"A népébredés drága napja süt."

Pap Gábor dunántúli református püspökre emlékezve tisztelgünk március 15. előtt.  Az alábbiakban közöljük a püspök versét, amelyet Budavár visszavétele (1849. május 21.) alkalmából írt, és életrajzát.

Maius 21-kén

(Budavár visszavételére)

Sápad a gyermek, ki kormányrudat vett

Gyenge kezébe játszó báb helyett.

Önző lelke a gyáva félelemnek

Nyugtot nem lelő martaléka lett.

Örvényre örvény nyílik meg előtte

A zsarnoki szék megingatva reng...

A szabadságért küzdők harc-robaja

A győzelmi dala Bécsig érve zeng.

Gúnyiratjává lett önnön magának,

Minden tette egy vádló oklevél,

Melyet a nemzet elejébe tartand

Ha rémbosszúja tőle számot kér.

A számadásnak nagy napja közelget

A népébredés drága napja süt.

S ágyúdörgés közt Buda ősfalánál

Világszabadság szent órája üt.

Fölkelt a nemzet, hogy ne szabjon többé

Törvényt elébe egyes akarat.

S millióknak bosszúkiáltása

A zsarnok önkény trónusáig hat.

Megrendül a trón... a koronás bábot

Jövőjét látva félés szállja meg...

A végremény sem mosolyog már fölötte...

Segélyt keres...de nincs ki szánja meg.

Ős Budavára meghajol előttünk

Lángba borult a zsarnok fénylaka

Hol az önkénynek pokol-sarjadéka

A nép lábára bilincset raka.

Romba van dőlve... füst- s tűzoszlopával

Sötétvörösre fösté az eget,

Jelül, hogy vész van ott keletkezőben

Mely a zsarnokra csapni fenyeget.

Ármány, utolsó éjed van Budában

Sötét az éj... minő vagy ön-magas!

Nap ha kel... legelső fénysugára

A sújtó végzet bosszújának ad.

Nagy őseinek megszentelt várában

Nem hagy nyugodni többé a magyar,

A jövő titkát nem kérdve rohan meg,

Győzni vagy dicsőn meghalni akar.

Virrad... az éjnek ködfátyola oszlik,

A természet még halkan ünnepel.

Elhallgat minden... az ünnepi csendet

Vad ágyúdörgés nem zavarja fel.

Csend szok előzni minden viharcsapást

– Kit fölidéz éjjelén gyáva ellenünkre

Lesújtó vésznek viharja tenyész.

Kitört a vész...föllelkesülve szálltak

Honvédeink a várfalak felé.

Ki ellenállt a lelkesült erőnek

Ön-torlaszánál sirját föllelé.

S népünk rohant, mint a vészes áradat,

Előre tört, nem félve a halált,

S az oly sok nemes vértöl ázott vár

Ismét a nemzet birtokába szállt.

Mienk a vár most, nem sok az áldozat,

Hazánk szívének adtunk életet.

Vad ellenünk mely legyőzve esdekel

A sértett nemzet gyáva foglya lett.

S e szolgalelkű nép bűnét ismerve

Midőn remegve várta a halált,

Fegyvert letéve a magyar seregben

Bosszuló helyett nagylelkűt talált.

Föl nemzetem! a hírnév templomába

Szabadságharcod most már elvezet...

Ha ellenünket teljesen leverjük

Más nemzeteknek nyújtsunk társkezet.

Szabad nép és igy nem magunké vagyunk

Ránk elnyomott rab-nemzetek várnak.

Nyugodni fegyverünknek nem szabad

– Míg másokat rab-bilincsek zárnak.

A nép jogának tudatára ébredt

Az önkény többé nem altatja el,

Ha vértengerré lesz a hon alatta

E vér-tengerben új erőt nevel.

A sors-csapástól nem riad már vissza,

Bátran a végzet éjjelébe néz,

Enyészet éje nem borulhat rája,

Erejét edzi ezentúl a vész.”

(Buda. 849. Maj. 21-kén.)

 PAP Gábor, Vönöczky Gábor (Vilonya, 1827. szeptember 10.–Komárom, 1895. november 2.) református püspök, költő, újságíró. Nemesvámoson kezdte iskoláit, majd 1847-ig a Pápai Református Kollégium hallgatójaként gimnáziumot és jogot végzett, a Képzőtársulat tagja, a Koszorú, majd a Vándor c. iskolai lapok szerkesztője. 1847 őszén Bécsbe került, ahol Huszár József kancelláriai titkos tanácsos fiának nevelője. A forradalmi Bécs eseményeiről 1847 decemberétől írt tudósításai folyamatosan jelentek meg a Jókai Mór által szerkesztett Életképekben névtelenül, P. K. G. aláírással. 1848 őszén megszökött és honvédtisztként vett részt a szabadságharcban: Előbb közhonvéd a 39. honvédzászlóaljban, majd őrmester a VIII. kerületi hadparancsnoki irodában. Hamarosan harcoló alakulathoz kéri magát így a 45. honvéd zászlóaljban előbb őrmester, majd 1849. január 16-tól hadnagy és Guyon Richárd tábornok parancsnoksága alatt részt vesz a branyiszkói áttörésben, a kápolnai és mezőkövesdi csatákban. 1849. május 16-tól főhadnagy, a Kmety-hadosztályban harcol Budavár visszavételénél, a csornai, ihászi csatákban és a temesvári ütközetben, mely után századossá léptetik elő. Utolsó ütközetét Lugosnál vívja, augusztusban Temesvárott kerül fogságba. Három hónapi őrizet és vallatás után, mint súlyos beteget bocsátják szabadon, de Vámoson újra elfogják, és a veszprémi várbörtönből is csak a betegsége folytán szabadulhat. Ezután csendőri felügyelet alatt, apja segítségével, magánúton végzi a teológiát. Lelkész Balatonarácson, Balatonudvariban, Litéren, Vörösberényben és Vilonyán. Eközben 1868-ban a Veszprémi Református Egyházmegye esperesnek, 1873-ban a Dunántúli Egyházkerület főjegyzőnek, 1874-ben püspöknek választotta meg. 1876 és 1879 között országgyűlési képviselő Tisza Kálmán oldalán. Közel 30 szépirodalmi és más lap, többek között az Életképek, a Magyar Sajtó, a Pesti Napló és a Györök-féle Balaton-Füredi Napló munkatársa. („Pap Kovács Gábor”-ként is írt.) Szülőfalujában emléktáblája van a református parókián és Pápán az Ókollégium falán, 2011 óta emlékműve a Marcaltőhöz tartozó Ihászon. Vilonyán 2013. szeptember 22-én avatták fel mellszobrát.