„…szolgáljátok Babilónia királyát…”

Steinbach József, 2018-12-30 04:00:00

(Jeremiás 27) Vannak olyan helyzetek, történelmi és egyéni élethelyzetek, amikor az Isten akarata, egyben az élet és majdan a szabadulás útja, az idegen és nagyobb E-VILÁGI HATALOM SZOLGÁLATA (8; 17). 

– 1.  Ez a szolgálat azonban nem az idegen hatalom kiszolgálása, nem annak való teljes behódolás, hanem Isten akaratának elfogadása, vagyis az Úrnak való hűséges szolgálat. 

– 2. Ebben a szolgálatban Isten népe bűnbánattal elismeri az Úr mindenek feletti hatalmát (4–5), aki rajtuk, mint eddig engedetlen és hitetlen népen, most joggal hajtja végre büntetését. Isten most mindent Babilonnak ad (6), de csak egy időre, mert aztán Babilont is legyőzik majd, más népek (7), Isten pedig saját népét visszahozza földjükre (22). 

– 3. Addig azonban ne szervezkedjenek más népekkel, Babilon ellenében (Kr. e. 594), mert ez engedetlenség Isten akarata ellen (1–3), amely csak még nagyobb nyomorúságot hoz rájuk, és teljesen tönkreteszi a szent hely és a város még épségben maradt részeit (16–22). Ne hallgasson a nép és a vezetők a hamis prófétákra, akik hazug módon szépíteni akarják a helyzetet, csak azért, mert az emberek nem szeretik a rossz híreket és üzeneteket (9–15).

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Jeremiás jármot vesz a nyakába, hogy szemléltesse azt, amit egyértelmű prófétai szava meghirdetett, mint Isten akaratát.

 

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 16967
Összesen 2009. június 2. óta : 39881539