„…ki akadályozott meg titeket…”

Steinbach József, 2017-11-26 04:00:00

(Galata 5,7–15) EGY MEG NEM NEVEZETT SZEMÉLYRE UTAL AZ APOSTOL, aki félrevezette a Galáciában élő keresztyéneket, mert megirigyelte Jézus Krisztusban nyert szabadságukat. 

– 1. Egyetlen ember mindent felbolygathat, ahogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti (7–9). – 2. Pál azonban bízik a galatákban, az ottani gyülekezetekben. Isten nem engedi őket elszakadni Krisztus szeretetétől. A Jézus Krisztusba vetett bizonyosság mindig egymás iránti bizalommal ajándékoz meg bennünket; – minden ártó baj és zavarkeltő ellenére is (10). – 3. Pedig a zavarkeltő veszélyes és cseles, hiszen saját tévtanítását az apostol szájába adja.* Pál kénytelen magyarázkodni. Megalázó helyzet ez számára, de Krisztus ügyéért ezt is vállalja (11–12). – 4. Pál ismét hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztusban Isten népe szabad:** Ez a szabadság megszabadított a haláltól és minden halálos konfliktustól is, amely Isten népének közösségében nem tűrhető meg. Vagyis a gyülekezetben nem marhatjuk és falhatjuk, nem pusztíthatjuk egymást (13–15).

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Ezt a módszert inkább aljasságnak nevezném, amely ma sem ismeretlen előttünk, még az egyházban sem.

 ** – Ez a szabadság megmutatkozik abban, hogy a törvény igája helyett szeretetben szolgálnak egymásnak. 

– Ez a szabadság még arra is szabad, hogy nemet mondjon az Isten által megítélt bűnre. 

– Ez a szabadság komolyan veszi Jézus Krisztus szavát, komolyan veszi az isteni törvény lelkét: Szeresd felebarátodat, mint magadat (3Mózes 19,18). 

– Ez a szabadság megszabadított a haláltól és minden halálos konfliktustól is, amely Isten népének közösségében nem tűrhető meg. Vagyis a gyülekezetben nem marhatjuk és falhatjuk, nem pusztíthatjuk egymást (13–15).

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9665
Összesen 2009. június 2. óta : 39874229