„Haszontalan szolgák vagyunk…”

(Lukács 17,7–10) A szolga az egész napos, fárasztó munka után hazajött, és utána még vacsorát adott a gazdájának. Köszönet nélkül szolgált, nem számított fáradozása érdemnek, hiszen kötelességét végezte. 

A szolga a gazda tulajdona volt az ókori keleten, akit a gazda megvásárolt (7–9). Ez a kép egy lelki üzenetet hordoz, annak megvilágítására használja fel a történetet a mi Urunk (10). Nem hivatkozhatunk az érdemeinkre Isten előtt, hiszen egész életünk, és mindenünk, amink van, valójában az Úr tulajdona. Kötelességünk a „Gazda” javára, az Isten dicsőségére hűséggel, szorgalmasan élni. Mégis elgondolkodtató, hogy ez a szorgalmas, odaadó szolga a „haszontalan” értékelést kapja! Jól értsük az Igét! Nem arról van szó, hogy Isten haszontalannak tartaná átadott életünket, hanem hogy mi tartsuk annak, és el ne bízzuk magunkat (10). Mert minden kegyelem, ajándék, amiből az Úr javaival való sáfárkodás kötelessége fakad! Jaj annak, aki ezt nem így látja. Mi azonban a „Gazda” tulajdonai vagyunk, aki nemcsak dolgoztatja, hanem meg is védi, sőt megváltja, egyszer majd megszabadítja szolgáit…

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Isten Igéje mindig személyesen hozzánk szól, minket érint. Erre utal Jézus kezdő kérdése, a példázat bevezetésében, amellyel megszólítja hallgatóit: „Ki az közületek…” (7). 

Ennek a példázatbeli gazdának egy szolgája volt, ezért ez végzett minden munkát a házon kívül és belül: fizikai, szellemi, lelki, hitbéli szolgálatok mind ide sorolhatók.

A gazda megvásárolta szolgáját. Ez nem azt jelenti, hogy Jézus ezt a földi viszonyulást helyeselné. Nem mondja azt a mi Urunk, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk. Ez a kép teológiai üzenetet hordoz: Isten drága véren tett bennünket tulajdonaivá.

Bármennyire szeretjük a dicséreteket, az Úr szolgálatáért nem jár elismerés, mert akkor egykönnyen elbíznánk magunkat, ahogy ez gyakran meg is történik azokkal, akik folyton elismeréseket kapnak.

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/