„…szép ifjú.”

(1Sámuel 9,1-13) Tipikus mai történet, pedig valójában háromezer éves. Volt egy magas, szép ifjú, aki láthatóan kiemelkedett a többi közül. Aztán szükséges még egy jelentéktelen esemény, „produkció”, amellyel bejárja a világot, ami „címlapra” emeli az illetőt. Ez a recept. Ennyi ma is elég, hogy valaki „kedves” legyen a világban.

Legalábbis „öt percre”, azaz egy mulandó időre. Saullal ez történt, kiemelkedő volt, legalábbis magasságban és külsőben (1-2). Aztán elkezdte keresni apja elveszett szamarait, és emiatt bejárta az egész országot, így sokan megismerték és felfigyeltek rá (4-5). Sőt, még a „vallást”, a „lelkiséget” sem hagyta ki Saul; - igaz, legénye tanácsára, de mégis elmentek a „látóhoz”, aki majd meglátja és megmondja, hol vannak a szamarak (6-13). Ez a Saul magas volt, kereste apja szamarait, „lelki” ember volt; - és ennyi elég volt a kiemelkedéshez, ahhoz, hogy Isten népének királyává legyen. Emberi szemszögből ez a történet summája. Isten szemszögéből azonban sokkal többről van itt szó. Mert a „látó”, a próféta akkor éppen az Isten embere volt, aki az Úr parancsára tette királlyá Sault, hogy annak majdani „szépséges nyomorúságai” láttán valóban kiemelkedjen az Istennek kedves, igazi király!

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/