„Erősek vagyunk az Isten kezében!”

Márton Gergely, 2021-11-23 07:27:03

Ez a Korinthusiakhoz írt második levélből vett igerész áll az 1950-ben épült környei református templomban az emléktáblán, amelyen Isten iránti hálaadással emlékeznek meg a templom építésének kezdetére és az eddigi felújításokra. 2013 óta jelentős munkát végzett a gyülekezet a környei, az oroszlányi templom és a tagyospusztai vendégház helyreállításán. A november 20-án megtartott ünnepi istentiszteleten adtak hálát mindezekért az Úrnak.

Az emléktábla nem pont a gyülekezet életében, hanem vessző, biztatás abban a Szentlelkes munkában, amit Isten megtartó kegyelméből végeznek a Környei Református Missziói Egyházközségben. Hálaadás az elmúlt lassan több mint 7 esztendő erőfeszítéseiért, felajánlásaiért és mindenekelőtt azért a gondviselésért, amellyel végigkísérte a gyülekezetet Isten ebben a néhány esztendőben.


Nagy Péter lelkipásztor foglalta össze az elvégzett munkák sorát. 2013-ban tereprendezéssel vágtak neki a felújítási feladatoknak. Aztán évről évre haladtak előre. Megtörtént a nyílászárók cseréje, a templomtető felújítása és szigetelése, a fal vizesedés elleni injektálása, a templomtér átalakítása, vakolat javítás, álmennyezet kialakítás, teljes villanyszerelés és festés, valamint a templomtorony új esőcsatornát is kapott.

Aztán megtörtént a templom szigetelése, színezése, toronyablakok cseréje, párkányok, küszöbök cseréje, a harangszerkezet automatizálása és a templom előtti térkövezés. Németországból templompadok érkeztek a gyülekezetekbe, azok is bekerültek a helyükre. Felsorolni is hosszú, pedig ez az elvégzett munkának csak egy része volt. Párhuzamosan a parókia épülete is megújult, ott is megtörtént a szigetelés, a tetőcsere és a festés, a konyha, fürdőszoba és fűtésrendszer korszerűsítése. A két épület környezete is átalakult, így elmondható, hogy Környén teljesen megújult környezet áll a hívek rendelkezésére.

De a munkáknak a felsorolása ezzel még nem ért véget, hiszen mindezek mellett az oroszlányi templom is fejlesztésen esett át: nyílászárók cseréje, új homlokzati vaklat kívül, belül pedig egy szigetelt álmennyezetet kapott a templom, új lámpatestek kerülhettek felszerelésre, szintén Németországból kapott padok lettek beszerelve, megtörtént a tetőszerkezet átalakítása és a héjazat cseréje.

Az Úr kegyelméből kapott bőséges erőkből jutott még egyéb felújításokra is. A tagyospusztai Vitéz Dinnyés Zsigmond Konferenciatelep épületében megtörténtek a falak átrendezései, a teljes fűtés, víz (hideg - meleg)- és villanyhálózat korszerűsítése, szobák, folyosók újra burkolása, matracok cseréje, eszközbeszerzés. Előkészítés alatt van egy játszótér kialakítása.

A lelkipásztor köszönetet mondott mindazoknak, akik által megvalósulhattak ezek a munkák: Környe Község Önkormányzatának, a gyülekezeti tagok önzetlen adományainak, a pályázati lehetőségeknek.  

A hálaadó istentiszteleten Farkas Gergely egyházkerületi elnökségi tanácsos és Gerecsei Zsolt esperes igei és imai szolgálata után Steinbach József püspök hirdette az igét: „Fordulj hozzánk, Uram! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon!” (Zsolt 90,13).

„Hálás szívvel köszönjük meg a felújított épületeket, ajándékokat az Úrnak, és eszközeinek, Magyarország Kormányának, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselőnek, a helyi önkormányzatoknak, polgármestereknek, gyülekezeteknek, a lelkészházaspárnak, gondnokoknak, presbitereknek, kivitelezőknek, és mindazoknak, akik részesei voltak ennek a szolgálatnak” – kezdte a püspök. Az Örökélet Vasárnapját megelőző napon a Zsoltár azt üzeni nekünk, hogy a mi Istenünk örökkévaló Isten, idő fölötti Úr, tökéletes és szent, aki lehajolt hozzánk. Isten minket megszólító élő személy, Jézus Krisztusban hajlékunk lett. A Zsoltár rámutat halandóságunkra, az ebből fakadó nyomorúságunkra, tökéletlenségünkre. Elszakadva Istentől nem marad más számunkra csak a bűn, a hiábavalóság átkos nyomorúsága. A zsoltáros hívő módon tárja elénk az egyetlen igaz megoldást, odafordul Istenhez, imádkozik, könyörög: Fordulj hozzánk, Uram! „Ezért újultak meg ezek a templomok – mondta Steinbach József – hívogasson minél többeket, hogy megálljunk az örökélő Isten színe előtt, hogy könyörögjünk Hozzá, felfedezzük, hogy Ő felénk fordult, hajlékunk lett Jézus Krisztusban. Fordulj hozzánk Urunk, hogy legyen reménységünk, örömünk, hogy minden körülmények között végezhessük szolgálatunkat a Te dicsőségedre és a ránkbízottak javára.” Hit által a halandó ember megtapasztalja, hogy az életnek az örökkévalóság távlatában van folytatása. Ezzel a bizonyossággal kért áldást a püspök a gyülekezetekre.

Az igehirdetést Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző imádsága zárta.
Az ünnepi alkalmon a gyülekezet fiataljai énekkel, versmondással és zenével szolgáltak.
Isten áldása kísérje a lelkipásztor házaspárt, és a gyülekezeteket.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8043
Összesen 2009. június 2. óta : 40178342