„Köszöntelek titeket az Úrban…”

(Róma 16,17-27) Isten név szerint ismer bennünket. Itt elfelejtenek minket. Lehet kegyelmi állapot az is, ha meg sem tanulták a nevünket; mégis, ennek ellenére hűséggel szolgáltunk a magunk helyén. 

Eljön az ideje annak, amikor megnevezhetők azok, akik önzetlen munkatársai voltak az Úr ügyének. Persze öröm, és jól eső figyelmesség, ha már ebben a világban is elhangzott a köszönet szava. Az apostol figyelmes! Felsorolja mindazok nevét, akik vele vannak Korinthusban, ahonnan ezt a levelet írja, és akik mindig odaadó segítői voltak, hogy együtt szolgálják Jézus Krisztus ügyét (21-23). De nem lesz rossz hangulatunk akkor sem, ha ez a „megemlékezés” itt elmaradt. Az Úr ugyanis nem felejt el bennünket soha (Lukács 10,20). Nekünk a mennyben van polgárjogunk (2Korinthus 5,1). Olyan Urunk van, aki összezúzza a sátánt a lábaink alatt (20). Nem csüggedünk! Köszönet nélkül is örömmel szolgálunk, szívünk utolsó dobbanásáig. Nemzeti ünnepünkön hálával és reménységgel gondolunk azokra, akik áldozatot hoztak keresztyén hazánk szabadságáért: megnevezettekre és „névtelenekre” egyaránt. 

* Ne felejtsük el, az is szolgálat, ha valaki visszavonul a nyilvános szolgálattól, amikor ennek eljött az ideje, és átadja helyét a következőknek.

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/