Fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban ((1Kor 15,58))

Márton Gergely, 2021-06-15 12:55:28

A Balaton part, Kaposvár és környéke (Zselic), Csokonyavisonta-Csurgó, Nagykanizsa és a Zalai rész, belőlük tevődik össze a Somogyi Református Egyházmegye. A tavalyi tisztújítás alkalmával Hella Ferencet, a Nagykanizsai Gyülekezet lelkészét választották meg esperesnek. Június 12-én ünnepi istentisztelet és közgyűlés keretében iktatta be hivatalába Steinbach József.

A szolgáló szeretet nem hiábavaló – emelte ki székfoglalójában a beiktatott esperes. Kiemelten fontosnak tartja a jelenlét szerepét, ott lenni az emberekkel a bölcsőtől a sírig. Célként nevezte meg a kisközösségek megerősítését, hogy aztán a nagyközösség részeként, közösen építsék az egyházmegyét.

A közgyűlésen az új esperest, a munkatársakat és az egyházmegyét köszöntötte: a Dunántúli Kerület részéről Dr. Nemes Pál Egyházkerületi főgondnok; az esperesi kar nevében Imre Bálint, a Mezőföldi Egyházmegye esperese; A Magyarországi Református Egyház, a Kárpát-medencei Esperesek kollégiuma és a Magyar Református Lelkészegyesület nevében Szőnyi Tamás esperes úr. Az első szeretettel kibocsátó, otthoni gyülekezet és egyetemi társai nevében Uszkay Huba egyházmegyei lelkészi jegyző, a Somogyi Református Egyházmegye lelkészi kara nevében Bartha Béla egyházmegyei főjegyző, az együtt szolgált lelkipásztorok nevében Jakab László Tibor mondott köszöntőt. Nagy Csaba előző esperes jókívánságai után az evangélikus egyház részéről Makoviczky Gyula lelkipásztor, a Katolikus egyházközségek részéről Csorba Tamás plébános üdvözölte új tisztségében a beiktatott esperest.

Kifejezte jókívánságait Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Szászfalvi László a Somogy megyei országgyűlési képviselők nevében. Balogh László, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere is tolmácsolta a város támogató szeretetét, a helyi gyülekezet nevében Gubricza Balázs gondnok köszöntötte Hella Ferenc esperest.

Videónkban az esemény összefoglalóját nézhetik meg. Az új esperes terveiről a közeljövőben a megvanirva.hu oldalunkon számolunk be.




Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 18., Thursday,
Andrea , Ilma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9163
Összesen 2009. június 2. óta : 40169575