Bátran hirdetni Isten igéjét!

Márton Gergely, 2021-11-24 07:39:13

Nagytiszteletű Ujvári Sándor Csaba lelkipásztor ünnepélyes beiktatására került sor november 20-án Sárkeresztesen. Az istentiszteleten fiatalok és idősek közösen adtak hálát az Úr megtartó és gyarapító szeretetéért. Igét hirdetett Steinbach József püspök, majd a beiktatott lelkipásztor is.

Egy évvel ezelőtt került Sárkeresztesre Ujvári Sándor Csaba lelkipásztor. A pandémiás időszak ellenére rögtön munkához látott. Mint mondja, nem volt könnyű dolga, hisz a személyes jelenlét helyett csak az online térben találkozhatott a gyülekezettel. De Isten munkája nem ismer határokat, és legyőz minden akadályt. A tavaly októberben megválasztott lelkipásztort hamar befogadta a sárszentmihályi és mohai gyülekezet. Erről tett bizonyságot az is, hogy a vírushelyzet miatt csak most megtartott beiktatására megtelt a templom. És nem a kíváncsiság csalta oda az embereket, hanem a szeretet és az Istennek szóló hálaadás az épülő és gyarapodó református közösségért.

Farkas Gergely egyházkerületi elnökségi tanácsos Apostoli köszöntése és fohásza után Steinbach József püspök hirdette az igét.

„Tudod, hogy az Ázsiában levők mind elfordultak tőlem, köztük Figelosz és Hermogenész is. Az Úr legyen könyörületes Onésziforosz háza népe iránt, mert sokszor felüdített engem, és nem szégyellte bilincseimet. Sőt, amikor Rómában volt, buzgón keresett engem, és meg is talált. Adja meg neki az Úr, hogy irgalmat találjon nála azon a napon. És hogy milyen nagy szolgálatokat tett Efezusban, azt te tudod a legjobban.” (2Tim 1,15-18) Steinbach József püspök, Onésziforosz hűségének története alapján szólt arról, hogy milyen a szolgáló élet.

Az ige rávilágít, hogy a szolgáló élet bár elkeseredhet, de sohasem keserül meg, hálaadó, a szolgálatban embereket állít mellénk Isten, kitartó, amit eredménnyel áld meg az Úr, Isten eszközeként az Evangéliumból, az Evangéliummal felüdítő-felüdülő, Krisztus könyörületébe bizonyossággal irgalmasságot gyakorló élet. „Kedves szolgatársam! Azért helyezett az Úr téged Sárkeresztesre, hogy ilyen ember légy, hogy így legyél lelki-pásztor, így építsd az Isten országát. Áldjon meg benneteket a Mindenható Isten, ámen!”
Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző imádságban könyörgött Isten áldásáért a beiktatás előtt álló lelkipásztor szolgálatára és a gyülekezet életére.

Imre Bálint esperes hivatalosan is bejelentette, hogy a Sárkeresztesi Református Egyházközség választó közgyűlése 2020. október 11-én Ujvári Sándor Csabát választotta meg lelkészének. A járványhelyzet miatt a koncesszát nagytiszteletű úr postán kapta meg, most, az ünnepi alkalmon az esperes hivatalosan is beiktatta szolgálatába Ujvári Sándort átadva a templom kulcsait és az egyházközség bélyegzőjét. Ezt követően a jelenlévő palástos lelkipásztorok igei áldással köszöntötték testvérüket a szolgálatában.

„Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.” (ApCsel 4, 20,31) A beiktatott lelkipásztor igehirdetésében az igére mutatva azt mondta, hogy miként az apostolok sem tehették meg, úgy mi sem tehetjük meg, hogy nem szólunk arról a csodáról, amit Jézus Krisztus hozott az életünkbe. Nem lehetünk némák, beszélnünk kell Krisztus szeretetéről. Életünkkel, tetteinkkel mutathatjuk meg az Ő cselekedeteit. A világ számtalan módon akar elhallgattatni bennünket, de bátor bizonyosságtevőként kell szólni, mert Isten eszközeként általunk szólíthat meg másokat az Úr. „Mondjuk el, hogy nekünk az élet Krisztus, a meghalás nyereség.  Mondjuk el, hogy mennyi áldásban van részünk!” – mondta hálát adva az Úrnak Ujvári Sándor Csaba.

Az istentisztelet után ünnepi közgyűlés következett, amit Veres Péter, a Mezőföldi Egyházmegye lelkészi főjegyzője vezetett le. Itt köszöntések hangzottak el. Az egyházkerület nevében Dr. Nemes Pál főgondnok Istentől kapott erőt kívánt a lelkészi szolgálathoz, a gyülekezetet pedig arra kérte, hogy becsüljék meg, segítsék lelkipásztorukat. Az egyházmegye köszöntését Kovács János egyházmegyei gondnok tolmácsolta. Nagy öröm egy beiktatás – mondta – mert az annak a bizonyítéka, hogy Isten gondot visel az Ő népére, majd áldást kért a lelkipásztor szolgálatára és a sárkeresztesi és mohai gyülekezetre.
Köszöntés hangzott még el a Székesfehérvári Református Egyházközség és az előző szolgálati hely, a maroshegyi gyülekezet nevében. Üdvözölték a sárkeresztesi és mohai gyülekezetek nevében is a beiktatott lelkészt. A társegyházak nevében is kívántak áldást munkájára. Az önkormányzatok jókívánságát Kovács Sándorné, Moha település polgármestere tolmácsolta, munkájában partnerségét ajánlotta fel Törő Gábor országgyűlési képviselő.
A lelkésztársak és a gyülekezet fiataljai egy-egy dallal helyezték Isten kegyelmébe Ujvári Sándor Csaba lelkipásztor szolgálatát.
Az Úr áldja meg őt és családját, vezesse szolgálatában mindvégig!


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4948
Összesen 2009. június 2. óta : 39858705