Igehirdetés ecsettel. Fülöp Lajos festőművészre emlékezve

Márton Gergely, 2021-06-03 08:28:45

Fülöp Lajos festőművészt, tanárt, ny. iskolaigazgatót pünkösd napján, életének 82. évében hívta haza az Úr. Temetésén, május 29-én Balatonalmádiban, Vörösberényben a családja, barátok, tisztelők vettek tőle búcsút

Fülöp Lajos 70. éves, jubileumi tárlatán készült vele egy riport. Ebben megkérdezték tőle: miért kezdett el festeni?  - Amiért elkezd énekelni a madár – válaszolta, mintha mi sem lenne természetesebb. Volt mondanivalója, és a kifejezéshez kapott tehetséget, amit tudatosan fejlesztett. „Ez egy belső kényszer, amiről az ember nem is tehet. Olyan, mint a szerelem: jön, aztán nem lehet ellenállni neki” – vallott művészetéről.

Képei jellegzetesek, „fülöplajososak”. Könnyed, légies tájképek, a kék megannyi árnyalatával. Nem másolta a látványt, a táj lelkét festette meg. Olaj és akvarell festményeinek fő témája a Bakony, Veszprém és persze a Balaton. Fülöp Lajos a Balaton ábrázolásban méltó folytatója annak a hagyománynak, amit Egry József, Bernáth Aurél és Bartha László elkezdtek. Kedvelte a sokszínű, mindig változó táj, a vizek, a fények ábrázolását. Időnként portrékat és figurális kompozíciókat is festett. Három oltárképet is alkotott.

Temetésén Szijártó László atya búcsúztatta a katolikus felekezet nevében. Az atya felidézte Fülöp Lajos életútját:

Egy Veszprém megyei kis faluban, Pápadereskén születet 1939. március 1-jén, egyszerű, földműves családban. Már gyermekkorában megmutatkozott kiemelkedő tehetsége a rajzoláshoz és a festészethez.

A Pápai Állami Tanítóképzőben érettségizett, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolán megszerezte a rajz-földrajzszakos tanári oklevelét. Alkotóképességét már a sorkatonai szolgálata alatt is megmutatta, ő lett az „ezred festője”, munkáiból már ott kiállítást szerveztek.

Általános- és középiskolákban tanított (Litér, Királyszentistván, Balatonfőkajár, Balatonvilágos, Veszprém) majd 12 évig Veszprémben a tanácsi szakigazgatásban tanfelügyelőként, 6 évig a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézetben szakmai irányítóként dolgozott. Mindezek mellett rendszeresen rajzolt, festett.

Képei egyre gyakrabban szerepeltek kollektív tárlatokon. Majd jött az első önálló, mezőtúri kiállítása, amit aztán több, mint 100 követett az egész országban, és külföldön is. Több díjban, elismerésben részesült. Írói vénáját is megmutatta, szaklapokban publikált, de két könyve is megjelent (Mesélő Bittva-part c. regény, Varázslat és kísértés c. elbeszéléskötet). Ezekben főként gyerekkori emlékeit vetette papírra. 

Szakmai, művészi sikerei mellett, a magánéletét sok tragédia érte. Szülei elvesztése után mindkét testvérét és első feleségét is gyászolta. 1988-ban veszítette el 17 esztendős lányát, ami élete végéig gyötörte, szívbetegsége is ezután a tragédia után kezdődött. 1991-ben költözött Balatonalmádiba, a mindig csodált, megunhatatlan, kimeríthetetlen festői témát szolgáló TÓ közelébe, és itt élt második feleségével, Ferencz Zsuzsannával. 1997-ben vonult nyugdíjba a Veszprémi Nagy László Általános Iskola igazgatói székéből. 

Halála szomorú veszteség mindazoknak – rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, tisztelőknek – akik ismerték, szerették Fülöp Lajost.

A református közösség nevében Steinbach József püspök, a Balatonalmádi-Balatonfűzfői Társegyházközség lelkipásztora búcsúzott. A feltámadott Jézus Krisztusba vetett reménységgel szólt arról az Igéről, amely a gyászjelentésen szerepelt, mint a Művész Úr kedves Igéje:

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (Timóteus 4, 7-8) 

„Fülöp Lajos nemcsak művész, testvér, barát volt” - kezdte személyes hangvételű prédikációjában. „Köszönjük az Úrnak Fülöp Lajos alkotásait, többszáz festményét, száz fölötti kiállítását, nemcsak hazánkban, hanem szerte a világban. Életművének megbecsülése, feltérképezése ránk, művészetszeretőkre, valamint hittestvéreire, tisztelőire, barátaira vár”

„Add tovább fiaidnak!” (2Mózes 10,2)

Fülöp Lajos szűkebb és tágabb hazánk értékeit igen becsülte és azt művészként és tanárként is továbbadta.

„A hited megtartott téged!” (Márk 5,34)

Igehirdetés ecsettel: festményeiben ott volt a mennyei világ többletének ígérete, a reménység. Fülöp Lajos nagy művészként is alázatos, kedves, szelíd szeretettel élt és alkotott. Még a jeges Balatont is az olvadás reménységével tudta megfesteni. A színek, amikkel ezt bemutatta, a keresztyén reménység színei, eszkhatológikus színek.

Steinbach József igei megemlékezése a „Párperces” blogban, Túlparti többlet címen elolvasható.

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1911
Összesen 2009. június 2. óta : 40188147