Női csendesnap volt Székesfehérváron

Pervai Andrásné, 2019-05-28 10:46:24

Több mint 90 hercegnő és hercegnőjelölt gyűlt össze 2018. május 4-én Székesfehérváron a  református gyülekezet Széchenyi utcai termében. Tiarák és habos ruhaköltemények helyett Bibliával, jegyzetfüzettel és nyitott szívvel érkeztünk a női csendesnapra.

 

 Több mint 90 hercegnő és hercegnőjelölt gyűlt össze 2018. május 4-én Székesfehérváron a  református gyülekezet Széchenyi utcai termében. Tiarák és habos ruhaköltemények helyett Bibliával, jegyzetfüzettel és nyitott szívvel érkeztünk a női csendesnapra. Szász Zoltán lelkipásztor köszöntőjében elmondta, hogy jogosan viseli a hercegnő címet az, aki már gyermeke a Királyok Királyának, a mi Urunknak. Ezért is fogadott minket ezekkel a szavakkal: „Köszöntelek titeket, Hercegnők!"

 

Vendég előadónk, Parti Judit, a Family magazin újságírója, feleség és három gyermekes édesanya nyitó áhítata a samáriai asszony történetéről szólt. Ahogy Jézus várta a kútnál ezt az asszonyt, úgy várt minket is erre a csendesnapra, hogy beszélgessen velünk, kérdezzen tőlünk és változást hozzon az életünkbe. Egy ilyen alkalom jó lehetőség arra, hogy Jézusra figyeljünk, odakuporodjunk lábaihoz és kíváncsian várjuk: mit akarsz nekem mondani, Uram? Biztos vagyok benne, hogy aki ilyen szívvel vett részt ezen a csendesnapon, megkapta a személyes választ is. Az összejövetel meghittségét fokozta Szász Tünde (a nap háziasszonya) meleg vendégszeretete, Kohusné Margit őszinte bizonyságtétele, Szabóné Miklós Eszter ébresztő versszavalata. Parti Judit előadása előtt elmesélte nekünk, hogyan lett Isten gyermeke. Római katolikus családban nevelkedett, 6 évesen kapta első Bibliáját. 16 évesen egy táborban döntött Jézus mellett, de üdvbizonyossága még nem volt. 18 évesen mélységesen vágyott arra, hogy valakihez tartozzon, és viszontszeressék. Azt viszont nem tudta vállalni, hogy a szerelem terén is az igéhez igazítsa életét, és tisztaságát a házasságkötésig megtartsa. Elfordult Istentől, majd 6 év után a brüsszeli autóbusz-pályaudvaron tört össze bűnei alatt, és fogadta el Jézus bűnbocsátó kegyelmét. Azóta Jézus személyes Ura és Megváltója, onnantól kezdve tudja, hogy neki is van örök élete. Előadásában elmondta: az életünk legtöbbször nem úgy alakul, ahogyan mi előre eltervezzük. A kérdés az, hogy mi hogyan reagálunk erre. A változás mindig krízis. Mi születik a krízis nyomán az életünkben: hála vagy Istenre irányuló vád, ami önsajnálatot szül? Hogyan éljük meg azt, amikor szerepeinket nem tudjuk úgy betölteni, ahogyan szeretnénk? Olyan megnyugtató volt hallani, hogy Isten nem a teljesítményt nézi az életünkben, hanem meg akar dicsőülni általunk, még a gyengeségeinkben is. A világ az elvárásaival nagy nyomást helyez ránk. Vajon ezeknek akarunk-e megfelelni, vagy Isten véleménye a döntő számunkra? Ha már Isten gyermekei vagyunk, akkor szabadok vagyunk. Élünk-e ezzel a szabadságunkkal, vagy megkötöz a megfelelési kényszer, a kudarctól való félelem és az aggodalmaskodás? Ezek a gondolatok csak töredékek Judit mélyre szántó, de egyszerű szavakkal elmondott előadásából. Az újságírónő őszintesége és frissítő humora hol hangos nevetést, hol könnyet váltott ki belőlünk. A lelki táplálék után a testi táplálékról a konyhában szorgoskodó férfiak gondoskodtak. A finom ebéd befejeztével lehetőségünk volt kiscsoportban megosztani gondolatainkat, érzéseinket, és teljesíteni Judittól kapott feladatunkat (amelyet az olvasó a cikk végén olvashat, és maga is elkészíthet).

 

Miért önti el szívemet hála a női csendesnapra visszagondolva? Mert ez a nap rámutatott arra, hogy problémáimmal nem vagyok egyedül, és Isten igéje személyesen szólt hozzám; hálás vagyok a testvéri találkozásokért, az őszinte csoportbeszélgetésért, a finom falatokért, az alkalom mélységéért. Ha te nem voltál ott, ne bánkódj, mert az albaref.hu honlapunkon meghallgathatod Parti Judit bizonyságtételét, áhítatát és előadását. Ha van kedved, a csendesnapon kapott feladatot is megoldhatod.

 

Feladat: Szereptorta


Vegyél egy fehér lapot és egy tollat. Rajzolj egy kört, ez lesz a te szereptortád. Oszd fel szeletekre úgy, hogy az életedben MOST jelenlévő szerepeket (feleség anya, munkavállaló, barát stb.) egy-egy szelettel érzékelteted. Próbálj meg arra is figyelni, hogy egy-egy szeletnek mekkora jelentőséget tulajdonítasz te, s ehhez képest mekkora helyet foglal el JELENLEG az életedben. Ha kész, gondolkozz el a következő kérdéseken:

 

·         Mi vagy ki az, aki leginkább befolyásolja, hogy ezek a szerepek így

nézzenek most ki az életedben?

·         Mi volna számodra az ideális?

·         Szerinted Istennek tetszik-e a tortád?

 

Pervai Andrásné

Forrás: Mezőföldi Református Egyházmegye honlapja 

 

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2019. June 26., Wednesday,
János , Pál napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 10371
Összesen 2009. június 2. óta : 16554927

Ige Mellett

(15) „…felforgatta…” (Márk 11,15–19)

Egyszer, egy teológus barátom, magánbeszélgetésben elmondta nekem, hogy a templomtisztítás jelenete csak azzal a bizonyossággal fogadható el, amely hi... tovább

REPOSZT

„Együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk!"

Elképesztően sok felesleges ruhát vásárolunk. ... Természetesen az, hogy a ruhák gyártási költsége még a filléresnél is filléresebb, ami komoly emberi és ökológiai áldozatokkal jár. A ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL121024

Formátum:.doc
Méret: 33.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2012.10.24.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Az egyházról szóló bibliai tanítás

Formátum:.mp3,
Méret: 48.2 MB

Dr. Vladár Gábor előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2016. április 23-án. A Dunántúli Református Akadémiát a Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia indította el, hogy gyülekezeti tagoknak, érdeklődőknek közérthetően, de mégis tudományos alapossággal tanítást adjon hitünk alapvető kérdéseiről.

Hanganyag letöltése