Gondnoknak lenni
2021. évtől a dadi gyülekezetben ismét két gondnok látja el a gondnoki teendőket.
A főgondnok mellé, személyemben megválasztott a gyülekezet gondnoknak.
Ígérem, hogy erre a bizalomra igyekszem rászolgálni, hogy „mindenek ékesen és szép renddel történjenek" egyházközségünkben.
Családom, Dadon több generáción keresztül részese volt a gyülekezet életének, Édesapám korábban hosszú ideig látta el a gondnoki szolgálatot, s bármilyen nehéz helyzetben volt, Pál apostoltól vett igéből nyert biztatást és reménységet „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13) és ezt szeretném én is tovább vinni.
A gyülekezeti munka számomra mindig fontos volt, nem a tisztségen múlik, mert amikor egyháztag vagy presbiter voltam, mindegy volt, hogy lelki vagy fizikai feladatról legyen szó, mindegyiket fontosnak tartottam.
Szeretném, ha minden gyülekezeti tagunk fontosnak tartaná az egyház és az Úr Isten dolgait.
Elsősorban családommal és munkámmal szeretném megmutatni, hogy az Urat így is tudom szolgálni.
Ez azt jelenti számomra, hogy már gyerekkorom óta kötődőm ehhez a gyülekezethez, s azóta is fontosnak tartom és élem meg a szolgálatot, ezért engedtem a megszólító bizalomnak és vállaltam a gondnoki tisztséget.
Célunk a folyamatos fejlődés, segíteni Igehirdetőink munkáját, és hozzájárulni egyházunk szolgálatához, küldetéséhez, fennmaradásához és felemelkedéséhez.
Feladatunk egyben az, hogy gyülekezetünk jó sáfárjai és őrállói legyünk.
Az alábbi igével zárom soraimat:
„ Buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban" (1Kor 15,58)
Deák Bálint Pál
A képre kattintva elérhető az alkotóval készült riport is.
továbbA link a képre kattintva elérhető, illetve megtalálható a linkgyűjtemény menüpontban is. tovább