„Ezek Noé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek a leszármazottai…”

Steinbach József, 2018-01-07 04:00:00

(1Mózes 10) ISTEN ÁLDÁSA. – 1. A korabeli népek felsorolása áll előttünk, Noé három fiának hetven leszármazottját bemutatva. Lényeges szempont, hogy mely népek hova lettek besorolva, az Isten áldása szempontjából (9,25–27).

Sém utódai áldottak; – részesülhetnek ebből az áldásból Jáfet utódai is, azaz lakhatnak „Sém sátraiban”; – de Hám utódai, a kánaániták ezeknek szolgái lehetnek csak; – hiszen Hám tiszteletlenül bánt lerészegedett apjával, Noéval. – 2. Isten áldása ma is nélkülözhetetlen, és boldog az olyan ember, az olyan nép, aki ezt tudja, ezért könyörög. Isten áldása nélkül ugyanis végül kárhozatos, halálos kudarcba fullad minden erőlködésünk, hatalmaskodni kezdünk, mint Nimród, harcosan egymásnak esünk, de még az Isten áldását is önző érdekeink igájába fogjuk, ahelyett, hogy továbbadnánk azt (8). – 3. Áldott legyen az Isten, hogy Ő minden népet egy vérből teremtett, és végül mégsem tiszteletlen, hibás tetteink szerint „sorol” be bennünket. Egy vérből teremtett (Cselekedetek 17,24–26), és egy vér, a Jézus Krisztus vére által mos meg; minden nép fiai közül…

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2019. January 18., Friday,
Piroska napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7650
Összesen 2009. június 2. óta : 15374033

Ige Mellett

(4) „…leveszem a kezedről a láncot.” (Jeremiás 40)

Látszólag Jeremiás, népének árulója volt, mint aki az ellenséges Babilónia oldalára állt, próféciáiban hirdetve a Babilon elleni lázadása hiábavalóság... tovább

REPOSZT

In memoriam Örsi Anikó

A nevelőtanárságra néha azt mondják, hogy „csak”, de nekem ez a legtöbb, az én személyemhez ez áll legközelebb. Kiteljesedés. Ezért nem nagyon foglalkozom azzal, hogy ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL130121

Formátum:.doc
Méret: 34.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2013.01.21.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Az egyházról szóló bibliai tanítás

Formátum:.mp3,
Méret: 48.2 MB

Dr. Vladár Gábor előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2016. április 23-án. A Dunántúli Református Akadémiát a Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia indította el, hogy gyülekezeti tagoknak, érdeklődőknek közérthetően, de mégis tudományos alapossággal tanítást adjon hitünk alapvető kérdéseiről.

Hanganyag letöltése