs alázat, Isten előtti helyes önismeret. Ezért Cidkijjá (Kr. e. 597-586) még a babilóniai királyt is megtámadta (13). Ma is tapasztalunk hasonlót: megvadult mindenki, hívők és hitetlenek, gazdagok és szegények, fiatalok és idősek, egészségesek és betegek egyaránt. Azt mondhatnánk, hogy ez a bűn természete, amelynek a vége ténylegesen nagy nyomorúság, fogság és pusztulás (17-21): „...nem volt mentség” (16). Itt Isten jogos haragja megállíthatatlanná lett. Beteljesedett Jeremiás Igéje (21). A legszomorúbb azonban az, hogy Isten népe is keménynyakú és makacs; - sajnos nemcsak a hitetlenségben, hanem a hitben is (13). Áldott legyen az Isten, hogy Jézus Krisztusban mégis van mentség, és végezetül mégsem a jogos harag, hanem az üdvözítő kegyelem ígérete teljesedett be. Ennek az örömhírnek előlegezése Círus, perzsa király szabadító rendelete, aki hatalmát irgalomra használta, mint Isten eszköze (22-23). 

*  A teljes magyarázat:

- Kortörténet: Jósiás halála után (Kr. e. 609) fokozatosan nőtt a Babiloni Birodalom befolyása, ezért Jósiás két fia, Jóáház (Kr. e. 609) és Jójákim (Kr. e. 609-598) már az új nagy birodalom árnyékában uralkodtak, kiszolgáltatva és mégis hitetlenül. Ugyanez volt jellemző Jósiás unokáira, Júda utolsó királyaira, Jójákinra (Kr. e. 598-597) és Cidkijára (Kr. e. 597-586). 

- Lám a kiszolgáltatottság, nyomorúság és a hitetlenség gyakran jár együtt. Tehát nem feltétlenül az történik, hogy a nyomorúságban az ember, vagy egy nép igazán keresni kezdi az élő Istent. Sokszor, mint itt is, az ellenkezője tapasztalható: a nyomorúság csak fokozza a hitetlenséget és az eltévelyedést. Ne felejtsük el, hogy a nyomorúság nem feltétlenül jelent szegénységet; - jólétben is hatalmas nyomorúságokat élhet meg az ember. 

- Az utolsó júdai király, Cidkijjá is azt tette, amit rossznak tart Istene, az Úr (11-12). Nem hallgatott az Úr szavára, az élő Isten féltő szeretettel teli, figyelmeztető Igéjére; nem hallgatott sem Jeremiás prófétára (12), sem másokra (15-16). 

- Ahol pedig a vezető ilyen hitetlen, ott a nép is egyre hűtlenebb lesz: eltávolodik az Úrtól, egyre utálatosabb és tisztátalanabb szokásokat tanul el (14), amely jóléti nyomorúságot, vagy szegénységben megmutatkozó nyomorúságokat szül. 

- Az istentelenségre azonban nemcsak a tisztátalanság jellemző, hanem a határtalan önzés és gőg is. Nincs alázat, Isten előtti helyes önismeret. Ezért Cidkijjá még a babilóniai királyt is megtámadta (13). Ma is tapasztalunk hasonlót: megvadult mindenki, hívők és hitetlenek, gazdagok és szegények, fiatalok és idősek, egészségesek és betegek egyaránt. 

- Azt mondhatnánk, hogy ez a bűn természete, amelynek a vége ténylegesen nagy nyomorúság, fogság és pusztulás (17-21). Ennek az állapotnak pontos megfogalmazása így hangzik: „...nem volt mentség” (16). Itt Isten jogos haragja megállíthatatlanná lett, hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott Igéje (21). 

- A legszomorúbb azonban az, hogy Isten népe is keménynyakú és makacs; - sajnos nemcsak a hitetlenségben, hanem a hitben is (13). 

- Áldott legyen az Isten, hogy Jézus Krisztusban mégis van mentség, és végezetül mégsem a jogos harag, hanem az üdvözítő kegyelem ígérete teljesedett be. Ennek az örömhírnek előlegezése Círus, perzsa király szabadító rendelete, aki hatalmát irgalomra használta, mint Isten eszköze (22-23). 

- Egy fejezetben hatalmas ívet tesz meg a krónikás, a fogság kezdetétől egészen a szabadulás evangéliumáig (Kr. e. 609-532).

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/