Pápai teológusok szolgálata a balatonőszödi és balatonszárszói gyülekezetekben

Konc Gál László, 2017-05-05 09:33:23

Különleges alkalomra került sor a húsvétot követő hétvégén a balatonőszödi és balatonszárszói gyülekezetekben: pápai teológushallgatók érkeztek hétvégi szolgálatra.

Erre a találkozóra gyülekezeteink már régóta készültek, hiszen az őszödi gyülekezet egy ifjú tagja: Marton Krisztinán 4. esztendeje tanul a teológián.

Szombat délután az őszödi gyülekezet ifjúsági szállására vártuk a kiszállás résztvevőit, akik Dr. Balla Ibolya rektorhelyettes vezetésével meg is érkeztek. A közös étkezés után következett az, amire igazán vártunk, hogy megismerkedjünk a hallgatókkal. A gyülekezet tagokat leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy a fiatalok életében mi volt az a meghatározó esemény, ami elindította őket a lelkipásztori hivatás felé. Csodálatos bizonyságtételek hallottunk, melyek által mi magunk is gazdagodtunk a hitben.

Másnap, először Balatonőszödön, utána pedig Balatonszárszón szolgált a küldöttség, az igét Dr. Balla Ibolya rektorhelyettes hirdette az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 2. fejezetének válogatott versei alapján. Az igehirdetést követően a teológusok énekkel, bizonyságtétellel szolgáltak a gyülekezetek közösségében, majd egy rövid összefoglalást hallhattak az istentiszteleten részt vevők a teológia életéről.

Öröm volt számunkra ez a találkozás, hogy megismerhettük a lelkipásztori hivatásra készülők egy kis csoportját és látva lelkesedésüket, elhivatottságukat, mi magunk is áldást kértünk a teológusok tanulmányaira és magára a lelkészképzésre.

Forrás: A Balatonszárszói Református Egyházközség honlapja



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 10046
Összesen 2009. június 2. óta : 39874610