Reformátusok a Széchenyi-díjasok között

, 2017-03-16 07:00:00

Bogárdi Szabó István püspököt, egyházunk Zsinatának lelkészi elnökét, valamint Kósa László és Tőkéczki László történészeket is Széchenyi-díjjal tüntették ki március 15-én. 

„Az egyes ember és a nemzetek sorsát nem a vakszerencse, hanem a teljesítmény, a becsületes munka és az időtálló egyetemes értékekhez való ragaszkodás alakítja" – mondta Áder János köztársasági elnök március 15-én az Országházban, a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán, amikor megköszönte a kitüntetettek munkáját.

Áder János március 15-i ünnepi beszédében arról beszélt, hogy a reformkor küzdelme, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc áldozata, valamint az azt követő megtorlás nem engedünk 48-ból mentalitása tette lehetővé Magyarország 1867 utáni felemelkedését. Ez a szellemi teljesítmény, alkotóerő naggyá tudott tenni egy a térképen kicsinek látszó országot.

„A polgári Magyarország születésnapján fejet hajtunk azon polgárok szellemi teljesítménye előtt, akik tudományos eredményeikkel, gyógyító munkájukkal, az életet kényelmesebbé tevő fejlesztéseikkel, felejthetetlen színpadi alakításaikkal, a hagyományok ápolásával, a következő nemzedékek nevelésével, válaszkereséseikkel a 21. század kihívására jól és bölcsen szeretik hazájukat" – méltatta a díjazottakat Arany János szavaira – Nem elég csak emlegetni: / Tudni is kell jól szeretni, / Tudni bölcsen, a hazát. – utalva a köztársasági elnök.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a díjazottak által magasra tett mérce sokak látóhatárát képes megemelni, értékrendjét befolyásolni és sokakat képes jobb teljesítményre ösztönözni. „Példát és biztatást jelentenek mindannyiunknak. Isten adjon erőt további munkájukhoz!" – kívánta Áder János.

Reformátusok a Széchenyi-díjasok között

Bogárdi Szabó István, egyházunk Zsinatának lelkészi elnöke, a dunamelléki püspök, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának egyetemi tanára a reformáció korabeli hitvallási iratok és teológiai értekezések magyar fordításainak megújítása mellett az új kiadások gondozását is magába foglaló, teológiatörténeti jelentőségű tudományos munkája, valamint értékes oktatói és közéleti tevékenysége elismeréseként kapta meg a kitüntetést.

Kósa László etnográfust, történészt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, az ELTE bölcsészkarának professor emeritusát, budahegyvidéki presbitert a 19. és 20. századi egyetemes és református művelődéstörténet területén kiemelkedő, főként az egyházak és a társadalom kapcsolatával foglalkozó tudományos életműve, valamint a néprajztól az agrár- és tudománytörténeten át a társadalom- és egyháztörténetig terjedő széles körű publikációs és szerkesztői tevékenysége, továbbá iskolateremtő pedagógiai munkája elismeréseként díjazták.

Tőkéczki László történész, dunamelléki főgondnok, az ELTE bölcsészkara Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként részesült a kitüntetésben.

A Széchenyi-díj annak adományozható, „aki a tudományok, a műszaki alkotások, a kutatás, a műszaki fejlesztés, a gyógyítás, az oktatás-nevelés terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményt ér el".

További református díjazottak

Kossuth-díjat kapott Péterfy László szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja az erdélyi középkori és reneszánsz művészet, illetve a népi kő- és fafaragás hagyományait modern stílusokkal ötvöző, számos jelentős köztéri alkotást magába foglaló, kimagasló művészi életműve elismeréseként. A lelkészcsaládban felnőtt szobrász alkotása többek között Bethlen Gábor egészalakos szobra, amelyet 2013 októberében, a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján avatták fel Kolozsváron.

Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott Szabó Dániel, a tiszáninneni egyházkerület volt főgondnoka, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnöke a rendszerváltást követően az egyházi intézmények újraindítása érdekében végzett kiemelkedő munkája, valamint a hazai roma közösségek és a határon túli rászorulók körében kivételes elhivatottsággal végzett széles körű missziós tevékenysége elismeréseként.

Forrás: www.reformatus.hu; MTI


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 642
Összesen 2009. június 2. óta : 40186878