Vidám szülői értekezlet a Fénysugár Kórusnál

Sárköziné Csonka Zita, 2018-02-22 19:27:41

Januárban egy jövőbe néző és visszatekintő alkalmon találkoztak a dadi Fénysugár Ifjúsági Kórus tagjainak szülei. A lelkes kis közösség két éve működik, s a szülők hálaadással, elégedettséggel, optimista tervekkel kezdték az újesztendőt. Demokratikusan döntöttek néhány kérdésben, s megköszönték Kovácsné Gombos Tímea karvezető, Molnár Szabolcs szakmai vezető és Kovács Tamás lelkipásztor munkáját.

Tréfálkozva, vidáman, jó hangulatban töltötték együtt ezt az egy órát. Bár minden szülői értekezleten ez lenne tapasztalható!

A továbbiakban a szülőktől elhangzott véleményekből idézek. Ezek a gondolatok szépen mutatják a Fénysugár Kórus (együtt)működésének lényegét.

-  A gyerekek élvezik a kóruspróbákat, nem kell őket külön küldeni, noszogatni, hanem örömmel mennek vasárnap délutánonként.

-        Timi néni játékai, a tea, a szendvics vonzza a gyerekeket. (A játék és a munka arányának kérdése örök meccs Timi néni és Szabolcs bácsi között.)

-        A játék elvarázsolja őket, de kell a komoly munka és a figyelem is. Ami egy felnőttnek egyértelmű (a kottatartás, a bevonulás), azt a kicsiknek külön meg kell tanítani. Ne feledjük, ovisok is vannak a kórusban!

-        Jó kis családias a hangulat. A mi időnkben a kórus nem volt ilyen élmény. Ott keményen próbáltunk, katonás fegyelemben, aztán egymáshoz nem is szólva mentünk haza. Itt néha úgy kell hazaküldeni a gyerekeket, főleg jó időben. A parókia udvarán zajló játékok, ipi-apacsozás talán véget sem érnének, ha nem kezdődne félhatkor a felnőttkóruspróbája.

-        A nagyobbak is szívesen jönnek. Az elmúlt két év alatt összecsiszolódtak, komolyodtak, és rengeteget tanultak. Vannak a dadiak mellett bokodi, kömlődi és császári; a reformátusok mellett más felekezetű gyermekek is a csapatban.

-        Nagyon várják már a kottát! Eddig hallás után tanulták be az énekeket, sok-sok gyakorlással. Mivel több zeneiskolásunk is van, a kotta lesz a következő lépés, zeneelmélettel kiegészítve. A dallamvonal követése, az oda írt szöveg gyorsíthatja a tanulást.

 

 

 

 

-        A repertoár folyamatosan bővül. 2016 karácsonyán jelent meg az első CD, és már tervezzük a másodikat. Van egyenruhánk, sportos is és elegáns is, valamint saját logót is kialakítottunk. Van egyentáskájuk, nyakláncuk (amit az egyik gyermek szülei készítettek), s tanévkezdéskor is sok-sok ajándékot is kaptak a gyerekek.

 

-        Számos fellépés volt, a reformáció 500. Évfordulója kapcsán külföldre is eljutottunk. Büszkék vagyunk a felvidéki, révkomáromi koncertünkre, ahol - bár viszonylag kevés érdeklődő volt a reformációs rendezvényen - nagy sikert arattak a gyerekek.

 

-        Szintén nagy esemény volt a dadi Gombos-birtokon tartott hagyományteremtő presbiteri találkozó „Reformáció 500 - felelősségünk és tennivalóik a református jövő érdekében" címmel 2017. május 27-én.Eztegyiktámogatónk, a Magyar Református Jövőért Alapítvány szervezte, s ott az egyházmegye számos településéről érkezett vendégeket kápráztatták el a gyerekek.

-        Sok támogatónk van még, akik kézműves munkával, iratterjesztéssel, adományokkal segítik a kórust. Ezúton is köszönünk minden apró és nagyobb segítséget!


-        A legmeghittebb alkalmunk talán az adventi koncertünk volt, amit a családtagokkal közös vacsorával zártunk. Itt adták át a kórustagok a titokban húzott társuknak saját készítésű ajándékaikat. Ez egy szeretetteljes, rendkívül megható alkalom volt.

-        A szülőktől sem idegen a zene: a CD-n is volt olyan ének, ahol a szülők is bekapcsolódtak a kíséretbe.

-        Vonz másokat is ez a tevékenység, hiszen folyamatosan bővül az énekkar. Most 23 tagunk van.

-        Nagyon fontos, mit adnak át a gyerekek másoknak, mit látnak bennük. A magyarnépdal-feldolgozásokkalnemzetikultúránkéshagyományainkőrzésevalósul meg, egyházi énekekkel, dicséretekkel az Úrra mutatnak fel. Szolgálatukat sokan csodálják.

-        Mi, szülők nem érezzük önfeláldozásnak, hogy hétvégi programjainkat a gyerekek fellépéséhez, próbáihoz igazítjuk. Jól érezzük magunkat együtt, bizonyíték erre a balatonszárszói családos hétvége, a Sárközi-pincénél rendezett két bokodi kóruspiknik (az egyikről már adtunk hírt lapunkban), ahol sütögetés, íjászkodás után a szülők együtténekeltek a gyerekekkel. Életkori különbségekkel is jó együtt lenni, jó közösségben, családtagjainkkal együtt Istent dicsőíteni.

Sárköziné Csonka Zita

Dad

Forrás: Tatai Református Egyházmegye honlapja




Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8995
Összesen 2009. június 2. óta : 39873559