Örömjelek

Barta Zsolt, 2016-12-24 09:46:53

„Miért csak a szenvedés mikrokozmoszát kapja készen az ember? S miért kell az örömét naponta atomjaiból összeraknia?” Szuromi Pál: Jelek egy arcon. 

Egy előadásra készülve nemrég újból kezembe vettem a szovjet fogolytáborokba elhurcolt lelkipásztorok visszaemlékezéseit. Egymás után olvastam el Forgon Pál egykori kárpátaljai püspök költői, időnként esztétizáló beszámolóját (Ott voltam, ahol a legszebb virágok nyílnak) és Gulácsy Lajos idén elhunyt püspök szikárabb, mély lelki eszmélődésről tanúságot tevő elbeszéléseit; ezek után Zimányi József izzó, missziói hévvel telített sorait ízlelgettem.

Mind a szerzők, mind műveik régi kedves ismerőseim. Olvasás közben elfogott egy igen erős érzés: nem becsüljük meg református mártírjainkat. A Gulág Emlékév adta lehetőségekkel is csak csekély mértékben éltünk.

            Olvasásélményem ezúttal egy új mozzanattal egészült ki. Először jutott el hozzám, egy kötetbe foglalt gyűjtés: a fogságba hurcolt egyszerű emberek visszaemlékezései, naplóbejegyzései, hazaküldött levelei alapján festett képet a szerző a táboréletről. Különösen is kerestem a kapcsolódási pontokat: vajon a hívek és a lelkipásztorok hasonlóan élték-e meg azokat az éveket, vagy éppen ellenkezőleg. A hit megtartó, segítő erejére történő hivatkozáson túl a vallási élet igen konkrét elemeit is megnevezték az elhurcoltak. Nagy kincs volt a Biblia, imakönyv, zsoltár. Többen beszéltek arról, hogy a pap, a lelkipásztor jelenléte milyen mértékben segítette őket abban, hogy emberek maradjanak. Sok elhurcolt emlékezett vissza egy-egy úrvacsorára vagy áldozásra. A beszámolók alapján az a benyomásunk lehet, hogy a legszebb prédikációkat is ezekben a táborokban mondták a lelkipásztorok.

Néhány beregújfalui fogoly

Néhány beregújfalui fogoly

            A visszaemlékezések és beszámolók külön figyelmet szentelnek a karácsony megünneplésének. Dezsőffy Géza, egykori ungvári lakos naplóbejegyzése szépen írja le, hogyan sikerült a szolyvai táborban ünnepet tartani:

"Sok karácsonyt megéltem már. De a fogságban eltöltöttre örökké emlékezni fogok. Olyan megrendítő prédikációt, mint amilyet 1944 szentestéjén hallottam, nem lehet elfeledni. Az istentiszteletet Bakos ... tiszaújlaki református lelkész tartotta. S legfőbb mondanivalója az volt, hogy az igaz ember a bajban is megmarad annak, aki. Így történt velünk is. Az egyik fogolytársunknak egy radvánci lány volt a menyasszonya. Amikor látogatóba jött, magával hozott egy kis karácsonyfát és négy szál gyertyát. Az őrtálló katona egy üveg pálinkáért átdobta a szögesdrót-kerítésen a küldeményt. Közeledett az este. Szájról szájra járt a hír, hogy szentestén a lyukas tetejű kápolnában gyülekezünk. Prédikáció is lesz. Mert, amíg élünk, addig hiszünk és remélünk. Ez történt velem és sorstársaimmal is 46 évvel ezelőtt. Amikor a sötétben bezsúfolódtunk a kápolnába, és megpillantottuk a lobogó gyertyafényt, könnyezni kezdtünk. Megrendítő volt a tiszteletes úr szentbeszéde. Hangja azóta is minden karácsonykor visszacseng a fülembe."*

Megragadott a sok konkrétum. Az elbeszélések fenyőágak vagy fenyőfák beszerzéséről, díszekről, gyertyákról, karácsonyi énekek egy-egy soráról, a prédikáció bizonyos mondatairól szólnak. Pusztán arról lenne szó, hogy a kisember alulnézetből látja még az ünnepet is? Nem hiszem. Inkább arról, hogy a szibériai, kazah, kaukázusi lágerek sivárságban minden egyes tárgy, ének, szó megsokszorozott erővel hatott. A karácsonyi békesség ilyen konkrét jeleken keresztül született meg a szívekben.

Miért írom le mindezt? Nem azért, hogy régi idők karácsonyain merengjek el. Nem hiszem, hogy régen minden szebb volt. Nem is azért, hogy mások szenvedéseivel tegyem elviselhetőbbé sivár, lagymatag létezésünket. Inkább a konkrétumokra mutatnék rá: fenyőágakra, díszekre, ajándékokra, énekekre, ízekre és illatokra. Igen sokan várják, hogy az ünnep jöjjön el hozzájuk, mintegy lépjen be életükbe. Hogy hogyan? Valahogy, titokzatosan szivárogjon át mindenki hangulatába és hassa azt teljesen át. Béke, szeretet, jóindulat – ezek legyenek. Magától, mindenféle emberi fáradozás nélkül. Pedig az ünnepért éppenséggel tenni kell. Zöld ágakat kell feldíszíteni, a Csendes éjt kell elénekelni (megtanulni!), el kell menni a templomba szenteste hatkor, lisztet és olajat kell vinni a másik utcába a rászorulónak; képeslapot kell írni a rokonnak, aki nem tud facebookozni. Ezek az önmagukban csekély cselekedetek, szerény tárgyak jelekké válnak, mint ahogy jellé vált az arany, a tömjén és a mirha a kis Jézus közelében; ahogy jellé vált még az istálló és jászol és ahogy Isten szeretetének jele lett a rongyokba tekert gyermek is. Mi emberek test is vagyunk, nem csak lélek. Legalább karácsonykor örüljünk ennek.


* Dupka György, Vádolnak a kárpátaljai túlélők és a meggyalázott holtak (Ungvár: Intermix Kiadó, 2016.), 29.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2017. január 24., kedd,
Timót napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 355
Összesen 2009. június 2. óta : 9975980

Ige Mellett

(9) „Ugyanígy az asszonyok is…” (1Timóteus 2,8-15)

– 1. Szemléltetés. Egy börtönben végeztem szolgálatot. Az ottani börtönlelkész jött ki elém. Hivatalosan azonban egy ott szolgáló börtönőr hölgyet kül... tovább

REPOSZT

Másnapok

A meghatározott középületeken gyászlobogót kell kifüggeszteni, illetőleg Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbocra kell ereszteni. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL110124

Formátum:.doc
Méret: 44.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2011.01.24.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Kibocsátó istentisztelet

Formátum:.mp3,
Méret: 8.7 MB

Hanula Gergely igehirdetése

Hanganyag letöltése