Komáromiak Kálvin városában

Koncz Hunor Attila, 2016-09-26 10:12:16

2016 szeptemberében egy pályázati támogatás jóvoltából 4 napot tölthettünk Genfben. Gyülekezetünk 20 fős csoportja szeptember 7-én érkezett meg Kálvin városába repülőgéppel, mely sokak számára nyújtott felejthetetlen élményt. Másnap kezdtük meg a város tematikus felfedezését.

Így első napon az óváros legrégebbi lakóházában berendezett helytörténeti múzeum (MaisonTavel) kalauzolt el bennünket a reformáció tanait 1536-ban elfogadó város hétköznapjaiba. Egy 3D-s domborzati térképen láthattuk, hogy hogyan formálta a felszínt a jégkorszakból visszahúzódó jégtakaró kialakítva a mai látképet: a Genfi-tóból kifolyó Rhône folyóval. Itt láthattuk a Kálvin által alapított akadémia könyvtárának eredeti tartóoszlopait is. Ezen a napon néztük meg a „reformátorok falát". Négy szikár alak állt előttünk: Farel, Kálvin, Béza és Knox. Azonban mindannyian közös kőtömbön - lelki sziklán - álltak, melyre Jézus nevének görög rövidítését vésték a világosságot adó nappal együtt. Mellettük jobbra és balra Illyés Gyula mértékével 143 lépés szélességben a vallásszabadság védőit láttuk felsorakozni „kőbe meredten". Így a hajdúk vezérét Bocskai Istvánt is, aki 1606-ban megkötött bécsi békében biztosította magyar protestánsok vallásszabadságát.

 

Más magyar vonatkozásokat is felkerestünk ezen a napon: megemlékeztünk Liszt Ferenc barangolásairól is, melynek keretében pár évet Genfben töltött, felkerestük a Bartók Béláról elnevezett teret a Cantata profana szoborral együtt. Valamint Sissi szobrát is megnéztük a Mont Blanc sétányon, ahol 1898 szeptember 10-én leszúrták. Erről a sétányról láthattuk Európa legmagasabb hegycsúcsát, melyen Vajda János szavait idézve még most is ott a jég.

 

Második napon Genfnek, mint a kálvinista reformáció svájci bölcsőjének a fontos helyszíneit jártuk be. Előadást hallgattunk Kálvin egykori lakóházának a helyén a reformátor életéről: Franciaországból való meneküléséről, Farel Vilmos prófétai dörgedelmeiről, melyek végül maradásra bírták az ifjú Kálvint. Arról is hallhattunk itt, hogy a makacs genfiek elűzték a hit megújítóit, de mégis 1541-ben bocsánatkérések mellett visszahívták a városba Kálvint. Említést tettünk, hogy milyen konfliktusba került Kálvin a Genfbe érkező Szervét Mihállyal is, aki mint a szentháromság-tagadók csillaga máglyán lelte halálát. Az életút áttekintése után Kálvin életének egyik szimbolikus helyszínét csodálhattuk meg: a Szent Péter katedrálist. Itt hangzott el ugyanis először és szól azóta is az egyedül hitből nyerhető kegyelem tana, melyet egyedül a Szentírásból vezethetünk le, melyért egyedül Istené a dicsőség. A katedrális egy mellék kápolnájában áhítatot is tartottunk, melynek hatására lélekben mi is csatlakoztunk a trón előtt hódoló 24 vénhez (Jelenések könyve 4. fejezet). A templom tornyából lenyűgöző látványt nyújtott a Genfi-tó és a szökőkút. Később a Reformáció Múzeumát néztük meg. Ebédszünet után pedig közösen hallgattunk előadást egy magyar fizikustól a CERN atomfizikai kutatóintézetben.

 

A Komáromi Gyüleket tagjai a Genfi-tónál

 

Harmadik napon távolabbról csodáltuk meg a várost. Az egyik szomszédos hegyen kirándultunk, melynek neve Salève. Ugyanis Genfet hegyek veszik körül, így különösen is érvényes volt ránk a zsoltáros szava: szemeinket mi is a hegyekre vetettük, hogy rajtuk is túl tekintve segítségünket Istentől kapjuk (Zsoltárok könyve 121. fejezet). 1100 méterről lepillantva, mint a repülőről is láttuk idejövet, térkép volt számunkra a táj. A kirándulás estéjén búcsúzóul svájci sajt vacsorán vettünk részt közösen és éjszakai városnéző sétát tettünk a tó partján.

Komáromiak a reformáció emlékművénél


 

Utolsó napon ismét repülőre szálltunk és élményektől teli szívvel valamint csokoládétól nehéz táskával búcsút mondtunk Kálvin városának.

 Koncz Hunor Attila, komáromi segédlelkész

Forrás: Tatai Református Egyházmegye honlapja

 

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9919
Összesen 2009. június 2. óta : 39863676