„Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám.” - A napi Ige üzenete az évfordulóra

Steinbach József, 2017-12-31 04:00:00

(Olvasandó: 1Mózes 4,9-15.) A Reformáció 500 éves évfordulójának esztendejét zárjuk. Sok áldott alkalom van mögöttünk, amelyeken magasztaltuk a Szentháromság Istent a reformáció áldásaiért; – ugyanakkor kértük vezetését, megtartó irgalmát a reformáció modern korunkban tapasztalható „áldott terheinek” hordozásához is. Kicsit el is fáradtunk az emlékezésben és az ünneplésben.

A mai Ige az evangéliumra, így a reformátorok lényegi felismerésére mutat rá, az esztendő utolsó napján.

Döbbenetes tömörséggel írja le az élő Isten nélkül élő ember állapotát ez az igeszakasz, Kainra tekintve: – hazudunk; – nem törődünk a ránk bízott testvérünkkel sem (9); – sőt, még a saját testvérünket is képesek vagyunk megölni irigy indulatban (10).

Ebben az állapotban azonban a bűn átkának nyomorúságában senyvedünk, kitaszítva (11), életünk és munkánk hiábavalóságát hordozva, bujdosóként és kóborlóként tengődve ezen a világon (12).

A fordulat akkor következik be, amikor az ember rádöbben nyomorúságának tarthatatlanságára és ezért nem másokat okol, hanem saját bűnének jogos büntetését látja abban.

Kain erre döbbent rá, amikor felkiáltott: „Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám.” (13)

Ettől kezdve fáj ez az állapot, ahogy Kainnak is fájdalmat okozott a terméketlen vidék, ahol élnie kellett, a terméketlen élet, a „bujdosás”, és a kiszolgáltatottság tapasztalata (14).

Vajon a gyülekezeteink lehetnek–e „oázisok” az „aszályos vidéken”? Márpedig igen aszályos időket élünk. Most döbbenek rá arra, hogy amit Ulrich Beck szociológus leírt híres művében, a „Kockázat–társadalom” című munkájában (1987), abban nyakig benne vagyunk, és a „folytonosság” helyett olyan „törések” tapasztalhatók mindenütt, amelyeknek következményeit még csak sejtjük. Még a gyülekezeti generációváltásban is tapasztalható ez a törés. Valaki említette nekem nemrégiben: „A saját gyülekezetemre sem ismerek rá. Egy jó, kedves szavunk nincs egymáshoz…”.

Ha már fájni kezd ez az állapot, az kimozdulás a „holtpontról”. Már ez a fájdalmas fordulat Isten ajándéka, kegyelmi tette egy ember életében.

 Ez a kegyelem folytatódik abban, hogy az Úr jelet tesz ránk (15).

Ez a jel Jézus Krisztusban az Ő jele, amelyet hálával vállalunk; – amely jelzi, hogy bűnösök vagyunk; – de azt is jelzi, hogy az Ő népéhez tartozunk; – és Isten megbocsátotta bűneinket; – ezért megváltott emberekként az Ő oltalmát élvezzük.

Örök életünk van! Ha „ránk találnak is”, végérvényesen „nem üthetnek agyon” bennünket, nem pusztíthatnak el (15). Ez Isten Igéjének üzenete. Ez volt a reformáció felismerése is. Ez maga az örömhír.

Vagyis az Úr gondoskodik megújulásról, megoldásról: Ábel helyett Sétet adta Ádámnak és Évának. Ezek újból elkezdték segítségül hívni az Úr nevét. Az Édenen kívül ez az egyetlen lehetőség. Isten pedig cselekszik! (25–26)

Merjünk többet rábízni, „többet hagyni” feltámadott Urunknak. Fontoljuk meg, hogy a legrosszabb, amit tehetünk, hogy folyamatos kritikai hanggal, mindenért csak egymást okoljuk. Legalább a „Szentek közösségében” ne így legyen!

Van okunk reménységre; – és reménységre van szükség! Legalább pislákoljon ez a reménység, már az is elég lenne! „Gyújtsd meg szövétnekét, áldott szent Igédnek, és bennem virraszd fel napját kegyelmednek!” (226. dicséret 2. verse)

 Áldott új esztendőt kívánok a Dunántúli Református Egyházkerület egész közösségének, minden közvetlen Munkatársammal együtt; – nagy hálával köszönve mindenki hűségét, odaadását, imádságát, szeretetét az elmúlt esztendőben; – kérve ezt 2018-ban is!

„Több az élet!” (Lukács 12,23)

Pápa–Balatonalmádi, 2017. december 31.

Steinbach József

 

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 12850
Összesen 2009. június 2. óta : 39877420