A Pápai Református Egyházmegye női konferenciája volt Zircen

A reformáció 500. évi jubileuma jegyében szervezetek 2017. október 7-én Egyházmegyei Női Konferenciát Zircen, ahol Filotás Julianna lelkipásztor, Bakó Erzsébet, Bodáné Bánya Julianna és jómagam képviseltük a soproni gyülekezetet.

Kedves volt számunkra a meghívás, hiszen a zirci lelkipásztor, Vecsey Katalin korábban a mi egyházközségünkben teljesített szolgálatot.

A találkozó jelmondata a 2Kor 2,15-ön alapult: „Légy Krisztus jó Illata.”

Erre az igeszakaszra építve tartotta az összejövetel kezdő áhítatát Baráth Julianna, Nyárád község lelkipásztora.

A konferencia programja szépen felépített, zenei keretbe foglaltan adott a kb. 150 fő résztvevő számára szellemi és lelki táplálékot egyaránt. Ez feledtette velünk, hogy a sportcsarnokban – ahol a rendezvény zajlott – elromlott a fűtés, de valamennyi résztvevő igénye szerint takarózhatott be a rendelkezésünkre bocsátott plédekkel.

A zenei blokkokat Weiszné Romhányi Krisztina (brácsa) és Weisz Péter (cselló) gyönyörű játékukkal biztosították.

Első előadóként az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszékének vezetőjét, Kodácsy-Simon Esztert hallhattuk „a Reformáció értékei” címmel.

A reformáció törekvéseinek lényeges pontjait érintve, négy fontos kérdésről beszélt:

- a gyermekről

- a házasságról

- az iskoláról

- a nevelésről.

Megállapította, hogy „a gyermek olyan, mint a viasz, formálható, de teremtettségében is értékes.” Idézte a reformátor Luthert, aki szerint a gyermek nem kicsinyített felnőtt, nem „tabula rasa”. Isten hatalmas ajándéka, a szülők legdrágább kincse. A gyermekben nincs félelem, nincs aggodalom, s mindezt a „romolhatatlanok módján” csinálják. A gyermekek hite és élete a világon a legjobb, mert nekik még csak az ige van meg, ahhoz tartják magukat, s Istennek együgyűen, de szívből adják meg a tiszteletet.

Ebből fakadóan szólt a gyermekek megkereszteléséről, eloszlatva azt a nézetet, hogy az az egyház hitére történjen. Ne az egyház hitére, hanem a saját hitére, ami nem más, mint „Isten igéje”, ami minden értelem felett áll, amelyhez a gyermek éppolyan közel juthat, mit a felnőtt, sőt közelebb, mert ő még szívből rá tud hagyatkozni Istenre. Ezért akár tanulhatunk gyermekeink hitéből.

A házasságról röviden azt mondta, hogy ugyan nem tartozik a hét szentség közé, nincs üdvösségszerző ereje, nem természetes dolog, de Isten adományaként nagyon értékes és áldás lehet az ember számára.

Az iskola kapcsán hallhattuk, hogy a reformátorok szót emeltek a tanulók, főleg a szegény gyermekek tanulásának fontosságáért is. A tanítás három fokozatát említette: a szülők kötelmét a természetes tudás, az iskolák kötelmét az alapismeretek, és az egyház kötelmét a hit kérdéseinek átadása szempontjából, hangsúlyozva az állam szerepét az iskolához való hozzáférés tekintetében.

500 év távlatából is időszerű a nevelésről alkotott tézis, ami szerint minden gyermek más, minden gyermeknek más hajlama van. Ezt kellene felismerni a szülőnek, a tanítónak, hogy a gyermek adott hajlamai a javára váljanak, s mindezt a kölcsönös tisztelet jegyében.

Másik előadója a konferenciának Pungurné Császár Judit református lelkésztanár volt.

Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a reformáció nem más, mint visszatérni az alapokhoz. Visszatérni az alapokhoz, mert minden más nézet, világkép (pl. geocentrikus, heliocentrikus, …) összeomolhat és nem egyszer össze is omlott, de van nekünk Bibliánk, van a Szentírás, amely az ember számára az életben maradás esélyét kínálja. Említést tett azokról a hatalmas vívmányokról, amelyek a reformáció korát idézték: az első nyomdáról, az első népszámlálásról, Károlyi Gáspár bibliafordításáról, majd rátért előadásának témájára; „Asszonyok reformátoraink életében” címmel.

Nagyon nagy figyelem és érdeklődés kísérte az előadást, hiszen mai életünkben is gyakran megesik, hogy egy-egy nagy nevű tudóssal, művésszel, politikussal, közéleti szereplővel tele van a sajtó, s nem esik szó, vagy csak nagyon kevés azokról a társakról, aki nélkül mindaz, ami úgy mond híressé tette őket, lehetetlen lett volna.

Valamennyien ismerjük az igét, ami szerint: „Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt.”

Reformátoraink asszonyainak élete azért lehet tanulságos még napjainkban is, mert példák lehetnek előttünk, be tudjuk-e tölteni ezt az igei szerepet.

Hallottunk Luther feleségéről: Katharina von Bora-ról, aki mai sztorinak is beillő módon, szerzetesnővérségét felhagyva lett a reformátor felesége, azon elv mentén: „nem szükséges a világtól elvonulni, hogy Istennek szolgáljunk.”

Regénybe illő a svájci reformátor Ulrich Zwingli feleségének története is, aki a reformátorral titokban köt házasságot, s neki köszönhetően házuk a svájci reformáció központja lett, sőt később lányának háza adott menedéket számos üldözött reformátornak.

Különösen érdekes lehetne számunkra a mi Kálvin Jánosunk feleségének; Idelette de Bure –nak,  „az elfelejtett asszony” – nak élete is, aki pestisben meghalt férje után özvegy maradt két gyermekével, s aki a különböző gondokkal küzdő Kálvinnal 1540 augusztusában köt házasságot, és 9 éven át, haláláig hűséges társa volt.

Izgalmas lenne Kálvin lelkigondozói levelezéseit is olvasni. Hallottuk, hogy Kálvin ezeket a leveleket Béza Tódornak ajánlotta fel, s jóval később Pluzsinszky Pál fordítja le őket.

Az idő rövidsége miatt, egy levelezésbe tudtunk bepillantani, amit Kálvin XII. Lajos Renáta nevű leányával, Ferrara hercegasszonyával váltott. Ő volt az az úri hölgy, aki több jó cselekedete mellett az üldözött hugenottákat befogadta, s aki a reformáció téziseinek híveként számos nehézséggel, kitaszítottsággal is szembesült.

Úgy gondolom, hogy Kálvin intelmei nekünk, mai asszonyoknak is tanulságosak lehetnének.

Egyik ilyen intelme a levélben így szól: „Munkálkodjon házának rendben tartásán…”

„A házunk tükör legyen…”

Zárásként megfogalmazódott, hogy „a múlt erős gyökér, a jelen és jövő, belőle él!”

Hálát érzünk, hogy lelki, szellemi örökségünk a reformáció, hogy mi még mindig tanulhatunk reformációról, hogy választ kaphatunk a Zsoltárok 11,3 alapján; „Mikor a fundamentumok is elrontattak, mit cselekedett az igaz?” kérdésre.

Hazafelé egy fotó erejéig megálltunk a Zirc -Bakonyszentkirály közötti szerpentinen, az én szívemnek oly kedves Cseszneki vár előtt.

Dr. Amberger Erzsébet, a Diakóniai szolgálat vezetője

Forrás: a Pápai Református Egyházmegye honlapja