Körlevél az októberi kötelező perselyadományról

, 2018-10-20 12:46:07

A Magyarországi Református Egyház Zsinata elnökségének körlevele valamennyi egyházközség részére.

Kedves Testvéreink!

A kesznyéteni református gyülekezet tíz év után szeretné újra templomában tartani az istentiszteletet – ebben segíthetjük őket október 28-i perselyadományainkkal.

A reformáció hónapjának utolsó vasárnapi perselyadományát minden évben egy kiemelt ügy támogatására ajánlják fel gyülekezeteink. 2010 óta nyolc magyarországi templom építését, bővítését segítettékNagykovácsiban, Badacsonytomajon, Mezőnyéken, Debrecen-Lencztelepen, Sajóládon, Erdőkertesen, Esztergomban és Nyíregyháza-örökösföldön. Ezúton is köszönjük a múlt évi adományokat, hogy 22 millió forinttal támogatták a nyíregyházi lakótelepi és kertvárosi övezet határán született gyülekezetet.

2018-ban a kedvezményezett a kesznyéteni egyházközség, akik tíz éve használhatatlan állapotú templomukat tervezik felújítani, hogy újra az épületben tarthassák istentiszteleteiket. Tíz éve már annak, hogy a templom felmérését végző építészmérnök megállapította: a födém és a padlásszerkezet statikai állapota életveszélyes, így az épületet nem lehet használni. Ahhoz, hogy újra ott tarthassák az istentiszteleteket, teljes körű felújítás szükséges, a külső-belső tatarozást, a vizesedés megállítását, a nyílászárók, a padló és az elektromos vezetékek cseréjét is beleértve.

A hátrányos helyzetű településen milliós nagyságrendű adomány gyűlt össze önerőből, valamint jelentős egyházkerületi és állami támogatást is kaptak. Ahhoz viszont, hogy a teljes összeg együtt legyen a munkálatokhoz, megközelítőleg még tizennyolcmillió forint hiányzik – ezért kérjük a gyülekezetek összefogását.

A kesznyéteniek néhány éve élőlánccal ölelték át templomukat annak jeleként, hogy szeretetükkel, hitükkel, összetartásukkal ölelik körbe a közösség hajlékát. Tegyünk így mi is, október 28-i istentiszteleteinken imádságainkkal, adományainkkal fejezzük ki összetartozásunkat, testvéri gondoskodásunkat!

Segítségüket megköszönve, testvéri köszöntéssel,

Budapest, 2018 októbere                                                                                                                                        

Dr. Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke 
Dr. Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke

 

Technikai megjegyzések:

 

Kérjük, hogy az egyházközségek az október utolsó vasárnapi perselypénzt az egyházmegyei pénztárakba juttassák el. 

 

Az egyházmegyei pénztárakat kérjük, hogy az egyházközségektől beérkezett perselyadományokat 2018. december 15-ig utalják át a Tiszáninneni Református Egyházkerület OTP Banknál vezetett 11734004-20004453-as számú számlájára. A közleménybe kérjük beírni: október utolsó vasárnapi perselypénz (vagy rövidítve: okt. ut. vas. pp.).

 

Az Esperesi Hivatalokat kérjük, hogy az egyházmegyei pénztárból indított utalással egyidejűleg a gyülekezetenkénti befizetések listáját e-mailen a phivatal@tirek.hu  email címre küldjék el.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2019. August 22., Thursday,
Menyhért , Mirjam napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4569
Összesen 2009. június 2. óta : 17033074

Ige Mellett

(21) „…Heródes felöltözött királyi ruhába…” (Apostolok cselekedetei 12,20–25)

„ABBAN AZ IDŐBEN HERÓDES KIRÁLY…” (12,1) – 1. Ismerni kell az akkori kort, hogy értsük az akkori eseményeket, és jobban értsük azt is, ami saját korun... tovább

REPOSZT

Szülők (és gyermekek) örömére

A szolnoki Széchenyi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület egy pályázatnak köszönhetően 2013-ban már működtetett éjszakai óvodát a városban. A program a fiatal szülők körében ...
... Tovább

Dokumentumtár

DRL 2009/1

Formátum:.pdf
Méret: 3.0 MB

Dunántúli Református Lap XIII. évf. 1. szám. 2009. február

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Az Isten-kérdés teológiai és filozófiai alapjai

Formátum:.mp3,
Méret: 59.0 MB

Dr. Szabó István előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2015. szeptember 19-én

Hanganyag letöltése