1, Él az Úr! Az Ószövetség korában ez a legsúlyosabb emberi mondatokat bevezető „formula", de inkább hitvallás volt. A döntően fontos esetekben,  eskü során kezdte így szavait az esküt tévő. Mit fejezett ki ezzel? Azt, hogy állítása épp olyan igaz és vitathatatlan, mint az, hogy él az Isten. És természetesen azt is kimondta ezzel, hogy tudja: Isten tanúja a szavainak, és számon kéri azokat. Húsvét csodájában benne rejlik az is, hogy ránk kérdez: vajon tudod-e ilyen megingathatatlan bizonyossággal befogadni, hirdetni, hogy Jézus Krisztus a harmadik napon feltámadott? Elkötelező „eskü" -e ez a részedről?

2, Él az Úr! Az ószövetségi kor után a krisztusi új szövetség diadalmas híre ez. A halálba ment Úr lerázta agáról a halál köteleit, és él! Ott hangzik az üres sír előtt az angyalok szava: Mit keresitek a holtak között az élőt? Ahogyan az ószövetségi hitvilág lényege volt, hogy az Isten él(ő), az Újszövetség ezt tovább viszi, és furcsa módon a meghalt Krisztusról hirdeti, hogy él. Megvalljuk ezzel Istenségét, és a halál legyőzésével ez a tény: ő él, azt demonstrálja, hogy nincs nála nagyobb hatalom mennyen-földön. Vagyis: Élő Úr!

3, Él az Úr! Húsvéttól ez lett a keresztyénség legfontosabb híre. Lukács az Apostolok cselekedeteit azzal kezdi, hogy Jézus megmutatta, hogy ő él, a könyve vége felé pedig még kihallgatói is azt állapítják meg Pál apostolról, hogy legfontosabb üzenete:  „bizonyos megholt Jézus felől, kiről Pál azt állítja, hogy él." (ApCsel 25, 19) Ez az örömhír kettős értelemben lett keresztyén kincsünk: 1, A saját életünkre nézve meghalva a bűnnek, élve Krisztussal, sőt Krisztusban. Önmagunk megújulásának isteni ajándéka fogalmazódik meg benne és lesz hit által a miénk. 2, Ugyanakkor ezzel a bizonyságtétellel fordulunk a világ elé is, felmutatva a megújulás (újjászületés) lehetőségét, és az örök reménység erejét.

Gerecsei Zsolt