A Duna Televízióban közvetítendő húsvétvasárnapi református istentisztelet rendje

, 2020-04-09 10:26:58

Az Elnökségi Tanács kéri a református gyülekezetek tagjait, hogy húsvétvasárnap reggel 9 órakor – Erdélyben és Királyhágómelléken, a romániai időszámítás szerint 10 órakor – kapcsolódjanak be a Duna Televízión sugárzott ünnepi istentiszteletbe, amit a budahegyvidéki református templomból közvetítenek. Igét hirdet Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Kérik a gyülekezeti tagokat, hogy otthon terítsék meg az úrasztalát, vegyék együtt a kenyeret és a bort egyidőben Kárpát-medence szerteA tovább mögött olvashatják az istentiszteleti rendet.

A DUNA TELEVÍZIÓBAN KÖZVETÍTENDŐ HÚSVÉTVASÁRNAPI REFORMÁTUS ISTENTISZTELET RENDJE

Apostoli köszöntés:

„Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunk Jézus Krisztustól, a Szentlélek közösségében.”

Gyülekezeti ének (185.dicséret):

Krisztus feltámadott... (kb. 1’40”)

Krisztus feltámadott,

Kit halál elragadott,
Örvendezzünk, vígadjunk,
Krisztus lett a vígaszunk,
Alleluja!
Ha ő fel nem támad,
Nincs többé bűnbocsánat,
De él, ezért szent nevét,
Zengjük ő dícséretét,
Alleluja!
Alleluja! Alleluja! Alleluja!
Örvendezzünk, vígadjunk,
Krisztus lett a vígaszunk,
Alleluja!

Fohász:

A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet. Ámen.

Lekció:

Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme! Mondják hát, akik félik az Urat, hogy örökkévaló az ő kegyelme! Szükségemben segítségül hívtam az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem az Úr. Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre. Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni. Az Úrnak jobbkeze felmagasztaltatott; az Úrnak jobbkeze hatalmasan cselekedett! Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit! Keményen megostorozott engem az Úr; de nem adott át engem a halálnak. Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az Urat! Ez az Úrnak kapuja; igazak mennek be azon. Magasztallak téged, hogy meghallgattál, és szabadításomul lettél! A kő amelyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt! Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen! Istenem vagy te, azért hálát adok néked! Én Istenem, magasztallak téged. Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme! Ámen (Zsoltár 118, 1-8.16-24.28-29)

Imádság:

Csodálatos a mi szemeink előtt hűséged és irgalmad, mennyei Atyánk! Benned bízunk és reménykedünk, halálon győzedelmes Úr! Állíts most minket tágas térre és légy szabadítóul. Áldj meg a Feltámadott Krisztus erejével, szent igéd világosságával, Szentlelked mindeneket betöltő jelenlétével. Ámen.

Igehirdetés előtti ének (485. dicséret):

Jézus Krisztus, szép fényes hajnal... (kb. 2’20”)

Jézus Krisztus, szép fényes hajnal,
Ki feltámadsz új világgal,
És megáldasz minden jókkal.

Te vagy nékünk egy reménységünk,
Isten előtt közbenjárónk,
Szép koronánk, ékességünk.

Világosítsd a mi szívünket:
Ismerhessünk meg tégedet;
Tanulhassuk szent Igédet.

Az ördögnek csalárdságától,
Lelki-testi nyavalyától,
Őrizz hamis tudománytól.

Az Atyával és Szentlélekkel,
Hogy tégedet tiszta szívvel
Mindörökké áldjunk! Ámen.

Textus:

Mikor pedig elmúlt a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt. És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz mentek napfelkeltekor. És mondták maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról? És odatekintvén, látták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy volt. És bemenvén a sírboltba, láttak egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlettek. Az pedig mondta nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott! (Márk evangéliuma 16,1-6)

Igehirdetés

Ráfelelő ének (295. dicséret):

Jézusom, ki árva lelkem... (kb. 2’)

Jézusom, ki árva lelkem
Megváltottad véreddel,
Kárhozattól óvtál engem,
bűnös szívem, ó, vedd el!
Add, hogy néked megháláljam,
Hogy nem hagytál a halálban,
Megmutattad, bármit adj,
Én oltalmam csak te vagy.

Jézus, benned bízva bízom,
Elpusztulnom, ó, ne hagyj!
Te, ki bűnön, poklon, síron
Egyedüli győztes vagy,
Gyönge hitben biztass engem,
Készíts arra, hogy én lelkem
Láthat majd fenn, ó, Uram,
Mindörökké boldogan.

Imádság:

Mennyei Atyánk a Krisztus Jézus által!
A halálon vett győzedelem napján dicsőítünk Téged!
A feltámadás valóságáért magasztalunk Téged!
A bűnök bocsánatáért áldunk Téged!
Az új élet áldásáért hódolunk Neked!
Eléd hozzuk a betegeket, gyógyítsd őket!
Eléd hozzuk a gyógyítókat, erősítsd és óvd meg őket!
Eléd hozzuk azokat, akik biztonságunkért fáradoznak, adj nekik bölcs döntéseket!
Eléd hozzuk azokat, akik szolgálatot teljesítenek érdekünkben, őrizd meg őket!
Eléd hozzuk családtagjainkat, barátainkat, népünket, Európa és a világ népeit!
Hárítsd el tőlünk a rosszat, hozz számunkra remény, szabadítsd meg a halál torkából!
A feltámadott Krisztusért, hallgass meg, könyörülj rajtunk! Ámen

Meghívás az úrvacsorai közösségbe:

Testvéreim, íme, megterítettük a kegyelem asztalát, hogy megújítsuk Isten velünk kötött szövetségét, hogy élő közösségünk legyen Krisztussal és egymással, az anyaszentegyház közösségében. Énekeljük:

Úrvacsora előtti ének (390. dics 1-2.):

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma (kb. 2’)

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma,
A szent Ígére épült fel lelki temploma.
Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni őt,
Megváltva drága vérén a váltságban hívőt.

Kihívott minden népből egy lelki népet itt,
Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít.
Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt
És egy terített asztal ád néki új erőt.

Szereztetési igék (kivetítve):

Testvéreim, halljátok meg, miként szerezte a mi Urunk Jézus Krisztus az úrvacsorát. Elénk adja ezt Pál apostol a korinthusi gyülekezethez írt első levelében, a következőképpen:

„Én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön... Próbálja meg az embert magát és úgy egyék abból a kenyérből és igyék abból a pohárból.”

Imádság:

Próbáljuk meg magunkat mi is imádságban valljuk meg vétkeinket és kérjük Isten bűntörlő kegyelmét (kivetítve):

„Úr Isten, örökkévaló és mindenható Atyánk! Íme, egybegyűltünk itt és a szentek egyességében; az angyalok és idvezült lelkek társaságában trónusod elé visszük áldozatunkat. Megvalljuk és megismerjük Szent Felséged előtt, hogy szegény bűnösök vagyunk, bűnben fogantatva hajlandók minden rosszra, és soha meg nem szűnünk áthágni szent rendeléseidet. Mikor ezt cselekedjük, igazságos ítéletedből romlást és kárhozatot vonunk magunkra. Mindazáltal, Uram, bánjuk, hogy téged megbotránkoztattunk, s kárhoztatjuk magunkat és bűneinket, igaz bűnbánattal kérve, hogy a te kegyelmed jöjjön segítségül minékünk. Alázattal kérünk, szerető, irgalmas Atyánk, hogy könyörülj rajtunk. Töröld el bűneinket, növeld és sokasítsd meg rajtunk napról napra Szentlelked ajándékait, hogy igaz bűnbánatunk teremje a megtérés gyümölcseit, amelyek kedvesek teelőtted. Vallást teszünk azért a Te színed előtt, hogy egyszülött Fiadba, a mi Urunk, Jézus Krisztusba vetjük egyedül hitünket és reménységünket, bizonyosak lévén afelől, hogy hit által részeseivé lehetünk a te benne kijelentett kegyelmednek, melyet adj meg nekünk itt és az örökkévalóságban, az ő nevéért. Ámen.”

Apostoli Hitvallás (kivetítve):

Tegyünk vallást hitünkről is, mondjuk el az egyetemes keresztyén egyház hitvallását:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Úrvacsorai kérdések:

Kedves Testvéreim! Hitvallástételetek alapján kérdezem (kivetítve):

  1. Isten szent orcája előtt megvalljátok-e, hogy ti mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagytok, és ha Isten rajtatok meg nem könyörül, büntetést, halált és kárhozatot érdemeltek? Válasz: Megvallom.
  2. Hiszitek-e, hogy Istennek ez a könyörülő kegyelme megjelent a Jézus Krisztusban, aki az ő kereszthalála és feltámadása által bűnbocsánatot és örök életet szerzett a Benne hívőknek? Válasz: Hiszem.
  3. Ígéritek-e, hogy ti e kegyelemért háládatosságból egész életeteket az Úrnak szentelitek, és már e jelenvaló világban, mint az Ő megváltottai az Ő dicsőségére éltek? Válasz: Ígérem.

Lelkipásztor: Én is mindezeket veletek együtt hiszem és vallom, ígérem és fogadom.

Bűnbocsánat-hirdetés:

Most azért én, mint az én Uramnak, Jézus Krisztusnak méltatlan, de erre felhatalmazott szolgája, hirdetem nektek bűneitek bocsánatát és az örök életet, amelyet megad Isten, a mi Atyánk, az ő szent Fiának érdeméért ingyen kegyelemből.

Úrvacsorai ének jegyek vételére készülve (459. dicséret1-2):

Az Isten bárányára (kb. 2’30”)

Az Isten bárányára letészem bűnöm én.
És lelkem béke várja ott a kereszt tövén.
A szívem mindenestül az Úr elé viszem,
Megtisztul minden szennytül a Jézus vériben,
a Jézus vériben.

Megtörve és üresen adom magam neki,
Hogy újjá Ő teremtsen, az űrt Ő töltse ki.
Minden gondom, keservem az Úrnak átadom,
Ő hordja minden terhem, eltörli bánatom,
eltörli bánatom.

Jegyek vétele (szövegek kivetítve):

A kenyér vétele

Lelkipásztor: Vegyük először a kenyeret (a résztvevők az előre előkészített, körbeadott kenyeres kosárból vesznek egy-egy darab kenyeret), és mondjátok velem együtt a kenyérvétel előtti imádságot:

„Uram Jézus! A Te megtöretett szent testednek érdemében részeltess engemet is, szegény bűnös szolgádat. Ámen.”

(Az imádság után a résztvevők magukhoz veszik a kenyeret.)

A bor vétele

Lelkipásztor: Vegyük a poharat (a résztvevők veszik az előre előkészített poharakat), és mondjátok velem együtt a pohár vétele előtti imádságot:

„Uram Jézus! A Te kiontatott szent vérednek érdemében részeltess engemet is, szegény bűnös szolgádat. Ámen.”

(Az imádság után a résztvevők magukhoz veszik a bort.)

Úrvacsorai intelem:

Keresztyén testvéreim, így szerezte a mi Urunk Jézus Krisztus az úri szent vacsorát. Így éltek vele az apostolok, a reformátorok, hitvalló őseink és így éltünk vele Isten kegyelméből mi is. E szent szövetség erejében kérünk és intünk, hogy Isten kegyelmét hiábavalóvá ne tegyétek magatokban. Ne uralkodjék többé tibennetek a bűn: sőt viseljétek magatokat a ti keresztyén rendeltetésetekhez méltóan, hogy semmi titeket meg ne foszthasson Istennek ama szeretetétől, amelyet kijelentett és hozzátok megbizonyított a Jézus Krisztusban. Legyetek mint az ő szentei és szerettei könyörületesek; öltözzétek fel a jóságot, alázatosságot, szelídséget, béketűrést. Szenvedjétek el egymást és ha egymásra valami panaszotok van, bocsássatok meg egymásnak, mint Jézus megbocsátott tinéktek. Az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, melyre hívattatok is egy testben. Ámen.

Hálaadó imádság (kivetítve):

Hálát adunk Neked Urunk, Jézus Krisztus, hogy hirdetett Igédet megerősíted a sákramentumok pecsétjével is és ezzel kiábrázolod a Veled és egymással való egységünket: „Mert egy a kenyér, egy test is vagyunk sokan, mert mindnyájan az egy kenyérből eszünk. Mert egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, és mindnyájunkat egy reménységre hívtál el” . Hadd legyen egész életünk bizonyság szent nevedről. Ezért kérjük Szentlelked erejét. Ámen!

Úri ima (kivetítve):

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Áldás:

Áldjon meg téged az Úr,
és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa rád orcáját az Úr,
és könyörüljön rajtad!
Fordítsa feléd orcáját az Úr,
és adjon neked békességet! Ámen.
(4Móz 6,24–26)

Hirdetések

Záró ének:

Mindig velem, Uram, mindig velem (kb. 2”)

 

Mindig velem, Uram, mindig velem,
Még ha nem láthat is gyarló szemem.
Azért ez énekem: velem van Istenem,
Velem van Istenem, mindig velem!

Ha otthon egykoron megláthatlak,
Hol többé bűn, halál nem árthatnak,
Ezt zengem szüntelen: velem az Úr, velem,
Velem az Úr, velem, mindig velem!

(1,17-ig és 4,03-tól)

Himnusz

Letölthető liturgia

Istentiszteleti rend, kötött szövegek, énekek

Letöltés


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3910
Összesen 2009. június 2. óta : 39857667