„Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, felépülsz…”

Steinbach József, 2017-07-02 04:00:00

(Jób 22,21–30) AZ ÉLŐ, ÉRETT HIT ott kezdődik, amikor az „élet” fenekestől felfordítja hitismeretének és bizonyosságának sarokpontjait, akkor is a megváltó Úr marad az egyetlen kincse.

– 1. Elifáz pontosan ismeri, hirdeti, továbbadja a szent tant, a vegytiszta tanítást. Elifáz azt hangsúlyozza, hogy aki megtér, annak megoldódik az élete, boldoggá, áldottá lesz. Érdemes megtérni, visszatérni az Úrhoz, beismerni vétkeinket, és lesütött szemmel kérve az Úr bocsánatát (29), csak Őbenne bízni! Elifáznak igaza van. Ez így van: érdemes megtérni (23). – 2. De a megtérés Isten ajándéka, és a megtért ember, Isten megtért népe a nyomorúságban is áldásokat tapasztal. Sőt, a hívő ember, Isten hívő népe a legnagyobb mélységekben, amikor már semmit sem ért, amikor már nem bírja a kínokat, akkor is hiszi, hogy élete megoldott élet, megváltott élet; – ezért ekkor is az Úr az életének egyetlen kincse. Jób ezt rendületlenül hitte, mindvégig; – akkor is, amikor őszintén kifakadt Istene előtt, látszólag vitába szállva Ővele; – éppen mert tudta, hogy csak a megváltó Úr maradt neki. – 3. Hol van ettől a mi hitünk?

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

 – Urunk, adj nekünk élő hitet, eleven hitet, érett hitet, minden vegytiszta tanításon és felszínes érzelgős kegyességen túl. 

– Add nekünk, hogy mindenkor merjük hinni, hogy Jézus Krisztus él, Ő Úr, Ő Megváltó!


Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 15660
Összesen 2009. június 2. óta : 39880231