A Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközség Hajmáskéri Egyházrészének története.

1745-ben Padányi Bíró Márton kanonok került a veszprémi püspöki székbe.Akkor már javában folytak Mária Terézia asszonyi praktikái, amelyekkel õ a "vitam et sangvinem" lelkes népét igye-kezett mennél jobban A XVII. században már valamennyire stabilizálódott a helyzet a törökkel kapcsolatban, ha meg¬történt is, hogy egy-egy községre lesújtott a pogány düh rohama. Ilyen baj történt Ösküvel is, ahonnét a hajléktalanná lett kevés magyarság szétszóródott a környékbeli falvakba - Csillag Já¬nos például Hajmáskérre költözött. A palotai és veszprémi várak oltalma alatt élõk szétköltö¬zése is bizonyára növelte községünk lakóinak létszámát. A török ellen ugyanis jó volt a vár ol¬talma, a német kézre került vár közelébõl azonban tanácsos volt távolabb vonulni a lakosságnak. Így tehát a századfordulóra eléggé pótlódott a török világban elszenvedett vérveszteség, a sok za¬varó körülmény ellenére is elrendezõdtek a közállapotok Hajmáskéren. Azt azonban mind job-ban érezhették, hogy újabb nehézségek fognak reájuk tekinteni, hiszen a püspök földesúr ha¬tal¬ma egyre jobban megnövekedett. Nem úgy, mint amikor a palotai kapitányságtól 1630-ban 10.000 forinton visszaváltotta elbirtokolt jószágait - köztük Hajmáskér is -, mert akkor Kört¬vé¬lyesi István veszprémi másodkapitány bérelte ki évi 2.000 forintért a visszaváltott falva¬kat, így a gazdát cserélés nem hatott ki egyházi vonatkozásban e falvak népére. Most bizonyára másként lesz. Egyelõre azonban az a fontos, hogy munkához lásson mindenki. A sokáig parla¬gon maradt földeken valóságos erdõt alkotott már a sok bokor és fa. Nem jövevényekre, a ma¬gyarokra várt a feladat, hogy új kultúrát teremtsenek a régi romjain. Lázas tempóban indult tehát az élet, újra al-kalmassá tenni a földet a termelésre, megépíteni az otthonokat, talán most már nem jön ellenség, hogy elpusztítsa, amit építenek. Természetesen egyházi és középületeikre is gondoltak. Megépí-tet¬ték a parokiális házat, lelkészüket, tanítójukat is földhöz juttatták - ezek nem ezt meg is mun-kálták - templomukat használható állapotba helyezték, még egy harangot is vásároltak. Az elõl-járóság a jól bevált egyházmegyei rendszabályok szem elõtt tartásával õrkö¬dött a község jó rend¬je felett és élt predikátora és iskolamestere pontosan körvonalazott szolgála¬tával. Ennek a szol¬gá-latnak díszt és méltóságot az evangéliumi egyszerûség, közmegbecsülést pedig az biztosított, hogy mentes volt minden papi hatalmaskodástól, hisz például a rendetlenek megfegyelmezését is nem a predikátor végezte el, az õ feladata inkább az volt, hogy rendszabá¬lyok elleni vétséget tu-domására adta a elõljáróságnak, melynek gyûlésén õ maga csak külön hí¬vásra vett részt. Haj¬más-kéren a presbiterek ma is megvárják a lelkipásztort minden Istentisztelet után a templomajtó elõtt. Ez ma már csak kedves szokás. Valószínû, hogy régi múltban ez volt a rend, mert ilyenkor közölte a predikátor a presbiterekkel - akik közül az öreg bíró és az esküdtek is kikerültek - a gyülekezet tagjaira vonatkozó és elõljárókat is érdeklõ észrevételeit. Szó esett ilyenkor egyébrõl is. Megbeszélgették a szomszéd faluból érkezõ híreket. Bizony ezek a hírek egyre csak azt mutatták, hogy fel kell készülni a bajokra. Csak a nagyobb újságokat jegyezzük fel itt, amikrõl bizonyára sok szó esett ezekben az idõkben õseink között. Veszprémben most már végképp tönkre tették az eklézsiát. Elvették mindenét. Hosszúfalusi Már¬-ton predikátort elûzték - õ ugyan Polgárdiban kapott helyet -, de Veszprémben elárvult az egyház, elszéledtek a diákok, megszûnt az iskola is. Öskün a Zichyek által a régi falu helyére nem rég hozott telepesek közt is baj van. A Beszter¬ce-bánya vidékérõl jött lutheránusok és pápisták nem férnek össze. Milyen különös eset is történt náluk. Egy vegyes házas evangélikus asszony meghalt, mielõtt megszülte volna gyerme¬két. A plébános, hogy õ temethesse, megkeresztelte a csecsemõ anyja testébõl kiálló kezét. A temetés-hez persze az evangélikus papot hívták, de ment a plébános is és azt mondta, hogy hiába evan-gélikus az anya, a gyermek katolikus, tehát a temetést neki van joga elvégezni. Erre a teme¬tésre összegyûlt nép megverte a papot, még a karingje is véres lett. Milyen jól eshetett õseinknek ilyen hírek hallásakor az a tudat, hogy nálunk nem eshet ilyen baj, hiszen egy hiten van a falu. Ismét másik hír, hogy Veszprémben nagyban folyik a kanonokoknak a végvári vitézek helyére való beköltözése. Némelyik pap még ugyan erõszakos. Bíró Márton kanonok házat építtetett a véghelyi örökösök telkére a tulajdonosok megkérdezése nélkül. Háza van már a várban Acsádi püspöknek is. Bíró Márton, mint püspökhelyettes Öskün járt. Megvizsgálta a nem régen felállított plébániát. Haragos volt nagyon. Azt mondta, hogy hiába emlegetni itt Pázmány érseket, hogy az "reformá-tus Magyarországon született és katolikus Magyarországon halt meg." Hol itt a katolikus Magyarország? Fél kezén megolvashatja, hány plébániája van. A Zichyek jó-voltából felállított ösküi plébániához kapcsolta Hajmáskért is és még kilenc falut, de a kilencben van összesen kilencven katolikus lélek, azok is mind urasági cselédek és nem régen jöttek a nyu-gati vidékrõl. Azt is mondta, majd õ tudja, hogy kell segíteni a nyüzsgõ eretnekek baján. Még milyen hihetetlennek látszó újság is jött. A Tótvázsonyban letelepített németek elköltöztek Zánkára. Ebben magában nincs semmi hihetetlen, hisz ez szokásuk a minden kedvezmény elle-nére is elégedetlen telepeseknek, de az már egészen különös, hogy ezek a németek reformátusok és III. Károly õfelségétõl szabadságlevelet kaptak vallásuk gyakorlására. Hát a németeknek az is meg van bocsátva, ha reformátusok? Lehet, hogy Bécsben megbocsátják, de amint hírlik Veszp-rémben nem fogják megbocsátani. Egészen valószínû, hogy ezekben az idõkben már történtek a püspökség részérõl olyan intézke-dések, amelyek õseinket vallásuk gyakorlásában támadták. Magára a templom elfoglalására is tönténhetett kísérlet, mert van olyan szájhagyomány, hogy Budai kurátor a templomkulccsal a szõlõhegybe ment, hogy a foglalók ne tudjanak a templomba behatolni. Kik voltak a XVIII. század elején az egyházi tisztviselõink? Pontos részletességgel ezt ma már megállapítani nem lehet. Csupán az alábbi hiteles és név szerinti adataink vannak: Hajmáskéri tanító: 1720-ban Bárány Pintér Pál 1728-ban Pátkai Mihály 1741-ben Öri Pécskei Tamás 1742-ben Ujjvári István 1743-tól 1747-ig Király Miklós Hajmáskéri lelkészek: 1737-ben Szentgáli Imre 1741-tõl 1747-ig Polgárdi Kertész József Ezek az adatok két forrásból valók. Megérdemlik, hogy közelebbrõl is foglalkozzunk velük. Van a sólyi egyháznak egy régi keresztelési anyakönyve. 1718-1749. éveket foglalja magában és még néhány bejegyzést a késõbbi árvaság idején való esztendõkbõl. Ebben a szülõk és kereszt-szülõk között 37 olyan név van, melyekrõl megállapítható, hogy viselõik "belsõ emberek" - pap, tanító, nótárius stb. voltak. Az azonban csak néhány esetben van feltüntetve, hogy a bejegyzés-kor kinek hol volt a szolgálati helye. Tudnunk kell, hogy e régen múlt idõkben a papot és tanítót "a papmarasztás szokása értelmében csak egy évre, Gergely naptól Gergely napig (március 12.) alkalmazták. Nagyon gyakran cserélõdtek tehát a lelkipásztorok a parókiákon. Ha tudjuk, hogy a XVIII. század elején környékünkön kik voltak a lelkipásztorok, akkor feltehetjük, hogy közülük hol egyik, hol másik töltötte be a hajmáskéri lelkipásztori tisztet. Írjuk azért ide a sólyi anya-könyv¬ben szereplõ belsõ emberek névsorát, drága nevek ezek, egyik-másikban bizonyára haj¬más-kéri egyházunk hû sáfárát is tisztelhetjük. Bárány Pintér Pál tanító Hajmáskér 1720. Bánhorváti István lelkipásztor ? 1723., 1732., 1733. Bánhorváti Miklós lelkipásztor Szentgyörgy 1738. Baranyi uram lelkipásztor ? 1732-33., 1735-36. Bilkei uram ? ? 1738. Csuzi Gergely tanító Sóly 1732. Deáki senior uram lelkipásztor ? 1738. Diáki uram lelkipásztor ? 1729. Dömsödi János lelkipásztor ? 1738. Dengõdi János lelkipásztor ? 1746. Gyöngyösi Bacsó György lelkipásztor Sóly 1720-28. Gyöngyösi Mihály ? ? 1723. Gyöngyösi lelkipásztor ? 1736. Horváth Mihály tanító ? 1735. Ivánczi Ferenc tanító Sóly 1720., 1738., 1741. Kenessei Karácsony Ádám lelkipásztor Sóly 1732-1741. Komáromi Gergely ? ? 1734. Komáromi lelkipásztor ? 1734. Körmendi János lelkipásztor Rátót 1728. Kállai Ferencz nótárius Sóly 1738. Márkus Deák István lelkipásztor Sóly 1745-47. Mészáros Ferenc lelkipásztor ? 1734. Mészáros Mátyás tanító ? 1736. Mendi János lelkipásztor Rátót 1728. Polgárdi József lelkipásztor Hajmáskér 1744. Pátkai Mihály tanító Hajmáskér 1728. Pápai B. Pál lelkipásztor ? 1744. Szentgáli Imre lelkipásztor Hajmáskér 1737. Szentgáli Imre lelkipásztor Sóly 1741-45. Szentgáli lelkipásztor ? 1733. Szentmihályi úr nótárius Sóly 1739. Szekér P. János tanító Sóly 1760. Takács Mihály ? ? 1738. Tokaji Pál lelkipásztor Enying 1737-38. Vas György ispán Sóly 1744. Vásoni János tanító ? 1726. Váradi István tanító ? 1726. Vida György lelkipásztor Sóly 1747-49. Egyik bejegyzést külön is jegyezzük ide. Polgárdi József, hajmáskéri lelkipásztor 1744-ben így jegyzi fel a harmincas években Hajmáskéren lelkipásztorkodott Szentgáli Imre ikreinek kereszte-lését: "Die 10 Februárii kereszteltem én Polgárdi Joseph T. Szent Gáli komám uram két fiacská¬ját Josephet és Pétert, kiknek Kereszt Atyai és Anyai voltunk. én Polgárdi Joseph és feleségem Nagy Kató. és Anyám Asszony Földes Judith. 2. Szabó Mihály fiastól feleségestül Besenyõ Já¬nos, Kálmán János, Veres János, Nagy János, Gerõ János, Varga Gergely, Balai Gergely, Jenei Gergely, Velegi Mihály, Balai István, Tsillag Ferenc, Német Ferencz Omnes Cum Uxoribus". A másik forrást a származásigazolási törvény fedte fel. Egy tanár ember kapott kedvet õsei fel-kutatására. Adatok keresése közben az alábbi levelet küldte lelkészi hivatalunkhoz: "Még gim-nazista koromban meglátogattam Sárkeresztesen lakó rokonaimat és öregapám testvérénél: Ker-tész Istvánnál, ki, mint a család nagy része a földmívelés mellett a takács mesterséget is ûzte, a mestergerendán találtam egy régi írást és ez az írás legnagyobb meglepetésemre egyik õsünk ön-életrajza volt. Az írás nagyon siralmas állapotban van, mert az utódok az üres lapokra takácsrajzokat rajzoltak, s mivel szövés közben a rajzokról kell diktálni az egyes fogásokat, szétszedték az egész könyvet és az önéletrajzból csak egy lap maradt épen és egy negyed lap. Ez utóbbin szóról-szóra a követ-kezõk olvashatók: Tsurgón laktomba volt Mester mellettem 1736 M..J.. (olvashatatlan név). Ugyan Tsurgón mellettem volt Mester 1737, 1738, 1739, 1740 Pátka Péter. Hagymáskéren lak-tomba volt mellettem Mester 1741 Öri Pécskei Tamás. Ugyan Hagymáskéren volt mellettem Mester 1742 Ujjvári István. Ugyan Hagymáskérben volt mellettem Mester 1743, 1744, 1745, 1746, 1747. Király Miklós. Ismét Tsurgóban volt Mester mellettem 1748 Szõke István ... Az önéletrajz meglevõ elsõ lapja így kezdõdik: Anno 1708. Én Polgárdi Kertész József Minek után-na jó Istennek tetzésébõl s akaratyából Die 22. Novemberis születtem volna az én szüleimtõl Ker-tész Szabó Istvántul (kinek is édes Atya volt Kertész Mihály és édes Any ... Ilona) és édes Anyámtul Földes Judittul (kinek is édes Anya Földes Jakab és édes Anya Kerék Örzse) stb ... Fehérvárcsurgón az elsõ anyakönyvet õsöm kezdte meg az õ szép gyöngybetûivel. Õ is vezeti 1736 évtél 1740-ig. Az anyakönyvbõl kitûnik, hogy felesége Nagy Kata volt, aki 1765-ben meghalt. Néném szerint az ottani temetõben még megvan a síremléke. 1748-ban õsöm ismét visszakerült Csurgóra, mint az anyakönyvben megjegyzi: "sok próbáim és keserves persekváltatásom után". Szóról-szóra feljegyeztem ezt a keserû megjegyzést. Én azt hit-tem, hogy a hívekkel különbözött össze, de most már nagytiszteletû úr végtelenül megható le¬vele után megértem, hogy erre sokkal alaposabb oka volt." Ha két forrás adatait összevetjük, egészen biztosan megállapíthatjuk, hogy 1747-ig, egyházunk vallásgyakorlata megszüntetéséig, Polgárdi Kertész József volt gyülekezetünk lelkipásztora. Kilenc éves gyermek volt Polgárdiban Kertész Szabó István József nevû fiacskája, amikor Hosz-szúfalusi Márton elfoglalta az ottani lelkészi állást. Ennek a fiatal, de máris sokat próbált hitvalló predikátornak, aki a magyarság lelki és szellemi nevelése terén elmondhatatlan érdeme¬ket szer¬zett debreceni kollégium neveltje, késõbb a pápai kollégium tanára, majd kiüldöztetéséig a veszprémi egyház lelkipásztora volt, lábainál nõtt fel a nevét a kor szokása szerint hol Polgár¬di¬nak, hol Polgárdi Kertésznek író ifjú, aki mestere példája szerint a hitvalló predikátorok sorába lépett, hogy így szava és élete bizonyságtevésével szolgálja Krisztusát és nehéz ostorozta¬tás alatt nyögõ magyar népét. Rendszeretetét, pontosságát ma is bizonyítja az egyház anyaköny¬vei Fe-hérvárcsurgón, ahol 1736-40. években lelkipásztorkodott és sok gonddal küzködött, hiszen en¬nek a községnek is poraiból kellett újra megépülnie, mert a Bécs ellen vonuló török a földdel egyenlõvé tette 1683-ban. A fentebb idézett jegyzetei is, melyek az egyházunk történetének mér-hetetlen kárára elkallódott önéletrajz töredékei, arra engednek következtetni, hogy ez az em¬ber 1741-47. években itt töltött szolgálata idején Hajmáskérre vonatkozólag is vezette a való¬színû már ide jövetelekor meglévõ anyakönyveket, készített a községre és egyházra vonatkozó feljegy-zéseket, melyek azonban az egyházunk külsõ kereteinek Bíró Márton püspök által történt és 1747-ben Polgárdi Kertész József predikátor és Király Miklós iskolamester elûzetésével telje¬sen végbevitt szétdúlása következtében megsemmisültek éppen úgy, mint a klenódiumok és minden egyházi és templomi felszerelések is. Ezeknek az eseményeknek azonban szánjunk kü¬lön fejeze-tet. odakapcsolni a trónhoz és megnyerni a katolikus egyháznak. Elõdei sokszor kegyetlen erõszakoskodásával szemben õ a kegyes kitüntetõ mosolyt, udvari fényt, há¬zasságszerzési manipulációkat stb. iktatta fegyvertárába. Bíró Márton ezeket nem tartotta ele¬gen¬dõnek. Enchiridioh (kézikönyv) néven ismeretes írásában nyilvánosan is kifejezésre juttatta azt az álláspontját, hogy az eretnekek törvényen kívüli állapotba helyezhetõk és nem is méltók más¬ra, csak hogy az inkvizíció eszközeivel kényszeríttessenek a katolikus egyházra való átté¬résre. Eb¬bõl ugyan baj lett. Külföldi protestáns fejedelem nyomására a királynõ Bírót leintette, írását elítélte, terjesztését megtiltott és határozatának a veszprémi megyegyûlésén való közlését is el¬ren¬delte - amit aztán Bíró megcselekedni "elfelejtett" -. Ezek után a haragos püspök letett ar¬ról, hogy balul végzett irodalmi tevékenységét a megkezdett úton tovább folytassa, de amit meg nem írhatott, azt a maga hatáskörében mégis jobb ügyhöz méltó buzgósággal cselekedte. Hadi terve az volt, hogy elõször a Carolina Rezolutiora támaszkodva birtokba veszi azokat a templo¬mokat, amelyekben valaha is misét tartottak és ezekre a helyekre plébánost visz. Ezek a plébániák lesz-nek a további elõnyomulás támaszpontjai. A birtokba vett templomok közelébõl a protestáns lelkészeket persecváltatja - kizsuppoltatja - nem csak az érintett falvak lelkipásztorát, hanem a környezõ falvakét is és az így pásztorta¬laní¬tott községeket a felállított plébániához kapcsolja, mint leányegyházakat, ahova az¬tán protestáns lelkész nem teheti a lábát, a törvény nem engedi, tehát tiszta református falvak kényszeríthetõk a plébánus szolgálataival való élésre. A beállított plébánusnak sok minden ren¬delkezésére fog állni a református gyülekezetek közösségének megbontására. A református gyermekeket mind õ fogja keresztelni.Szelíd, hívogató modorban érintkezhet tehát a szülõkkel. Katolikus keresztszülõk kö-vetelésével rákényszerítheti a reformátusokat, hogy közvetlenebb kapcsolatba kerüljenek a kato-likusokkal. - Ehhez az elgondoláshoz mereven ragaszkodó néme¬lyik plébános idejében egy-egy katolikus pásztor ember, vagy uradalmi béres sok helyen ke¬resztkomaságba került fél falu refor-mátus gazdáival, ami aligha szolgálta a keresztség bensõsé¬gét és a keresztség tartalmát. Az isko-lás gyermekek csak katolikus iskolába adhatók, vagy iskola nélkül maradnak. Ezzel elsõsorban az analfabéták száma növekedett, sajnos községünkben is. Igaz késõbb rájöttek, hogy az iskola sokat nem árthat a gyermeknek, ha a család biztosan áll õsi hagyományain és aztán csak elküld¬ték gyermekeiket tanulni valamit írás, olvasás, számolásbul. Tudta Bíró Márton, hogy rendetlen embernek tartják azt, aki vasárnap nem megy templomba, tehát a falu népe, ha református is, mi-sére fog járni, mert lassanként megunja három-négy falu ellen menni református Istentiszte¬let¬re. Ha másképpen nem megy, el is lehet tiltani a vidéki templomokba való járást. Aztán jön a fi¬a-talság életében a szerelem. Házasságot a plébános elõtt lehet kötni és a plébános állapítja meg, nem forog-e fenn valami házassági akadály. Ilyet pedig könnyû találni, amikor házassági aka-dálynak számít a harmad-, sõt negyedfokú unokatestvérség is. Katolikus papi törvényszék elé tartozván a házassági ügyek, az akadályok elhárítását csak a jó plébános úr intézheti el, aki "ki-járja" hogy egybe kelhessenek az ifjak. Elég, ha ilyen esetekben csak az egyik házasulandó fél¬nél érhetõ el a katolikus egyházba való áttérés, mert a törvény ér¬telmében a vegyes házasságból születendõ gyermekek nemükre való tekintet nélkül római kato¬likusok. A XVIII. században a házassági ügyeknek a katolikus klérus juris dictioja alá helyezése jelentette a leghatásosabb fegy-vert az ellenreformáció kezében. - Aztán jön az élet a maga min¬dennapi szürkeségében, megkop-tatja a kezdetben ellenálló lelkesedést. A plébános állandó érint¬kezésben lesz a néppel, érdek¬lõ-dik sorsuk iránt, meglátogatja betegeiket - kizárólagos joggal -, eltemeti halottaikat, és ha besze¬di is az elõször nagy duzzogva fizetett papi járandóságokat, az emberek lassan megszokják új papjukat és a megszokás és az idõ segítségével minden elrende¬zõik. Így számított Bíró Márton a püspök. Bíró Márton a fõispán tudta, hogy ennek a tervnek a megvalósulását a közigazgatás és az állam-hatalom is támogatni fogja. Kálvinista uraimék, ha rájuk tekint a fõispáni kegyelem, szépen fog-ják mondani a szentek és Szûz Máriára esküvés szavait hivatali esküjükben káprázatos templomi szertartások között. Ha pedig mindez nem volna elég, ott van még a földesúri hatalom. Igaz, hogy ez a büszke ma-gyar nép nem akar engedni abból a gondolkozásból, hogy a föld, amelyen dolgozik, az övé. Be-szélhet akármit a Tripartitum, ez a nép magáénak tekinti a földet, ha kell is szolgálni érte a sok ro-botot, fizetni a bért, az adót, kiadni a dézsmát meg a kilencedet és a többi jobbágyi terheket, ha nem adhatja és veheti is a földet a földesúr tudta nélkül, mégis maga gazdájának képzeli ma¬gát. Még az erdõhöz is jogot formál, mert fájézhat - igaz, hogy csak kis fejszével -, legeltethet és makkoltathat benne. Úgy látszik sose merül már feledésbe a vérszerzõdés õsi törvényének az a pontja, hogy közösen szerzett vagyonból közösen vesz részt mindenki. Ahol azonban ennyi megszorítás van, ott olyan úr az uraság ispánja, hogy számára nincs lehetetlen, mindent megte¬het, ha kell, egy kis kedvezéssel, ha kell, haragja súlyával. Mindezek így állván, Bíró Márton püspök fõispán, földesúr, tényleg úgy láthatta, hogy minden elõfeltétel megvan ellenreformációs tervei megvalósulásának. Még csak arra volt szükség, hogy ezt a jól kifundált tervet az Isten is helyeselje és támogassa, amiben Bíró Márton egy pillanatig sem kételkedett. A terv pedig éppen ezen bukott meg. Isten ugyanis úgy rendelte azt el, hogy az Õ magyar népe Jézus Krisztus evangéliumában lelki eledelére Kálvin János egyszerû és tiszta elõterjesztésében találjon reá. Ezt a megismert igazságot a magyarság egyszerûen nem tudta elhagyni, még azok sem, akik a református egyházat elhagyták, hiszen például az evangéliumnak az eleve elrende¬lésre (predestináció) vonatkozó legélesebben támadott tanát, ha nem is a legtisztább formában, ott találjuk a római katolikusok lelkében is. (Õk ugyan szívesen magyarázzák ezt azzal, hogy keleti nép vagyunk, kultúránk távolabbi hajszálgyökereivel az emberi mûvelõdés legõsibb tala¬jáig a szumir kultúráig nyúlunk vissza és minden iránt, ami a lelki életben keleti sajátosság, mint magyarok vagyunk fogékonyak.) A püspök úrnak tapasztalnia kellett, hogy beállított plébánusai, ha érnek is el valamelyes ered-ményt, ez semmiképpen sem jelenti "a kárhozatos eretnekség" felszámolását. Kicsiny jobbágy-házak lefüggönyzött ablakai mögül minden tiltás ellenére is kihallatszik a zsoltáréneklés. Baksai "Patak bányája" jóformán minden faluban megtalálható, betûvetésre tanítja a gyermeket és a nép kitartóan olvasgatja az Írást és a predikátorok könyveit. Az pedig, hogy református ifjú reformá-tus leánnyal lépjen házasságra, már-már hagyománnyá lesz. A fõispán úr egészen kellemetlen helyzetekbe keveredett. A vármegyei urak jobbára megjuhá-szodtak ugyan, de itt van Pápán ez a Csuzy Gáspár fiskális táblabíró, országgyûlési követ, ez ké-pes Dávidként viadalra kiállni. Pontokba foglalja az elkövetett törvénytelenségeket és a királynõ, aki mégis csak nem szereti, ha gyengítik trónja alatt az országot, kénytelen vizsgálatot küldeni. Igaz, céhbelieket küld - Zbiskó és Klimo püspököket -, de a kérdések, amelyekre fényt kell derí-teni olyanok, hogy szegény fõispán csaknem gutaütést kap tõlük. Miért nem hirdette ki a királyi rendeleteket? Miért erõszakolta rokona fõbíróvá választását, Miért tegezi és bánik durván a me-gyebeli nemes személyekkel? Miért ad rossz példát jobbágyai tönkre tevésével? Miért használja fel személyes szolgálatra a megyei alkalmazottakat? Hova lett a fõispáni beiktatásra beszedett öt¬-ezer forint? Miért építtetett püspöki vendéglõt a megyeházáshoz rendelt 300 igás és 600 gya¬log robotossal? Hogy mer indokolatlan adókedvezményeket adni, különösen a sváboknak? A ki-vetett 3652 forint adó helyett, miért hajtott be 65.088 forintot. Füstpénzt mi jogon szedet a job-bágyoktól? Sok más hivatali visszaélés hogy eshetett meg a megyeházán? Ezeken a kérdéseken kívül jöttek azok a nem kevésbé kellemetlen kérdések, amelyeket a basáskodással megbántott kanonokok sorakoztattak fel, és amelyeket a királyi biztosként jött püspökök igen méltányltak. Jöttek azok is, amelyek Bíró személyét még közvetlenebbül és érzékenyebben érintették. Ezeket már nem nyilvánosan, hanem négyszemközt tárgyalták a biztosok. Miért becsültetett ki vagyo-nából egy parasztot, hogy telkét egyik rokonának adhassa? Herencsvics plébánosnak a papnevel-dére hagyott örökségét hova fordította? Miért kényszerítette Padányi úri lakása építésekor húsz mérföldnyi fuvarra a jobbágyait? Miért költ olyan sokat rokonaira? és miért olyan a magatartása "hogy ha valaki vele beszél, soha nem tudja, hogy voltaképpen mi is lesz"? Fogas kérdések voltak ezek, elég volt lerázni õket. Mégis sikerült. A hivatali mulasztásokért a megyei urak a felelõsek, Kiss alispán úr, még inkább Csuzi táblabíró - aki azonban "kicsúszott a dologból" -, rokonainak nem ad eleget, hiszen soha sincsenek megelégedve, a Herencsevics örökségbõl is csak 1000 forintot adott nekik, ami nem sok és a papnevelde sem szólhat, hiszen adott õ már annak eleget. Mindenki láthatja, hogy sok gonddal jár Bíró Márton püspök fõispán úr élete, de azt is láthatni, hogy Bíró Márton jó kétszáz évvel késõn született - a Dózsa felkelés elõtti idõkben, vagy a rendi Magyarország virágjában kevesebb baj származott volna túltengõ hatalmaskodásaiból. Bíró Márton a földesúr is belekeveredhetett némi kényelmetlenségekbe - amint a fenti vádpon-tokból látható -, mégis a birtokában lévõ falvak képezték azt a poharat, amelyben legtovább le-hetett tölteni a keserû levet, a szegény emberek panaszai, ha kicsordultak is, csak ritkán jutottak el azokhoz, akik valamit segíthettek volna rajtuk. 45 évig tartó árvaság Hajmáskérnek a veszprémi püspök volt a földesura. Önként értetõdik tehát, hogy ellenreformá-ciós akcióját itt kezdte Bíró Márton. 1745-ben püspökké levésének évében beállított a földesúr ispánja Polgárdi Kertész Józsefhez. Holnap kijön a püspök - mondta, megvizsgálja az egyházi épületeket, jó karban vannak-e, mert földesúri jó szíve nem engedi, hogy valamiben is fogyatko-zása legyen népének. Polgárdi csendesen elmondta, hogy rossz hírek járnak az új püspökrõl, fé¬lõ, hogy rossz vége lesz ennek a látogatásnak is. Lám eddig is elég volt megõrizni a templo¬mot, hol a kasznárok, hol az imitt-amott járó barátok követelték a kulcsát, és ha a nép ellen nem áll, máris megfosztották volna az eklézsiát oratóriumától. - Nem lesz itt botránkozás, csak jó rendbe legyen minden, válaszolt az ispán és gondosan eltávozott. A nehéz gondokban maradt predikátor fáradt lépésekkel ment át Budai kurátorékhoz, megvinni a nyugtalanító hírt. Ha a püspök idejön, az elõl mi ki nem térhetünk, bökte ki a szót Budai Márton, de legalább min-dent megtegyünk, hogy rendben találja, amit látni jön és ne adjunk magunk okot ellenünk való cselekedetre. Ifjak, leányok hamarosan nagy sürgés-forgással takarítottak a templom körül, ut¬cát, udvart, parókiát és mindent elrendeztek, hogy illendõ fogadtatásra találjon a félelmes ha¬tal¬mú vendég. Küldje ki kurátor uram a dékánt az elõjárókért, tanácskoznunk kell ebben a do¬log¬ban, mondta a predikátor a templomtéren, ahol az ifjak munkáját dirigálta. Nem kellett sok hí¬vogatás. Jöttek már egyenkint, vagy párosával, csak úgy, ahogy kiálltak a munkából, a Fülö¬pök, Zergiek, Kiss, Nagy, Simon, Horváth, Surányi, Takács, Péter, Suri, Csillag és a többi presbiter atyafiak. A predikátor alig csukta be a Szentírást és mondta el az ispántól kapott üzene¬tet és kez¬dett szólni, hogy miképpen is kellene fogadni a püspököt, az öreg Kiss úgy robbant ki, mint aki¬ben nem fér az indulat. Valami fejsze és vasvilla van a faluban, azt vegyük kézbe, az kell most ide. Péter István, Nagy Károly meg a Zergiek kaptak a szón és hangosan helyeseltek. A többiek komoran hallgattak.Suri Mihály sápadt arcán átfutott egy kis pír, amíg elcsattanta: aztán majd nagy bajból még nagyobbat találunk csinálni! Az õsz fejek meghajoltak erre a szóra, mindnyájan érezték, hogy most azt mondták ki, amitõl valamennyien tartanak. Fülöp Mihály a percnyi csend¬ben halkan megjegyezte, talán ha predikátor urunk ékes szókkal szívére hatna a püspöknek, akkor meghagyná javainkat és szabadulnánk a veszedelemtõl. Király Miklós iskola¬mester is be¬le¬szólt itt a tanácskozásba. Bizony a szép szó gyakran többet segít a kardnál, éppen ma tanítot¬tam a gyerekeknek, hogy világverõ Attila is kegyelmet adott Rómának egy-két kö¬nyörgõ szóért, pedig kedvére feldúlhatta volna a várost. Az emberek egyszerre reménykedni kezdtek. Hiszen magyar ember a püspök, még amint hírlik igen is nagyra tartja õsi származását. Csak nem csú¬folja meg saját véreit, ha tisztességet tesznek néki. Polgárdi predikátor szólalt meg. Arca fakó, hangja fátyolos, tekintete szomorú. Lassan a re¬mény-séggel atyámfiai. Mióta szabadság adatott pápistáéknak elfoglalni mindama templomokat, amelyekben valaha is miséztek, sok rossz hírt halottunk immár. Volt, ahol a felgyülekezõ nép elõtt barát osont a templomba feszülettel, gyertyával, locsolóval, és ha idõben galléron nem fog-ják, még beszentelte volna az Isten hajlékát, hogy így elhódítsa. Engem szorongat a félelem, ke-serves dolgok esnek meg rajtunk a holnapi napon. Ez a mi templomunk régen fundáltatott, mi¬kor még nem jártak õseink az evangélium világosságában. Most aztán hasztalan mondjuk mi, hogy eleink építették, hogy romjaiból szegényes tehetségükkel apáink emelték fel, vagy hogy parkiális házunk és iskolánk megépítésén még, mint gyermeksorban lévõk ugyan, de kegyelme¬tek is eleget fáradoztak, nem tudni, nem szedett ágként maradunk-e mi ez igazunkkal. Nagy és nehéz tereh, amit vállaimra tesznek elõljáró uraim, de magam is azt látom emelnem kell, amint gyenge erõmnek Isten bírni engedi. Nem jó ugyan hitünk predikátorinak pápás püspök elõtt haj¬ladozni, én azonban nem vonakodom, könyörgésünket elébe bocsátom, a jobbágyi alázatosságot neki megadom, szemem elõl nem tévesztvén a mi Urunk intézést is, nehogy közöttünk, aki fegy¬vert fog - fegyver által vesszen el. Szinte szó nélkül kopognak el a presbiterek háza felé a késõ alkonyatban és azon az éjszakán alig jött álom Hajmáskéren az emberek szemére. Másnap a község apraja-nagyja ünneplõben öltözve gyülekezett a templomtéren. Öreg bíró az esküdtekkel szorgalmasan rendezgette a népet, csoportja elõtt külön is megmondta, hogy nincs most ideje sugdolózásnak, kacagásnak. A mester úr új pennát faragott reggel kánya tollából, hátha valami írni való akad e napon és õ, aki nótáriusa is a falunak, még szégyenben maradna, ha penna, porzó, kalmáris nem volnának keze ügyében. Az ispán valami uradalmi legényeket állított a Látóhegy tetejére, ha jönnek, ezek adnak jelt majd fehér kendõvel. A kurátor erõsen magyaráz a harangozónak, az Isten szerelmére valahogy félre ne kondítsa a harangot, még rosz¬szra vélné a püspök, és emiatt támadna veszedelem a falura. A predikátor lüktetõ halántékkal sétál a hûvös parókia udvaron és forgatja elméjében a nehéz körmondatokat, amelyeket nagy lelki tusák között szerkesztett egybe az elmúlt álmatlan éjjelen. - De már kondul is a harang - jaj az a harangozó ötöt is félre kondított - hallik a nyargaló csapat zaja, elõl kivont karddal a megyei hajdú, utána négy büszke fakó vágtat a püspöki hintóval, mögöttük toporzékoló paripákon a föl¬desúr fegyverbe öltözött serege robog. A kocsi megáll, vele együtt mozdulatlanná lesz minden a templomtéren, a harang is elnémul - egyet megint utána kondult és az öregasszonyok között va-laki felsóhajt: halott lesz a faluban. A püspök ledöccentette magyar fõúrból katolikus fõpappá gömbölyödött testét és a jobbágyi kézcsókok után beszédébe kezdõ predikátort ércesen elnémította. Hagyd a szavakat predikátor, jöjj házadba, akarok szólni veled, s kemény léptekkel indult a kisded parókia tornácos pitvara felé. - A két fegyveres hajdú sûrûn szaporázta utánuk a lépéseket. A parókia szegényes szobájá-ban senki sem tartózkodott. Tiszteletesné asszony a gyermekekkel könnyezve imádkozott a konyhában. Szemben állt tehát egymással a két pap. Az egyiknek egészmagatartása azt hirdette, hogy övé itt az ország, a hatalom és a dicsõség - õ ezeket az Istennek se adja, még a Miatyánk¬ban se - a másiknak már fiatalságában megroskasztotta alakját két teher, az, hogy magyar és re-formátus. Nem hagyom a templomot kezeden predikátor, hatalmamban van elvenni s nem is tûrhetem, hogy az egyedül üdvözítõ római katolikus egyház gyalázatára tovább sátorozzatok a szent falak között. Hozd a kulcsát és mehetünk! S már indult is szélesen a nagy úr, s a templomajtó zárja megcsikordult, mint az anyasikoltás, mikor embereivel berobogott a hûs boltok alá. Rakjátok ki szaporán az eretnek dibdáb holmikat e szent hajlékból, szól a parancs, s hamarosan halomban áll-tak a templomlócák, papszéke, úrasztala az ég alatt, az ajtó elõtt. Aztán a bezárt templom kul¬csát kezében tartva végig nézett a dermedt sokaságon Bíró Márton püspök úr. Kemény szív kell ahhoz, hogy valaki részvét nélkül tudja hallgatni, amikor a tömeg sír. A püs-pöknek is szívébe nyilalt valami. Mint a család az édesanya koporsóját, úgy állta körül megvert, elnémult õsi templomát Hajmáskér népe hangos sírással. Most kissé halkabb volt a földesúr sza¬va: ne búsuljatok fiaim, mivel holnapi napon mutatok templomhelyet, predikátortok és mestertek mindazáltal megmaradhatnak. Aztán, mint aki hirtelen kap észbe, kocsijához sietett - hajts! - szólt keményen a kocsisra és ahogy jött, elrobogott, serege után. Por se igen szállt nyo¬mában - fagyos volt már a föld. Fogjad és ügyelj rá, mondta hajdújának a falun kívül - átadva neki a temp¬lom kulcsát - mert valahogy úgy érezte, mintha égetné a kezét. A templomtéren lassan megcsendesült a sírás. Egy éles hang felcsattant. A kurátor az oka min-dennek, mért nem tudott elleni valahova a templom kulcsával! Egy másik azt kiáltotta: mondtam én, hogy fejsze meg vasvilla kellett volna ide, nem kézcsókolás! - A predikátor ijedten ocsúdott fel a kemény szavakra kábultságából. Itt most olyanok eshetnek, amikért a földesúr földönfutóvá teheti ezt a szegény népet. Komoly kérõ szóval megintette hát a haragosokat, aztán felemelte hang¬ját: atyámfiai! Istenünk dicsõítésére a parókiális ház udvarán gyûljetek össze a ránk jövõ va-sárnap. Aztán majd híradással leszünk, hogy a presbiterium hol jelöl meg helyet Istentisztele¬te¬ink gyakorlására. Most pedig térjünk békességgel hajlékainkba. Ekkor fölcsendült Király Mik¬lós mester úr hangja és a nép lassan zúgta vele: "Semmit ne bánkódjál Krisztus szent serege, Mert nem árthat néked senki gyûlölsége, Noha ez világnak rajtad dühössége, De nem hagy szégyenben Krisztus õfelsége. Királyi nemzet vagy, noha te kicsiny vagy, az atya Istennél te igen kedves vagy. Amikor idáig haladt az ének az iskola fala mellett egy béres legény, mint az árnyék elosont és lelkendezve jelentette az ispán úrnak, nem lesz már itt semmi baj, énekelnek a kálvinisták. Polgárdi Kertész József mintha 20 évet öregedett volna, fáradt léptekkel ment be a szobájába. S ha eddig uralkodott magán, most nagy egyedül valóságában ráborult az asztal kemény deszká¬jára és rázta-rázta vállait az, ami a legkeservesebb dolog a világon - a férfi zokogás. És ekkor a csüggedésbe révült ember lelkében, mintha hallotta volna gyermekkori mestere, Hosszúfalusi Márton predikátori ajkáról a bíztató Igét: "Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazsá¬gért, mert övek a mennyeknek országa. És valami nagy békesség szállt meggyötört szívére. Bíró Márton a megígért templomhelyet sohasem adta meg a reformátusoknak. A templomfogla-lást követõ évben Polgárdi predikátort és Kovács Miklós mestert a községbõl kiverette. A bujdo-sásba kényszerített hitvalló predikátor valószínû elõbb Polgárdiban húzta meg magát, 1748-ban már elõbbeni gyülekezetében, Fehérvárcsurgón találjuk, ahol ugyan szintén utolérte Bíró Márton üldözõ keze, mégis szép sikerrel folytathatta apostoli munkásság a némi földesúri támogatással létminimumát megõrzött gyülekezetben 1747. április 9-én Farkas Beningnus ferenczes barátot hozta községünkbe plébánusi megbízatással Bíró püspök. A felállított plébániához leányegyház-ként hozzácsatolta Rátót, Kádárta, Szentistván, Sóly és Litér falvakat, a két utóbbiból a reformá-tus lelkipásztort és tanítót kiüldözte, a másik háromban megmaradtak a református egyházi tiszt-viselõk. A római katolikus egyházi élet megszervezését bõkezû adományokkal is támogatta a nagy igye-kezetû püspök. A volt református templomot lebontotta, helyébe díszes barokk stílusú templo¬mot emeltetett, azt minden szertartási kellékekkel felszerelte több, mint hétezer forint költséggel. E templom építésénél õseink a felmerült napszámok, fuvarok szolgáltatásával, murva, kõfejtés, favágás stb. kényszerû vállalásával a költségek tetemes részét hordozták. Martonfalvi Elek közlése, de több római katolikus írás is megkíséreli éppen a hajmáskéri példá¬val lemosni Bíró Mártonról a felekezeti elfogultság vádját. Szerintük a hajmáskéri református templomhoz Bíró Márton épületanyagot adott és a megépített templomban az elsõ prédikációt õ mondta el. Ebben a beszédében kapacitálta a reformátusokat római katolikus egyházba való átté-résre és amikor látta, hogy fáradozása hiábavaló, így végezte beszédét: "Hajmáskér hajmán élsz, hajmán tengõdsz és hajmán fogsz meghalni, ámen." Nyilvánvaló, hogy ez a beállítás nem felel meg a valóságnak, hiszen a hajmáskéri református templom jóval Bíró Márton halála után, 1793-ban épült. Az azonban megengedhetõ, hogy a fenti beszédet Polgárdi Kertész József kive-rettetésekor mondta el a püspök a templom körül összegyûlt lakosság elõtt. Még inkább lehetsé-ges az, hogy amint fentebb láttuk, a reformátusok hathatós támogatásával megépített új római katolikus templom felszentelése alkalmával hangzott el Bíró Márton emlékezetes szónoklata. A hajmáskéri reformátusokat sem az erõszak, sem a szónoki kapacitálás nem ingathatta meg egy-házukhoz való ragaszkodásukban. Amikor híre járt annak, hogy Csuzi Gáspár pápai táblabíró bátran szembefordult Bíró Márton önkényével, a hajmáskériek is hozzáfordultak panaszukkal, amelyet bizonyára valamelyik szomszéd falu predikátora vetett papírra. Hogy miképpen sorol-hatták fel sérelmeiket, arra vonatkozólag tájékoztatást nyerünk egy késõbbi idõbõl való levéltö-redékbõl, mely így szól: "Tekéntetes Úr Miképpen lett légyen Hagymáskéri Templomunknak Néhai Bíró Márton akkori Veszprémi Püspök õ Excellentziája által való elvétele e következendõ punktumokban kívántuk az T. Úr eleibe adni. I. o. Említett Püspök õ Exelenciája hozzánk ki küldvén Tiszttartóját általa azt üzen¬te, hogy õ Felségétõl vett oly parancsolatot, hogy minden Földes Uraság a maga falujában meg tekintse a Templomot és a Paróchiális Házat is megvizsgállya. Templomunkat meg fogja visi¬tál¬ni ki tisztítsuk a Parochiális nagy Házzal együtt, igy szólván a Tiszttartó semmit ne félje¬tek, mert õ Excellenciája semmi kárt és botránkozást nem fog cselekedni. 2.o. Minekokáért más nap el is jövén õ Excellenciája nagy sereggel a Prédikátorunk házában bé is szállott, azomban fel készülvén Templomunkban mi mint örökös Jobbágyi a parancsolat sze¬rint engedelmeskedvén a Templom ajtaját be nyitottuk és be is botsátottuk, mindjárt a véle levõ Nép, a székek rontásához fogott és Templomunkból ki is hánták a székeket. 3.o. El foglalva õ Excellenciája Templomunkat azt mondotta. Ne busullyatok Fiaim, mivel hol-napi napon mutatok Templom helyet, Prédikátortok és Mestertek mindazáltal megmaradhatnak, a mint hogy esztendõig mind a kettõ megtartotta, de esztendõ eltelése után õ Excellenciája ki jött hozzánk hatalmassan Predikátorunkat Mesterünkkel együtt ki verette. 4.o. Mivel a Parochiális Házat magunk épitettük õ Excellenciája azt mondotta Szolgabíró Uram-mal meg becsülteti, az árát letészi, de meg sem becsültette sem az árát le nem tette. 5.o. A harangunk volt 95 forint azt is el foglalván, 50 forintját ugyan le tette õ Excellenciája, 45 forintunk oda maradott. 6.o. Amikor Prédikátorunk és Mesterünk ki verettettenek mondották õ Excellenciájának embe¬rei, nints itt Papista ember ki tartja a Plébánust azt felelte, nem a ti gondotok az, mert el vészen ugy mond csaptokat és malmotokat abbul el tartom. 7.o. Prédikátorunk el menetele után hittel keresték ki tõlünk Prédikátorunk és Mesterünk fizeté-sét s minthogy azon fizetést mind e mai napig is a Plébánusnak és Mesterének kell adnunk. 8.o. A Plébánusnak az õ fizetése executio által is szedettetett. 9.o. Amikor a Pápisták Templomokat kezdették építeni, robotban és mint egy erõszakossan haj-tottunk az építésre ..." Csuzi Gáspárnak a kancellárhoz küldött Bíró viselt dolgaival foglalkozó levele alapján arra kö-vetkeztethetünk, hogy a neki küldött levélben községünk lakosságának az erõszakoskodások kö-vetkeztében beállott fogyására is történt utalás. Erre vonatkozólag Bíró Naplóját ismertetõ mû¬vé-ben Hornig püspök is azon a nézeten volt, hogy: "Hajmáskéren a protestánsok kivándorlása okozhatta a fogyatkozást." A bíró körül felkavarodott zûrzavarokat csillapítani akaró nádor 1754-ben arra inti a heves püspököt, hogy "szép egyházi csendességgel kapcsolja össze a szíve¬ket" - mir Hornig megjegyzi, hogy "már akkor is csak a katolikusoktól kívánták a "csendességet" - ma is csak úgy van, bárki szabadon keresztül gázolhat a katolicizmuson, amint neki tetszik, ez nem felekezeti izgatás, ez ellen senkinek sincs szava in hoc Regno - hajdanta Apostolica Mari¬a¬no." Ez a keserû kifakadás, úgy érezzük, igazán méltatlanul érinti a sok szempontból meg¬vádolt szegény Magyarországot, éppen úgy, mint a késõbb két világháború közötti idõben is, fõpapi ajkakról elhangzott hasonló értelmû megállapítások, hiszen azon már vitatkozni sem le¬het, hogy a világon sincs még egy olyan ország, mely a legutóbbi idõkig olyan minden térre ki¬terjedõ elõ¬jogokat biztosított volna, a hol nyíltan, hol burkoltan jelentkezõ római katolikus ha¬talmi törek¬vé¬seknek, mint Magyarország. Amíg Bíró Márton élt, a beadványoknak, de még a panaszoknak is foganatja jóformán semmi sem volt. Az egymás után következõ plébánusok buzgón folytathatták mûködésüket, természete-sen a rekatolizáció jegyében. Munkájukat Bíró Márton éberen szemmel tartotta és támogatta is. Utolsó ajándékát "egy finom csupa ezüst s megaranyozott kelyhet s hasonló ezüst tányérkát, nem sokkal halála elõtt adott községünknek. Farkas Sámuel plébánus, a falu bírája, a református Gál János és Nagy Mihály esküdt, mentek Sümegre átvenni a kegyes ajándékokat és a püspök kíván-ságára készséggel tettek ígéretet, hogy "miglen Eõ Exciája ez életben lészen, szeretsés, hosszas és boldog megtartásáért Száz Sz. Miséket tartozik T. plébánus uram mondani". A község felekezeti arányszáma mindennek ellenére lassan változott. A római katolikus egyház javára való eltolódást csak az itt lévõ püspöki uradalom cselédsége biztosíthatta. 1747-tõl 1751-ig, tehát az árvaság elsõ öt esztendejében, 58 református gyermekkel szemben 13 római katoli¬kus gyermek született, tehát a népszaporulatban a község református lakossága 82%-kal, az ura¬dalom 18%-kal képviseltette magát. A következõ 40 évben kb. 35%-a volt a római katolikus a született gyermekeknek. Végeredményben a 45 éves árvaság alatt a községünkben született 1000 gyermekbõl kb. 650 volt református, 350 római katolikus. Református családnevek a XVIII. században: Fülöp, Budai, Kis, Simon, Zergi, Péter, Surányi, Molnár, Gál, Kovács, László, Suri, Domonkos, Zugor, Bor, Takács, Csillag, Fejér, Horváth, Vaczkó, Olasz, Vajda, Farkas, Osváth, Csatári, Móri, Németh, Gombos, Király, Berecz, Gyenis, Tóth, Szûcs, Nagy, Szabó, Székely, Végh, Varga, Rékai, Boka, Kocsis, Veres, Márki, Csizma¬dia, Bognár, Gelencsér, Somogyi, Hihályi, Sarka, Csikós, Alföldi. Ezek között a családnevek kö¬zött több van olyan, amely nem csak, hogy ma már ismeretlen, de már a XIX. században sem találkozunk velük. Lehet, hogy akadt közöttük olyan, melynek viselõje idõszaki munkás volt az uradalomban, de még valószínûbb az, hogy nem egy az eltûnt nevek viselõi közül a fent vázolt körülmények között hagyta el községünket. Római katolikus családnevek ugyan ebben az idõben: Szabó, Tábori, Fodor, Bástai, Horváth, Thuli, Holmilner, Islbelger, Szedelmayer, Miklovics, Jónás (cigány), Plob, Kovács, Major, Far¬kas, Berderics(talán a plébános rokona), Dorman, Prencner, Paurer, Nehéz, Lakatos (cigány), Medve, Oláh, Perger, Szitás, Pajthli, Varga, Dall, Grácó, Richter, Kukarelli, Caoner, Tompár, Hanák, Rehák, Raychkort, Kocsonya, Ritsher, Erdõkerülõ, Storban, Csete, Gyöngyösi, Nagy, Postpisál, Tunner, Vekelle, Posztricki, Kordela, Németh, Harangozó, Sándor, Menyhárt, Burkus, Simák, Szalai, Menkü, Bodri, Rentcz, Rausch, Szöllösi, Randilger, Rhéner, Dumer, Pataki, Ha¬raszti, Pront, Bíró, Lábas, Fábics, Csizmás, Kulcsos, Nisztinger,Gerátzo, majd Gál és a hetvenes években Vázsonyi és Istenes. Nyilvánvaló, hogy e nevek viselõi nem voltak községünknek ál-landó lakosai, hanem csekély kivétellel, mint a püspöki uradalom alkalmazottai kerültek ide, s legtöbbjük néhány évi itt tartózkodás után tovább is költözött falunkból. Vallásváltoztatás a 45 év alatt két évenként átlag egy-egy történt, ezek is csak ritka kivételként kerültek ki a község törzslakossága közül. Többnyire házasságkötésekkel kapcsolatban fordult elõ a törzslakosságot érintõ kitérés, vagy sok esetben kiskorú gyermekek voltak a kitérõk. Talá¬lunk ezek között ilyen neveket is, mint Fülöp, Szabó, Nagy, Bicó, Budai stb. Általában elmondhatjuk, hogy az árvaság jelentette nagy próbát a hajmáskéri református gyüle-kezet erõsen állította, s létszámában szinte érintetlenül állt az egyház az iskolai oktatás, a tiszttar-tók mesterkedése és a püspöki hatalom erõteljes törekvései ellenére is négy és fél évtizeden át. Ez alatt az idõ alatt a gyülekezet kegyességi élete a házi áhitatok medrében haladt, bár voltak kö-zösségi összejövetelek is, amikor a ma Fülöp Károlyék birtokában lévõ juhakolban vagy a Látó-hegy oldalán találkoztak, s valamelyik öreg presbiter megropogtatott nád gyenge világánál olva-sott az öreg Bibliából, vagy a XVII. századbeli predikátorok appologetikus mûveibõl, me¬lyek közül egynémelyiknek agyon használt példánya, például Helmeczi Igazság Pajzsa, néhány ház¬nál napjainkig megmaradt. Zergi Páléknál Szõnyi N. István: Martyrok Coronája 1675. és egy talán XVIII. sz. beli énekeskönyv. Bizonyos oldalról el-elhangzott többször is az a célzatos állítás, hogy Dunántúlon a török pusztí-tás után idegenek nagymértékû betelepítése biztosította az új élet fejlõdését. Ennek az állításnak megcáfolására értékes adatot szolgáltat az a végrendelet, amellyel 1755-ben Budai Márton va-gyonát gyermekeire testálta. Meglátható belõle, hogy a magyar életerõ és élni akarás milyen nagyszerû lendülettel fogott munkához a török dúlás után, hogy új életet teremtsen a pusztává lett földön. Élénk fényt vet ez a végrendelet arra is, hogy a XVIII. század közepén milyen érté-kek fölött rendelkezett egy átlagos gazda ember, milyen volt községünk határa és általában gaz-dasági berendezkedése. Álljon itt a végrendelet eredeti szövegében: "Testamentom levél Anno 1755 die 28 Február. Én Budai Márton, az Úr Istennek atyai látogatásából, némi nemû nyavalyák által testemben beteges és erõtlen, de Istennek kegyelmességébõl lelkemben ép és egészséges, és hogy minek-elõtte az Úr Isten ez árnyék világból a szomorú halál által kiszólítana az én kevés jószágom iránt az én cselédim között kívánok ilyen rendelést tenni. 1. Vagyon 4 ökör, vagyon 3 ló, tehén 1, juh és kecske 73, sertés 13 számú. Mindezeket ha¬gyom az én hitvestársamnak Varga Jutkának, Jánosnak, Mihálynak, György és Márton fiaimnak. 2. Mindezekbõl a specifikált marhákból többet nem hagyok 4-4 számnál, hanem midõn az az idõ eljõ tartoznak a itthon valók Péternek és Istvánnak a megirt juhok közül mind a kettõnek 4-et 4-et adni. Item Budai István fiamnak hagyok egy üszõ borjút, mely két esztendõre menõ. 3. Vagyon a deszkametszõ elõtt egy túr- zsák földem, mely atyámtól maradott irtás, mellette vagyon helyföld Suri Ferencé napkeletrõl, napnyugatról pedig Fülöp Péteré az is helyhez való. 4. Az Apadt-tóban vagyon másfél hold az is hasonlóképpen atyámtól maradott irtásföld. 5. Az Adorján-szélben is vagyon, melyet mostanában irtattam, melynek napkeletrõl nincs szomszédja, napnyugatról pedig Fülöp Pál bír helyföldet. 6. Szõlõk között vagyon irtásföldem, melyet is magam irtottam, melynek napkeletrõl szom-szédja Suri Mihály, napnyugatról pedig Fülöp Péter. 7. Az Aszóban a Hátur véginél vagyon másfél hold földem, azok is atyámtól maradott irtások, melynek is szomszédja napkelet felõl Budai Péter, Napnyugatról szabad föld. Ennek a földnek fele vagyon másik szakaszban az atyafiaké között, melynek is szomszédi napkelet felõl Budai Péter, napnyugatról pedig Budai Mihály és Ferenc. 8. Vagyon egy kenderföldem is a Mogyorós alatt, amely is atyámtól maradott osztályban, ki¬nek is szomszédja Budai Péter napkeletrõl, Budai Ferencz napnyugatról, kik is irtásban bírják ezen említett kenderföldeket. 9. Vagyon a Seghegyén egy földem, amelyet pénzen vettem Kozma Ferenctõl. 10. Vagyon az Adorján alatt egy darab irtás rét, mely atyámtól maradott, felszélrõl Budai Péter szomszéd, délrõl alsó Zergi Mihály és György. Vagyon ismét a Lampért rétnek a felsõ végiben, ez is atyámtól maradott, délrõl Budai Péter szomszéd, felszélrõl szomszédok alsó Zergi Mihály és György. Item vagyon a Dobosban pénzes rétem, melyet négyen bírunk, úgy mint Budai Péter, Budai Márton, Budai Mihály, Budai Ferencz. Item a búzás rét mellett vagyon két víz között egy kis sziget, melyet magam irtottam. Item a szarvaskõ berke alsó végében vagyon egy darab kaszálós, melyet magam irtottam, mely-nek is szomszédja délrõl T. Kiss Sándor úr kaszálója, felszélrõl pedig Zergi István. A Vízben-hullóban szántó földek dûlõjében vagyon egy irtásom, melyet magam irtottam. Item a határvölgyben vagyon a szántóföldek dûlõjében egy kis kaszálóm, melynek szomszédja a rátóti határ napnyugatról. Vagyon a szilváskút mellett pénzes kert, mely atyámtól maradott, felszélrõl Budai pénzes kertje. Papvásári hegyen vagyon másfél hold szõlõm, melyet magam fiaimmal építettem, melyet is ha-gyom Varga Jutkának, az én hitvestársam, mind addig míg az én híremet nevemet viseli. Utána Budai Jánosnak, Mihálynak, Péternek, Istvánnak, Györgynek és Mártonnak. A berényi szõlõm legyen Varga Jutkáé az én hitvestársamé a neveletlen árvákkal együtt a följebb megirt mód szerént, amíg pedig együtt laknak és tûrnek, bírják közönségesen, hogyha pedig ha-lála történnék anyjuknak a följebb megirt fiak bírják a Ferencz is hasonlóképpen, mint a többi közül egyik. Magunk hegyén levõ új szõlõt pedig hagyom hitvestársamnak Varga Jutkának, itthon lévõ fiam-nak, Jánosnak, Mihálynak és Györgynek, Mártonnak. Vagyon a felsõ kenderföldek alsó széliben és végiben levõ sarokkal egy kis kaszáló, amely is két forintig zálog, melyet is bírunk Zergi Györggyel együtt, melynek terminusa, Szentistván napja. Ugyan Vilonyán lakó Nagy Istvántól vettem egy rétet zálogra, melyért adtam feleségnek pénzét öt forintokat. A házi eszközökbõl pedig jussok szerint, azon kívül szekérbül, kocsiból, ekébõl, taligából és ah-hoz tartozó eszközökbõl mind egyaránt osztozzanak az én maradékim feleségemmel együtt. Vagyon mégis 8 aranyom, melyet hagyok feleségemnek, fiaimnak Budai Jánosnak, Ferencnek, Mihálynak, Péternek, Istvánnak, Györgynek és Mártonnak mind e specifikált személynek egyet-egyet. A följebb megírt Magyarósaljai kenderföldet, mely atyámtól maradt osztályban, ha megosztoz¬ná-nak is, az én hitvestársam míg az én nevemet viseli mindaddig bírhassa, annak utána pedig ma-radjon vissza fiaimra. Midõn pedig, ha osztozásra jutna dolguk is mindazonáltal, ha az anyjuk elégséges lészen a hely-nek elbírására, míg bírhatja mindaddig egyik se mozdíthassa ki a helybõl, hanem lészen elégsé¬ges hely tartásra amelyik fia bennmarad a házban, tartozzék eltartani. Mégis amellett illendõ be-csületet megadni, mint édesanyának. Ezen testamentom tétel alkalmával voltak ilyen emberséges emberek örg. bíró Zergi Mihály. Bu-dai Péter esküdt. Kisbíró Budai Mihály, Fülöp Mihály esküdt. Fülöp Ferencz esküdt. L. S. Per me Mich Fejér ..." Mutatja ez a testamentum, amelyben hét fiú számára rendelkezik az örökhagyó, hogy milyen erõ-teljes népszaporodás virágzott községünkben a törököt követõ évszázad folyamán. A hátraha-gyott földek nagy része "irtásföld", mennyit kérgesedhettek a drága magyar kezek, míg elhódí-tották a termõföldet az erdõtõl. "Az atyafiaké között" lévõ földjérõl is rendelkezik Budai Márton - "atyafiak" névvel Hajmáskéren ma is a római katolikusokat tisztelik. Az örökhagyó hagyatéká-nak tetemes része állatban van. Nyilvánvalóan utal ez arra, hogy a jobbágykorban az erdõ és le-gelõhöz olyan jogok kapcsolták a jobbágyokat, amelyek módot adtak figyelemreméltó állatte-nyésztésre. Minden örökös kap egy aranyat is. Ez szinte általános szokássá lett a régi idõkben, a gyermektelen Cs. Fülöp Lajosék például ilyen õsöktõl örökölt, féltve õrzött aranyat adtak az egy-háznak, amikor az elsõ világháborúban hadi célra igénybevett harangjait az eklézsia besze¬rez¬te. A kenderföldet a feleség kapja a végrendeletben, neki volt rá szüksége, mert akkor még minden asszony egész télen át szorgalmaskodott a kender földolgozásával, igaz, hogy általában csak a szövésre való fonalat állították elõ, a megszövés már a takácsok dolga volt. A sólyi he¬gyen akkor még nem juthattak szõlõhöz a hajmáskériek, de amint a végrendelet tanúsítja, bor¬termeléssel akkor is foglalkoztak. Más adat szerint a plébános is megkísérelt szõlõt plántálni kert¬jében (Tanároki dûlõben), de mivel akkor még nem volt gyepûje a kertnek, nemsokára ab¬bamaradt ez a próbálkozás. Ebben a korban már találkozunk némi ipari élet nyomaival is, a Sé¬den a malmok mellett deszkametszõ létesült, majd felállíttatott a romjaiban ma is meglévõ pa¬pírmalom is. A Bécsbe sertéseket hajtó szerbek is útba ejtették községünket, rájuk emlékeztet a község déli végében lévõ "rácz akó". Szájhagyományok arról is megemlékeznek, hogy az õsök pénzbevételeinek egyik legjelentõsebb forrását a fuvarok képezték. A Bakonyból jövõ famunká-sok a bognárok számára elõbarkácsolt áruikat vásárokra szívesen szállíttatták a hajmáskéri fuva-rosokkal. Gyõrig, Komáromig eljártak ezek a fuvarosok, a határunkban levõ "Gyõr-uta" név ma is õrzi emléküket. A gazdáink számára tehát adva volt a szerény keretek közötti életlehetõség, lelki közösségük haj-léka, a református egyház azonban elvesztette minden földi vagyonát. A szíves fáradozással megépített parokiális ház a templommal együtt elvétetett. A fõbíró ugyan megbecsülte értékét 150 forintban, ezt az összeget azonban a püspökség soha sem fizette ki. A 95 forinton vett ha-rangjuk árából 45 forintjuk odaveszett, de az 50 forintot is nem õk kapták kézhez, hanem a rájuk parancsolt plébánosi fizetéssel hátralékban maradván a püspökség ezt az összeget a plébánosnak fizette ki ilyen elismervény mellett: "Hogy Mélt Püspök és Fõ Ispán Padányi Bíró Márton Ke-gyelmes Uram Õnagysága azon 50 forintokat, melyekkel nekem ezen Ttes Nemes Vármegyében Hajmáskér-i kálvinista valláson levõ lakosok az általok vett harang árával tartoztak az titulált Méltóságos Úr minden fogyatkozás nélkül lefizetni méltóztatott presentibus recognoskálom." Egyházi tisztviselõ javadalmi földjeit szintén elvesztették, valószínû ezeket kapta meg a plébá¬nos a tói dûlõben. A minden anyagi javaktól való megfosztás nem eredményezte az egyház megszûnését még a vallásgyakorlat eltiltása sem, minden idõkre jele ez annak, hogy az egyház birtokállományát nem pénzben kifejezhetõ javakban, hanem lelkiekben bírja. A felállított római katolikus egyház földi javakban nem szûkölködött. Bíró Márton bõkezû tá-mogatónak bizonyult és a lakosságot törvényerejû rendelkezések kötelezték a felállított plébánia támogatására. Mégis elmondhatjuk, hogy ez a felállított egyházszervezet evangéliumi értelem¬ben nem mondható keresztyén eklézsiának. Láttuk már, hogy Hajmáskéren az uradalom római katolikus alkalmazottainak erõteljes szaporí-tásával sem sikerült 45 év alatt a katolikus lakosság arányszámát 35% fölé emelni. Az idekap¬csolt Sólyban az ottani apátsági uradalom révén sem emelkedett ez a százalék 25% fölé. A másik idekapcsolt község Litér lakossága szinte kivétel nélkül református volt. Kádártán és Szentist¬vá-non református lelkész mûködött, csak ritkán akadt egy-két katolikus család. Gyulafirátóton is volt református lelkész. Az itteni római katolikus lakosság mutat legnagyobb létszámemelkedést a szóban forgó idõ alatt. 1747-ben 4 római katolikus gyermek született Rátóton, a következõ években átlag 7, a második évtizedben ez az átlagos szám 14-re, a harma¬dikban 20-ra emel¬ke¬dett, a 70-es években már 30 körül járt, vagy a 40-et is elérte a Rátóton született római katolikus gyermekek száma. Köztudomású, hogy Gyulafirátótra a XVIII. század¬ban tömeges sváb betele-pítés történt. Mégis ennek a nagy betelepítésnek a figyelembevételével is kénytelen volt megál¬la-pítani a hajmáskéri plébános, hogy az õ gondozására bízott, emberi erõ¬feszítésekkel felállított egyházához tartozók nagyobb része az õ szolgálataival csak kényszerû¬ségbõl él, lelki közösséget pedig egyáltalán nem vállal a római katolicizmussal. A plébános által megkeresztelt gyermekek 54%-a református, 46%-a római katolikus. Ha tekintetbe vesszük, hogy a római katolikusok mindegyik községben csaknem kivétel nélkül az uradalmak fluktuáló népességébõl valók voltak, jogosan mondhatjuk, hogy ez az egyházi szervezet nem vallhatta magáénak azt a nyájat, melyet erõszakkal kényszerítettek egy akolba. Bíró Mártonnak a pápához küldött jelentése mindezeket természetesen csak alig érzékelteti, amikor így ír: "Ex Possessione mea Episcopali Hagymás Kér Ministro, Ludi-Rectore, et publico ac ferme eliminatis, Oratorioque funditus demolito, catholi-cum Parochum et Ludi-Magistrum cum plena exercitii divini et Sacrorum Romano-Catholico¬rum auctoritate introduxi, et racionis elegantie ac magnificentiae (93) Ecclesiam in honorem SSmae et Individuae Trinitatis e fundamentis erexi ... f1.5944 xfr. 36 Pro eadem Ecclesia duas campanas emi ... " 155 xfr. 38 Calicem cum patena, Ciborium, Monstrantiam, Casulam et aliamagis necessaria supellectilia. " 106 xfr. - Tria Altaria in honarem eisudem SSae Trini- tatis sub figura Abraham, Isaac et Jacob ... " 1050 xfr. - f1.7256 xfr. 14 (Az összegzés téves ugyan, de a Napló így tünteti fel.) Figyelemre méltó, hogy Bíró Márton a felszámolt református egyházról úgy emlékezik, hogy az emlékezeten túli idõkbõl való - ab immemorabili practicato -, tehát nem tudott arról, hogy a Thö-köli féle szabadságmozgalmak idején az akkor 7 esztendeje itt mûködõ plébános menekülni volt kénytelen. A hajmáskéri reformátusok jó titoktartók voltak tehát, amikor egyházuk fenntar¬tását kellett õrizniük hallgatásukkal. Bíró Márton bizonyára felhasználta volna ezt az adatot cse-lekedete indoklására, ha tudatában lett volna. Vagy talán nem is fedte a valóságot a menekülõ fehér lovas plébánosról szóló szájhagyomány? Ezt ma már valóban nehéz volna tisztázni. A községre tört erõszak következtében természetes, hogy a lelkek állandó elégedetlenségben forrtak, ebbõl azonban sohasem következett visszaütés, jóllehet a környéken ilyenre is akadt példa, például Kenesén két vörösberényi jezsuitát a templom mellett kocsistól a patakba fordítot-tak a türelmüket vesztett keneseiek.

II. József rendeletei komolyan veszélyeztették a hajmáskéri plébániát. 1784-ben Rátóton önálló plébánia szerveztetett, ezzel elvált az a község, mely a hajmáskéri plébánia római katolikus híve-inek 47%-át adta. 1787-ben a református Sóly és Litér megkezdte önálló vallásgyakorlatát, ezzel az idetartozó reformátusok 60%-a vált el. Kádárta és Királyszentistván reformátusai úgy, mint Rá¬tóté is, sohasem tartoztak a hajmáskéri plébániához, e községekbõl való gyermekek itteni anya-könyvezése az "elkeresztelések" szórványos elõfordulását bizonyítja. Látható a fenti szám-adatokból, hogy míg például 1777-ben még 105 gyermeket keresztelt a hajmáskéri plébános, addig 1791-ben már a még katolikus lakosaival idetartozó öt községbõl csak 13 gyermeket ke-resztel, azok közül is még kettõ református. Kitartó küzdelem a szabad vallásgyakorlatért II. József felvilágosult intézkedései a hajmáskéri római katolikus egyházi keretek õreit erõsen sarkalták, hogy idejében felkészüljenek az elháríthatatlan nehézségekre és megszerezzék az ala-pokat, amelyeken a plébánia fennmaradhat akkor is, ha a reformátusokat elvesztik, úgy is, mint a plébános fennhatósága alá vetett híveket, úgy is, mint fizetõ alanyokat. Valóban a reformátusok körében élénk mozgalom indult el, élni a császári kegy által kilátásba helyezett szabadsággal. A veszprémi egyházmegye örökébe lépõ peremartoni egyházmegye esperese látta el tanácsokkal a környék református gyülekezeteit. (Peremartonban hajdan erõs református gyülekezet volt, saj¬nos ma alig van református lakója a községnek.) Hajmáskéren is mindig voltak buzgó emberek, akik a jobbágyi sors súlyos terhei ellenére is készek voltak minden idõbe és költségbe kerülõ ál¬dozatra, csak újra megszerezhessék egyházuk szabad vallásgyakorlatát. Az esperes leírta szá¬muk¬ra a tudnivalókat: "Elõbb a Vármegye által kirendeltetendõ elegyes Deputátzio magának a Földes Uraságnak is együtt létében, de katholikus Papnak ezen dologba való avatkozhatása nél¬kül végére menjen, s felõle Vármegyének jelentést tegyen: Mennyi költségre lészen szükség? Mitsodás tehetsége vagyon az Adózó Népnek, s mire megy a Lelkeknek, vagy az ott lakós Famí-liáknak száma? elégséges lesz-e annak utána is a közönséges Vallás gyakorlásnak fönt tar¬tására ... egyébre a Földes Úr nem köteles hanem hogy a Templom, Parochia s Oskola számára akár az Helységben belõl, akár kívül illendõ helyet mutasson". Természetesen a dolog nem ment ilyen egyszerûen. A közigazgatási szerveknél minden befolyását latba vetõ római katolikus egy¬ház sokáig hátráltatta a reformátusok kezdeményezésének sikerét. 1784-ben Sóly megkapta ugyan szabad vallásgyakorlatát, de úgy, hogy Hajmáskér leányegyházként bizonyára a hajmáskéri plé-bánia érdekeinek védelméért is a felállítandó sólyi egyházhoz kapcsoltatott. A hajmáskériek eb-ben nem nyugodtak meg. Ebbõl az következett, hogy a sólyiak is várni kénysze¬rültek szabad vallásgyakorlatuk bevezetésével. 1786. március 7-én instállnak a hajmáskériek a vármegyénél az elegyes deputáció kiküldéséért, mivel "nemcsak az 100 Familiákbul, hanem 100 Párbul álló Ekklésiáknak is Kegyelmessen Eõ-felsége megengedni méltóztatik, az Prédikátornak s Mesternek bé-helyezhettetését és hitünk sze-rint lejendõ Isteni Tiszteletének felállítását. Annyival is inkább az ah hol a Nép az Predikátor és Mester eltartására elegendõ erõvel és Tehetséggel volna. Mi pedig annak elõtti is míg keve¬sebb számmal voltunk mind Predikátorunkat, mind Oskola Mesterünket tisztességessen eltartot¬tuk. Mostan pedig több számmal lévén azoknak eltartásokra és az közönséges Isteni Tiszteletnek fönn¬tartására, annyival is inkább elégségesek lészünk. Hajmás-Kéri Helv. Conf. lévõ lakosok kö-zönségessen". A mellékelt felsorolja a családokat is. Sorban következnek a jó magyar nevek: Péter István, Zergi István, Péter Mihály, Kis Ferencz, Ostváth Mihály, Budai Ferencz, Vatzkó János, Kocsis János, nemes Fülöp Pál, Surányi Ferenc, id. Zergi Mihály, Zergi János, id. Fülöp Mihály, Csillag Ferencz, Almási János, nemes Szarka István, nemes Fülöp Mihály, Suri Pál, Péter János, Tóth István, legtöbbnél hivatkozás történik két-három nõs fiúra is. Õszre fordult az idõ, mire megjött az elutasító válasz. Feltarisznyázni, menni az espereshez, új fölterjesztést készíttetni, mely megcáfolja az elutasítás indokait. Ez is meglett. Megvan itt a kellõ lélekszám, csak ne húzzák ki a hívek névsorából "az állandó keresettel nem bíró napszámosokat és azokat a fiakat, akik szüleikkel egy fedél alatt élnek, házasodnak, szaporodnak s atyáik nyom-dokaiba lépnek". Azt se erõltessék, hogy Hajmáskér Sóly filiája legyen. A sólyiak kevesebben is vannak, szegényebbek is, Hajmáskér az országúthoz is közelebb van, templomot is könnyebben épít, van hozzá anyaga is ereje is, különösen, ha a kiküldött bizottság Sólyban megállapította, hogy a sólyiaknak új templomot kell építeni, mert ami van, az olyan közel van a Sédhez, hogy ott állandó épület nem állhat fenn sokáig. A Séd kiöntései miatt a hajmáskériek gyakran akadá¬lyozva lennének a Sólyba való templomba járásban - a sólyiak viszont vízáradások idején is jár¬hatnak Szentistvánba. A beadvány nem ért célt. Marad az 1784-ben hozott határozat, mely sze¬rint Sóly és Hajmáskér közösen gyakorolják vallásukat. Hajmáskér újra föllebbez és kéri, hogy a sólyiak helyett õk hozhassanak predikátort. A helytartótanács utasítja a vármegyét, hogy vizs¬gál¬ja meg újra az ügyet, különös tekintettel arra, hogy a sólyiak "Vallások gyakorlásával öszve kö¬tött költségeknek és Terheknek el viselésére a Hajmáskériek segítsége nélkül magok megerõl¬te¬té¬sén kívül elegendõk-e". Mindez persze nem megy egyszerûen, minden új momentum két-há¬rom beadványt elõfeltételez. Felmerül egy újabb kérdés is, amely ismét arra jó csak, hogy az idõt húzza. A Deputáció a Helytartó Tanács kegyes parancsolatja szerint megkérdezi, hogy haj¬landók-e a reformátusok a felséges szándék értelmében a helybeli pápista templomba járni Is-tentiszteletük gyakorlása végett. Válasz: "Mi ugyan szívünknek szabad érzése szerint inkább vá-lasztanánk, ha különös Oratorium építésére engedelmet nyerhetvén magunk szabadságában le-hetnénk, mindazonáltal mint sem hogy tovább is minket oktató Lelki Pásztor s Helyben lévõ Is-teni Tisztelet gyakorlása nélkül maradjunk, készek vagyunk azon Kegyelmes Engedelmet elfo-gadni. Minden lehetõ nehézségeknek és akadályoknak eltávoztatása végett alázatosan instállunk azon esetben: I. Az Isteni Tiszteletnek Orái mindkét részrõl úgy elrendeltessenek, hogy rendes idõben aka-dály nélkül follytathassuk mi is a mi Isteni Tiszteletünket és minek utána a Rnó Cathólikusok a magok óráit kiválasztják, szabadságunk lehessen azon órákat akár megelõzve, akár követve úgy intézni a Mi Isteni Tiszteletünket, amint az alkalmatosabbnak fog találtatni. II. Hogy a Templomhoz nekünk is különös kulcsunk legyen, hogy e részben ne zárattassunk T. Plébános Úrtól való függés alá. III. Minthogy a Rnó Cathólikusok Templomai képekkel szoktak fölruháztatva lenni, amelyeket a mi Vallásunk az Isteni Tiszteletben nem szenvedhet, hogy ne láttasunk Vallásunk ellen való Dolgot cselekedni, annak megbizonyítására, hogy mi a Képektõl az Isteni Tiszteletben idegenek vagyunk, Szabadságunk legyen azokat valamelly Fürhangal mindannyiszor elzárni, valamikor az Isteni Tiszteletre azon Templomban egybe gyûlünk. IV. Minthogy a Rnó Cathólikusok Templomában való járástól rémít minket annak meggondo¬lása ne talán történhetne, hogy kívülöttünk valaki a Képek ellen valami illetlenséget követne csak azért, hogy annak ránk lenne a Szaga, tehát ebben a tekintetben mi kívánjuk magunkat az illyen tõr ellen úgy erõsítteni, hogy már eleve is protestálunk, hogy az eféle dolgot magunk cse-lekedetének el nem vállallyuk. V. A harangoknak közös Haszon vételéért alázatosan instállunk mint hogy az egyikhez úgy is jussunk vagyon. Melly ekképpen kitett valóságos magunk meghatározása megerõsítésére adtuk a Tettes Deputá¬cio elõtt ezen rész szerint tulajdon Nevünk leírásával rész szerint saját kezünk keresztvo¬násával s a Helység szokott pecsétjével bizonyított Recognitional Testimoniális levelünket. Sig. Hajmás¬kér die 25. a Augusti 1788. Ör Bíró Zergi János x, Fülöp György m.p., Budai János x, Budai Sámuel x, Simon Péter x, Suri Mihály x, Budai Ádám x. Esküdtek. Ennek utánna a Kö¬zönséges Emberek ím ezek. Fülöp Mihály x, Fülöp Pál x, Péter Mihály x, Péter János x, Zergi István x, Simon Ferencz m.p. és a többi. A Deputátio részérõl aláírók Nyesd János peremartoni parochus, Beniczki Antal fõbíró, Somogyi István vámosi lelkipásztor-esperes". A templom közös használatával egyidõben vettetett föl az "kevert iskola" bevezetésének hatósági részrõl való ajánlása is. A római katolikusok mindkettõ ellen tiltakoztak, a reformátusok mind-kettõt csak jobb híján, mintegy menekülésül eddigi sivár helyzetükbõl, fogadták el. Sóly és Litér ekkorra már elnyerték szabad vallásgyakorlatukat, a hajmáskériek keserûen tapasztalhatták, hogy az õ ügyük csak egyre jobban bonyolódik. Készek voltak némi megalkuvással elfogadni az ele-gyes iskola félmegoldását és erre vonatkozólag az alábbi megállapodást kötötték: "Mi alább írattak TN. Veszprém Vármegyében Hajmáskéri Veszprémi Püspökséghez tartozandó Helységen lévõ Római Kathólikus és Helvétika Confesszión lévõ lakosok megesmérjük, hogy minek utána megértettük volna a Veszprémi Megyében Nemzeti Oskolákban lévõ Királyi Vizi-tátor Úr által Eõ Felségének az nemzeti és kevert oskolák eránt való kegyes atyai szándékát Ta¬ní-tó Mesterünk jobb élelményére nézve, önként magunk jószántábul s tehetségünkhöz képest a kevert oskolákat bévettük s léptünk e következendõ egyességre. 1. Mivel már Eõ Exelentiájának Bajzát József úr Veszprémi Püspök bennünket bíró s igazgató kegyes Földes Urunknak különös atyai gondoskodásábul Oskola Házunk annyira megépült, hogy az mindenre nézve a tanításra elegendõ s alkalmatos; annak okáért csak még a benne szükséges s a Norma szerint hátralevõ székek és Táblákat, hogy magunk meg fogjuk csináltatni ígérjük. 2. Mivel Eõ Exelentiája, csak elébb tisztelt Földes Urunk a tanításért mint de dato 8-na Jan. 1781 emanalt kegyes Dotátioja mutattya 25 Rh. forintokat, azaz 500 forintnak a Nemes Veszp-rémi Káptalan Curatelája alatt lévõ 5 per Centum Capitálisnak Interessét Tanítónknak rendelte azon 25 forintokhoz még fogunk adni ötven, id est 50 forintokat mind a két Vallásokon lévõk: és így mind összve Eõ Exelantiája kegyességével együtt hetvenöt forintokat i.e. 75 fl. 3. Szegénységünkhöz képest azomban a tanításért már többet nem fizethetvén, hogy jó Mestert kapjunk és jobban subsistalhasson említett 75. for. fizetéshez a Cantorátusért való fizetést is hoz-zá¬rendeltük úgy mint a Római Cathólikus részrõl lévõk ígérjük, hogy a M. Földes Uraságtul a Cantorátusért járó Földeket s Réteket s más egyéb járandó Jószágot megmivelvén le takarítván bé is hordjuk: és így legalább is a Cantorátusért a Római Cathólikus részrül béjöhet néki eszten¬dõt által jövedelme 45 frt. De úgy, hogy ezen 45 frt. haszon és még addig is az Uraságtul s azután is kegyesen resolválandó kegyesség melyet is a Római Cathólikusok a Cantorátusért bé fognak takarítani hogyha idõvel Református Normális Mester lenne, arra mindazon által ne szálljon, hanem ezen 45 frt. haszon ak-koron a Notáriusi Hivatallal és a mostani Római Cathólikus Tanítónak bent lakó házával együtt (ki révén az Oskola szobát, aki mindig közönséges fog lenni). A Római Cathólikus Can¬torra szálljon és a Református Tanítónak tsupán tsak a második punktumban levõ 75 forin¬tokhoz légyen jussa. Melyért ellenben mi is Református részen lévõk magunkat arra kötelezzük, hogy megnyervén a kért és reménylett Mestert, vagy Tanítót annak illendõ Házat fogunk építeni és midõn az a Nor-mának Tanítására alkalmatosnak fog ítéltetni, a szükség úgy hozza magával, az elõbb és feljebb említett tanításért Eõ Exelentiájától s tõlünk járandó 75 Forintokhoz mi is a Cantorátusért hogy magunk legalább is még 45 Forintokat fogunk adni magunkat obligáljuk úgy mindazon által hogy idõvel Római Cathólikus Tanító lévén annak ismét ezen tõlünk a Cantorátusért ígért 45, vagy több Forintokhoz semmi jussa ne légyen, hanem az akkor a mi Cantorunknak megmarad¬jon. És így mindkét Vallásbéiek Uraságunk kegyességével együtt ígérünk a tanítónknak a Cantorá-tussággal együtt 120 fkt. az említett Conditiek és kötések szerint. 4. Mivel Uraságunk kegyességébõl eddig 12 öl fa volt rendelve Tanítónknak melyet mi meg-vágván néki be is hordani tartoztunk, ellenben õ ezért Nótáriusi, Mesteri és Cantori hivatalt is tartozott viselni, most azomban a Nótáriusi hivatal tõle megkülömböztetvén magunkat to¬vábbra is mindkét Valláson levõk kötelezzük de úgy hogy említett 12 öl fábul 7 i.e. ölet az Oskola Ház-hoz, melybõl 3 öl az Oskola számára lészen 4 pedig a Tanítóé, a megmaradott 5 ölet pedig Nótá-riusunk számára fogunk vágni és hordani. 5. Valamint pedig most a fellyebb is említett Nemzeti Oskolai Királyi Vizitátor Úr által a hely-ben lévõ Római Cathólikus Mester a Norma szerint a Tanításra alkalmatosnak találtatván Jónak ítéltetett tehát, hogy a Helvétika Confessión lévõ gyermekek is Hitekben taníttathassanak rendel-tük közakarattal, hogy ameddig s amidõn Pápista Tanító lészen akkor a Nótárius mindég Refor-mátus légyen. Ellenben amidõn alkalmatos Református Tanító lenne, akkoron Római Cathólikus Nótárius légyen, hogy az ismét azon Religióbéle Gyermekeknek a Hit ágazatyait taníthassa. Hogy pedig azon személyek jobban subsistálhassanak rendeltük mindkét részrõl, hogy a Notári-usi Hivatalt amilyen Vallású s Religióbéli lesz a Nótárius az elébb nevezett punktum sze¬rint azon Religiónak Cántorátusi Hivatalával összekötjük s kaptsoljuk. Mely egyezésre hogy mindkét Hiten s Valláson levõk reá állottunk s szentül meg is tartjuk ma-gunkat és Gyermekeinket obligáljuk. Vagyunk pedig 19 Famíliák és 30 Oskolában járó gyerme-kek Római Cathólikusok. 48 Famíliák és 76 Gyermekek pedig Reformátusok. Sig. Veszprém Die 8-na 9-bris 1789. Coram me Gabriele Sárközi De Nádasd Regio Scholar. Normal. per Cir¬cu¬lum Vespremienzen Vizitator..."

Ez a megállapodás annyira az osztó igazság szem elõtt tartásával köttetett, hogy nem is csodál-kozhatunk rajta, ha nem lett belõle semmi. A reformátusok még 1788. június 12-én kapták az értesítést, hogy szabad vallásgyakorlatukat kérõ instanciájuk kedvezõ elintézését nem várhatják addig, míg a "kevert oskolát" be nem veszik. Õk tehát igaz, hogy e kényszer alatt, de komolyan hajlottak a kevert iskola bevételére. A római katolikusok azonban tudván, hogy a kevert iskola elfogadásával mintegy hozzásegítik a reformátusokat szabad vallásgyakorlatuk elnyeréséhez, a fenti megállapodást hamarosan semmisnek tekintették, jóllehet a megállapodás létrejöttekor Sár-közi oskola vizitátor mellett - aki református ember volt - Benitzki szolgabíró és Simoga püs¬pö¬ki fiskális is közremûködtek. 1790. március 9-én az ügy foganatosításának ellenõrzése végett Hajmáskérre érkezõ Sárközi ez útjáról késõbb panaszkodva állapítja meg, hogy akik korábban nem ellenzették a Normát, minthogy a protestánsoknak láttak csak azon álló boldogságokat, el-lene mondtak és vele is gorombálkodtak. A reformátusok azonban ekkor már próbául felküldték gyermekeiket a nemrég ideérkezett Kremó József ifjú mester kezei alá, amirõl a vizitátor felsõbb hatóságnak jelentést is tett. Mindez nem jelentette azt, hogy tartósan mûködött volna községünk-ben ez a kevert iskola, valószínû, hogy a reformátusok hamar elpártoltak tõle, amikor látták, hogy reményeik megvalósulásában kevés segítséget jelent. A két esztendõnél több ideig elhúzódó iskola üggyel egyidõben nem lankadó kitartással folytat-ták instanciálásukat a hajmáskéri reformátusok szabad vallásgyakorlatukért. Lépten-nyomon új meg új akadályokba ütköztek. Amikor látták, hogy a Sólynak kiadott engedélyt nem fordíthatják javukra, a sólyi lelkipásztort nem hozhatják Hajmáskérre, akkor mintegy újra elölrõl kezdvén a dolgot, most már azt kérték, hogy függetlenül Sólytól önálló egyházi életet állíthassanak fel saját lelkipásztorral, saját vagy amint fent láttuk "normális mesterrel". Új beadványok, új deputáció-zások következtek ebbõl. Elõkerültek a robotkönyvek, nincsenek-e hátralékban tartozásaikkal? Ezen a téren az ispán úr támaszthatott nehézségeket. Meg kellett vizsgálni azt is, hogy Sólytól va-ló elválásuk nem hozza-e olyan helyzetbe a sólyi egyházat, hogy az nem lesz elég erõs ön¬ma¬ga fenntartására. Erre vonatkozólag 1789. május 17-én pallosos pecsétje alatt kiadott testimoni¬ális levelében Csepregi Ferencz bíró, Besennyõ Péter, Német István, Szabó Péter es¬küdtek és Nagy János nótárius mester aláírásával emelkedett hangon mondja a sólyi gyülekezet "hogy a hajmáskéri református atyafiaknak szabad Istentiszteleteiket teljességgel nem ellenezzük sõt akar-juk és kívánjuk, hogy õ kigyelmék is, mint mi külön predikátort és iskolamestert tarthas¬sa¬nak, az Úr Istent magok helységökben tisztelhessék és imádhassák. Mi a mi predikátorunknak és oskolamesterünknek rendes fizetést magunk ígértünk, amelyet esztendõnként mindez ideig be is szolgáltattunk minden fogyatkozás nélkül, ennek utánna is be fogjuk szolgáltatni teljes tehet¬sé-günk szerint. Ezen fizetésben a hajmáskéri atyafiak minket soha egy fillérrel is nem segítettek, nem is kívánjuk, hogy segítsenek." Megy tehát az esztendõk óta ki tudja már hányadik kérvény a vármegyéhez, mely már azt is meg meri említeni, hogy "Lelkünknek Fájdalmával s szívünknek keservével, óhajtott célunkra, s végünkre mindez ideig is el nem juthattunk". Ez a kérvény hi¬vat-kozik a bécsi és a linczi békékre, az országos törvényekre, de hivatkozik már II. Lipótnak ki¬rályi végzésére is, amikor a Szabados Vallásbéli Gyakorlás megengedését kéri. Indoklásul 3 mellék¬le-tet kapcsol. A. alatt a deputáció megállapításait, mely szerint számuk és tehetségük ele¬gendõ, amit a vármegye érdemes tagjai amúgy is tudhatnak. B. alatt elõadja a Helytartótanács megelõzõ rendeletében elõírtak teljesítését, t.i., hogy a sólyiak nem ellenzik a hajmáskérieknek tõlük való elválását. C. alatt a sólyi Testimoniálist, mely szerint a hajmáskériek a sólyiakat egy¬házuk fenn-tartásában nem segítették. "Már most ezen kérdésnek és Nehézségnek is Nyaka szakadván, csak ezen Nehézség áll részünkrõl, ha ugyan mi az közönséges Isteni Tiszteletnek fenntartására ele-gendõ erõvel légyünk-e? Már pedig ha Sóly, ha Litér, ha Szent István és Vilonya s más ily kis¬ded Helységek elégségesek (amint az Tapasztalás bizonyítja), az Prédikátor és Mester tartására, úgy szintén mi is Isten Segedelmével erre magunkat elegendõknek lenni reménylyük, sõt hisszük is". Ennek a kérvénynek elgáncsolására az akkor már érvényes országos rendelkezések alapján semmi fórumnak nem volt lehetõsége. Mindebbõl azonban nem követke¬zett az, hogy a hajmás¬kériek évek óta óhajtott céljukat már most el is érhették. A Helytartótanács már két évvel elõbb, 1788. december 27-én is azzal tette le a hajmáskériek kérését a vármegyé¬hez, hogy nyolc napon belül intézkedjék benne s ez az egész ügy végre egyszer már fejezõdjék be, mégis most 1790 de-cemberében is végleges elintézés helyett újabb bizottság kiküldését hatá¬rozza el a vármegye. Ez-zel újra elódázódott a hajmáskériek ügye. Tavaszra fordult az idõ, mire ez a deputáció kiszállt a községbe. Ekkor meg az a baj következett el, hogy a püspök és a földesuraság nem képviseltette magát ebben a bizottságban, az dolga végezetlenül tért vissza. A hajmáskériek tovább folytathat-ták az idegõrlõ kilincselést ágensnél (Szemere Ferencz), protekto¬roknál, egyházi és világi ható¬sá-goknál. 1791. március 16-án újra kérvényt küldenek a várme¬gyéhez, amelyben most már arra hivatkozhatnak, hogy az új királyi rendelet értelmében nincs szükség a püspök és a földesúr kép-viseltetésére vallásügyi deputációban, jöjjön tehát ismét ki a bizottság, hogy végre elérhessék óhaj¬tott céljukat, vallásszabadságuk elnyerését. Július 4-én meg is történt végre most már utoljá¬ra a bizottság kiszállása, megállapították a 100 família meglétét, azt is, hogy a község népe adók¬kal és egyéb terhekkel nincs hátralékban s a templomépítésre szükséges pénzfedezetet meg-tekintették, és így mûködésük eredménye elé jó reménységgel te¬kinthetett Hajmáskér meghaj-szolt népe. Tatai Imre, ifj. Hollósi János és Benicki Antal szolga¬bíró voltak ennek a deputáci¬ó¬nak a tagjai. A sok méltatlanság, igazságtalanul hátratétel természe¬tesen felkavarta a lelkeket és állandó nyugtalanságot okozott a község lakói között. Az uraság tiszttartói arról is gondoskod-tak, hogy ha már másképp nem lehet, megfélemlítéssel hall¬gattassák el a vallás dolgában kitar¬tó¬an küzdõ reformátusokat. Ilyen erõszakos megfélemlítésre ad példát Horváth János szomorú ese¬te. 1791. április 11-én Horváth János így panaszkodik a vármegyéhez benyújtott kérvényében: "Alább írt kényteleníttetik az N. Vármegye elõtt sérelmes állapotját jelenteni, t.i. ámbár mind Eõ Felségének mind pedig a Méltóságos Földes Uraságnak járandó adóját megadta légyen, sõt mind¬étig magát jól viselte amint az ide zárt Testimoniális bi¬zonyítja: mindazonáltal az Méltósá¬gos Uraság Tisztjei az instáns házát erõszakosan el akarják venni, amint hogy már 3 drb. szántó¬földjét erõvel elvévén, azokat a Magos Uraság erdõkerülõje jelenlétében puskás kézzel õrözvén s kísérgetvén az erõszakosan szántó Vaczula Józsefet, akinek is a Tiszt Urak azért hogy az Pápista által akarják adni mind a házat, mind a földeket és így az instánst religióbéli gyûlölségbõl házá¬tól és földjeitõl meg akarják fosztani". Kéri a továbbiakban, hogy vizsgálja meg ügyét az Úr Szék, mivel nagyvétkének kell lenni a jobbágynak, "ha házától megfosztatván a Helységbõl ki-igazíttatik". A vármegye a kérést a földesúrhoz továbbítja. Április 21-én Paratzer Ferencz püs-pök¬ségi prefektus és veszprémi táblabíró elé terjeszti ügyét "a meg¬nyomorított szegény Horváth János". Elmondja, hogy mivel õ sérelme orvoslásáért a hatóságok¬hoz fordult, az ijesztgetésekre nem hajlott, háza árát, amit erõsakkal akartak néki adni fel nem vette, most az ünnepek tövében megfosztották otthonától "Puskás kézzel rajtam hajtván házam¬ból kihánytak és mivel én odahaza nem lévén feleségem az ajtót kinyitni nem akarta, az ajtófélfa mellett a falat vágták ki és úgy men¬tek be a szobába. Ámbár bizonyos az, hogy én vallásbéli gyûlölség miatt szenvedek és így ezen dolgom ha az fölsõbb fórumok nem segítenének is vég¬tére Felséges Fejedelmünk segítene, mindazonáltal nem kívánok galibát okozni a Méltóságos Földes Uraságnak ha méltóztatik vagy házamban oly kondícióban meghagyni, hogy azt egy hó¬nap alatt felépítsem, vagy pedig ha már ez nem lehetne új fundust lakásul assignálni". Ugyan¬ezen a napon a hajmáskéri lakosok is kérés¬sel fordulnak a prefektushoz, kéri, hogy Horváth ma¬radhasson meg házában, vagy ha ez nem le¬het, kapja meg a házat valamelyik hajmáskéri lakos, hiszen a helybélieknek elsõségük van a kül¬földiek elõtt, Vatzula József pedig, kinek Horváth há¬zát adni akarják külföldi, szolgálatjával az Uraság soha nem élt", ha jó és szolgálatot tévõ lett volna, ott is megmaradhatott volna és földes¬ura megtartotta volna". Különben is a hajmáskériek többször kérték már, hogy kapjanak házhe¬lyeket, mert így csak szorongnak és ezáltal a népese¬dés, "az inpopulatio is gátoltatik". Fundus adományozás egyformán hasznos és épületes lenne a földesúrnak is s a publikumnak is. Mi lett a vége ennek a szomorú ügynek, részleteiben nem tudjuk, annyi azonban bizonyos, hogy az õsi Horváth család hiányzik Hajmáskéren, a Vaczula család azonban egyike a község megbe-csült famíliáinak. Közel 7 esztendeje folyik már a küzdelem a szabad vallásgyakorlatért. Ezköben jutottak a re¬for-mátusok arra az elhatározásra, hogy õk tovább a plebánosnak nem fizetnek. A stólát ugyan min-dig kifizették, de minden más járandósággal hátralékban maradtak 1788-tól. Egyre jobban be kell látniuk azonban, hogy nincs menekvés ez alól a kényszerû adó alól. A vallásszabadság meg-adásának feltétele az, hogy semmilyen hátrálék ne legyen, márpedig a plebános fizetése is hátrá-léknak számít. 1791. április 15-én ebben a tárgyban is beadvánnyal fordulatnak a prefek¬tushoz. Közvetítésre kérik köztük és a plebános között, hogy az utóbbi legyen engedelemmel ebben a dologban s lássa be, hogy "nincsen, nincsen nehezebb, mint nem szolgált bért fizetni erõszak és hatalom kényszerítése alatt". Hivatkoznak arra is, hogy parókiális házuk - mely a mostaninak fel-állításával elrontatott - Böröndi József, akkori szolgabíró által 196 forintra becsül¬tetett, ha¬rang¬juk árában is 40 forintjuk bent maradott, fizesse hát ki a püspökség ezt a tartomázást s így õk a plebánost ezekbõl ki fogják elégíteni. Lássa be a prefektus úr is, "mely nehezen fizetne ily esetben annak, kinek szolgálatjával sem nem élt, sem élni soha sem kívánt". A prefektus úr he¬lyett nekik kellett belátniuk, hogy az 1762-ben elhunyt Bíró Márton által nya¬kukba tett igát most sem igyekeznek könnyíteni a veszprémi várban, s ha szabadságra törekvõ céljaikat el akarják ér¬ni, nekik maguknak kell az ezért való áldozat minden terhét vállalni. Így is meg lett a testimo¬ni¬á¬lis levél, mellyel a plebános elismerte követelései kiegyenlítését. Végre segítségül jövén a fran¬cia szabadságeszméktõl megérintett 1790-91-i országgyûlés vallásszabad¬ságra vonatkozó hatá¬ro¬zatai is, a hajmáskéri reformátusok 7 éven át nagy kitartással folyó küz¬delme elnyerte megérde¬melt gyümölcsét. 1791. december 4-én a hajmáskéri református egyház visszanyerte vallásszabadságát. Az öreg anyakönyv elsõ oldalán meghatóan örökíti meg a gyülekezet hálás és boldog örömét: "Hagymáskéri Matricula. Minekutána Jó Istenünk kegyelmességébõl és véghetetlen irgalmasságábul és a mi Felséges II. Leopold Császárunk s Királyunk kegyes engedelmébõl, e mi Helvética Confession lévõ haj-máskéri Sz. Ekklésiánknak 45 Esztendõk után való gyászos és siralmas állapotjábul s árvasá¬gá¬bul 1791. esztendõben, Kartás. Havának 4. Napján felszabadult volna: tehát az exertitium kez¬dõdött ugyan abban az esztendõben Karáts. havának 11. napján. A Veszprémi-i Ven. Tract. rendelésébõl Tiszt. Somogyi István Uram Seniorságában bejöttem és eSz. Eklésiában a Sz. szolgálatra az Ekklésiának hivatala mellett. Elkezdettem én a szolgálatot 1972. esztendõben Böjt- más Havának 11-ik napján. Nyitrai János predikátor kinek symboluma: per aspera ad prospera item Deus providebit. Pro memoria. Méltó jegyzést érdemel ezen Sz. Ekklésiának mind az Exercitium, mind pedig mostani Curatora NT; Fülöp Ferenc, aki is fáradhatatlan volt e következendõkkel az Isten dicsõségéhez való buz-góságában és az Isteni Tiszteletnek ez helyben való szabad gyakorlása helyreállításában úgy mint Fülöp György, Suri Mihály, Simon József. Akik is az Isten dicsõségéhez való buzgóságuk sok költséges fáradozásukért vegyék el az õ szá-mokra a Mennyben már készen lévõ hervadhatatlan koronát Ámen." Templomépítés 1791. december 11-én megtarthatta tehát elsõ Istentiszteletét a négy és fél évtizeden át néma¬ság-ra ítélt hajmáskéri gyülekezet. Ennek az Istentiszteletnek a helye valószínû vagy a szabad ég alatt, vagy az árvaság idején is Istentiszteleti célokra lopva felhasznált, tisztára takarított gazda¬sá-gi épület volt. Mégis bátran elmondhatjuk, hogy a legpompásabban megépített katedrális nem ölel át több áhítatot, mint amennyi itt volt a boldog hálaadástól könnyes arcú imádkozó hívek szívében. Végre szabadon szárnyalhatott a zsoltár, amit öreg nagyszülõk buzgón tanítgattak uno-káiknak: Te benned bíztunk eleitõl fogva ... A boldog öröm mellett egy nagy vágy élt a lelkekben, mennél elõbb megépíteni az Isten hajlé¬kát. Ehhez azonban újra göröngyös út vezetett. Mindenekelõtt fundusra volt szükség a megépí¬tendõ egyházi épületek számára. Az országos törvények kötelezték a földesuraságokat, hogy ilyen célra akár a helységben, akár azon kívül telket adjanak. Kérvényt kellett tehát küldeni eb¬ben a tárgyban a földesúrhoz, vagyis magához a veszprémi püspökhöz. Ebben a kérvényben nem lehetett helye önérzetnek, dacnak, határozottan fogalmazott igényeknek. Nem lehetett elmon¬da-ni, hogy ezt a földet az õ õseik tartották meg magyarnak, századokon át véren s verejtéken õk váltották meg annyi pusztulástól. Ha nem akarták, hogy egyházi épületeik számára alkalmatlan helyen, valahol a falu feletti kopár Kacó kövön kapjanak helyet, tanácsos volt a leghalkabb han-gon esedezniük. "Mit szóljunk? Mivel igazítsuk magunkat - hangzik a kérvény könyörgése - hánykódik elménk, nyelvünk rebeg, akadoz. Ezt mondjuk tehát Judával: Ne gerjedjen fel a te ha-ragod a te szolgáid ellen". Mivel már az újabb törvény 26. cikkelye szerint az prédikátornak és Mesternek eklézsiánkba leendõ béhelyeztetése végett az Tekintetes és Nemes Vármegyétõl oly föltétel alatt engedelmet nyertünk, hogy az helybéli T. Plebános Urat kielégítsük (amint, hogy ide zárt levele szerint ki is elégítvén) Templom Hely, Predikátor, Mester és Oskolának való és xelentiád kegyességébõl tisztjei által kimutatandó fundusokért annyival inkább esedezünk, mivel ily alkalmatos idõkkel az kívántató matériálékat mind magunk, mind Exelentiád sérelme nélkül könnyebben megszerezhetjük, instálván egyszer határunkban föltaláltatandó kõ és murva maté-riálék megengedéséért is. Hogy így régen óhajtott célunkra érvén mind Felséges Királyunk hosz-szas és békességes uralkodásáért, mind Exellentiád tovább terjedõ egészséges s szerencsés éle¬té-ért gerlice módjára nyögdécselõ sóhajtásainkat Isten eleibe ottan-ottan fölbocsáthassuk". Az alá-zatos kérésnek az a foganatja lett, hogy a kegyes földesúr kedvelt jobbágyai számára a kopár Ka-có kövön adott helyet az egyházi épületek számára, s ott is pontosan akkorát, hogy a temp¬lom, iskola, tanítói lakás és parókia csekélyke melléképületeikkel igen csak szûken fértek el rajta. - 1939-ben a közbirtokosság segíteni igyekezett ebben a dologban, amikor közgyûlési hatá¬rozattal hozzájárult ahhoz, hogy az egyház 20 méter mélységben területet foglalhat el a lelkészi és tanítói porta szélességében a Kacóból úgy, hogy a Felsõ-utcai lakosok a maguk részérõl már régen kér-dezés nélkül is megcselekedték. Az így nyert terület kb. 200 n.öl, másnak valóban ér¬téktelen, semmire nem használható az egyház számára azonban értékes, mert módot ad a lelkészi és taní¬tói udvar kiszélesítésével egy kis gazdasági udvar létesítésére. 1792-ben még az akkor elnyert kb. 500 n.öl terület egyházi épületekkel való beépítése is elég gondot adott a kis gyülekezetnek. Jellemzõ a nép tudásvágyára, hogy elõször az iskola építéséhez fogtak hozzá. Predikátort és mestert is ugyanabban az idõben hoztak. Valóban érezték, hogy az iskola az egyház testéhez tartozik. A többi épületek megépítésével sem vártak soká, hiszen két esztendõ alatt felemelték, ha szegé-nyes formában is, összes egyházi épületeiket. A templomra nézve a magyarosan Peremartoni, de valójában Kersztnewr András nevû kõmûvesmesterrel az alábbi szerzõdést kötötték: "Alulírattak Hajmáskéri Reformáta Sz. Eklésiának Elõljárói és közönséges Tagjai ezen Contraktuális leve¬lünk-nek rendiben adjuk értésükre, akiknek illik, hogy Perematonyi András kõmíves majszter úr¬ral megalkudtunk a mi Szentegyházunknak kõbõl való felépítése eránt, amely Szentegyház Czin-teremmel együtt úgy ehhez a Szentegyházhoz Torony is építtetik annyi magasságú, amint a Temp¬¬lomnak alkutványa kívánja vakolással együtt ami pedig az Ablakokat illeti lészen a Temp-lomon négy az alsó felén ötödik pedig a Chorusnál. Ezen Templomunk belsõ világossága lészen nyolc öl szélessége pedig négy öl a katedra kõbõl építtetik és a Templomnak pádimen¬tuma is kõ-bõl fog megrakatni amely munkának felépítéséért ígértünk és megegyesültünk Majszter úrral 280 forintokban. Sig Hajmáskér Die 11 Mártius 1793. Voltanak jelen ezen Szent Ekklésiának Tiszteletes Tanítója Tiszteletes Nyitrai János Úr Rectora Mihályi Ferencz Curátora Zergi János Esküttek Simon Péter Suri Mihály Fülöp Gergely Fülöp Ferencz Budai Sámuel". Látnivaló, hogy itta kõmûves csak munkát adott, asztalossal, áccsal külön kell majd megegyezni. Anyagot, napszámosokat, fuvarokat a gyülekezet állít. Általában az alkalmazott iparosok svá¬bok. Figye-lem¬re méltó mégis, hogy az 1792-es gondnoki napló egyik kiadási tétele így szól: "Erdélyi kõ-míves legénynek", ebben a legényben magyar embert kell sejteni. Egyik fennmaradt közmunka-napló - ez idõtájt minden évben volt ilyen naplója a gondnoknak - képet ad arról, hogy milyen hangyaszorgalommal fogott hozzá ez a nép nagy feladata megvalósításához. Ez a napló azt mu-tatja, hogy kb. 75 család pénzben fizetett 260 forintot, 58 fogat szolgáltatott 520 fu¬vart, 73 egy-háztag szolgált 210 napszámot. A pénzösszeg nem látszik nagynak, de tudnunk kell, hogy azok-ban az idõkben nagy értéke volt a pénznek, lelkipásztor egész évi készpénzfizetése 30 forint, amint följebb látjuk egy templomépítés kõmûves munkadíja 280 forint. A fogatok számá¬ból kö-vetkeztethetünk községünk akkori jelentõs állatállományára, ma fele csak a fogattal bíró refor¬má¬-tus egyháztatok száma. Az 520 fuvar soknak látszik egy évben, s valóban a két lovas ko¬csi valószínû két fogatnak számított, s mivel egylovas gazda alig volt néhány, így az 520 alatt kb. 270 valójában megtett fuvart kell értenünk. Meglepõ, hogy a fuvarok közül alig egy-kettõrõl van feljegyezve, hogy követ hozott. Márpedig itt beépítettek 6-800 m³ követ. A legtöbb kocsiról az áll, hogy vagy vizet hordott,vagy valamelyik szomszéd faluban járt. A falvak közt szerepel Vi¬lo-nya, Rátót, Szentistván, Ádánd, Baglyas, Sóly, Vámos, Veszprém, Pere, Hidvég, Füred, Szaba-di, Palota, Szentgál, Kádárta. Feltehetõ, hogy ezekbõl a falvakból - különösen Rátótról - segít¬sé-gül jöttek az ottani lakosok s mintegy kalákában hordták össze az építéshez szükséges anyago¬kat. A hajmáskéri gazdák aztán visszaszolgálták fogataikkal a kölcsön kapott segítséget. Ismé¬telnünk kell, hogy a fenti adatok csak egy évre vonatkoznak. Pénzbeli segítség is érkezett a szomszédos református gyülekezetekbõl. Kajárról a Kenessey, Õsibõl Varga,Vilonyáról Fejes,Veszprémbõl Roboz és Vázsonyi, Litérrõl a Farkas, Csatárról a Budai, az ösküi Virág, a sólyi Szabó, a palotai Csepeli, a kenesei Zergi és Farkas, inotai Kiss, litéri Lovasi és Kovács, Papkeszi-i Takács családok említtetnek a kegyes adakozók között. Ne¬vük után ítélve nem egy családi kapcsolatban is volt a hajmáskériekkel. Fennmaradt két segély-kérvény is ez idõkbõl. Az egyik az "alázatossan tiszteltetett, minden érdemlett Becsülettel Emlí-tendõ Nemes és Nemzetes kereskedõ, Céh Drága Nagy Jó Uraink" címmel a komáromi keres¬ke-dõ Céhnek szól s elmondja, hogy az oskolaház építésével jó elõre haladtak már s most deszka-anyagra lenne szükségük, mutassák hát meg "deszka vagy Talp béli Jóakarattal szeretetüket". Bi-zonyára a fuvarozó hajmáskériek ottani forgolódásaik alkalmával jöttek arra a gondolatra, hogy az anyagiakban is erõs komáromiakhoz forduljanak támogatásért. A másik kérvény Kontz József nevû, bizonyára vagyonos úrhoz van intézve. "A Jóltevõ és kegyes szeretettel s irgalmas¬sággal bõvölködõ keresztyének között fojamodunk Bizodalmas Drága Nagy Jóltevõ és erántunk könyü-rületességre hajló Kontz József urunkhoz, méltóztasson irgalmas kezeivel Istentõl vett ja¬vaiból Isten dicsõségének elõmozdítására valamely kevés költséget nyújtani, hogy eddig való munkánk haszontalan ne legyen "írja az esedezõ levélben" a Hajmáskéri Helvétika Confessión Levõ Szent Ekklésiának Curatora Zergi János és több hozzá tartozó Presbiterek". 1793. október 28-án Peterszdorfer András ácsmesterrel 500 forintban állapodtak meg a temp¬lom, toronytetõ, hangaállás és belszerkezet készítésére nézve. Lépéseket tettek harangok beszerzése érdekében is. A vallásgyakorlat újból való megindulásakor a berhidai református atyafiak jöttek segítségre egy pár kilós harangocska adományozásával. Most abban állapodtak meg a hajmáskériek, hogy ezt a kis harangocskát adják át egy harangön-tõnek, olvassza be, annyival is olcsóbb lesz az a két harang, amit õk okvetlen meg kívánnak sze-rezni. Kellett tehát egy levél a berhidaiktól, melyben elismerik, hogy ajándékozásuk végleges. Áll¬jon itt ez a levél szép bizonyságául annak, hogy ezekben a lelkes idõkben az egymás közelé¬ben levõ református gyülekezetek milyen nagy felelõsséggel és szeretettel hordozták egymás ter¬hét: "Bizodalmas jó Uraink! Mialább meg nevezett Berhidai Helységnek betsülletes mind Elõljárói Esküttyei mind Köz népei adjuk presentibus tudtokra mind azoknak, akiknek illik, hogy azon kiss harangotskát amellyet ezen 1794-dik esztendõ elõtt egy néhány esztendõkkel az Hajmáskéri Helvetika Confession levõ Szent ecclésiának a felleb meg nevezett Helységnek Lakossága ma¬gok jó akarattyokból által adtanak a közhaszonra; Ennekutánna is egész Szívünknek tisztaságá¬ból által adjuk kegyelmeteknek, még pedig illyetén fel-tétel alatt ajándékozzuk a már meg neve¬zett Sz. Ecclésiának, hogy azon fellebb meg írt kiss Harangotskáért soha tsak egy fillért sem kí-vánunk, hanem inkább kívánjuk, hogy éljenek kegyelmetek vele Istenünk ditsõségére. Amely meg-nevezett dolognak ily meg-erõsíttetésére adjuk ezen falunk Petsétjével meg-erõsítte-tett levelünket. Berhidán Die 2-a Januári 1794. Ör. Bíró Körmöndi Mihály, Esküttek Kováts Mi-hály, Kováts Paál, Tóth György, Markó Mihály, Curator Vass István jelen léttekben. Per loci No-tar Emericus Kováts mpr." A küldönc is ki akarván venni részét a jótéteménybõl, nehéz betû¬ivel odakanyarította: "Ez levelet pedig ezen becsületes embertül küték úgy mint Berki Istvántul". - E levél vétele után Khól János és Littman Antal pesti harangöntõk cégétõl utazási kiadásokkal együtt 194 forint 25 garason egy 128 és 15 kg-os harangot vásároltak. A kisebb harangról Jákóy Pál kézirata azt mondja - bizonyára általa még felfedezett egykorú adatok alapján, hogy azt Zer¬gi János kurátor, nemes Fülöp Gergely, Péter János és Péter Ferenc öntették. Áll az Isten háza, hí-vogatón kongnak a harangok 1794. július 22-én felszenteltetett a templom. A környék¬beli gyü-lekezetek tagjai, akik a munkában is segítettek, az örömben is osztoztak, s ha egy volt ez a sok viszontagságot megért magyarság a szenvedésben, most egy volt az áhitatos hálaadásban is s könnyben áztak az arcok, míg zengett az õsi zsoltár: "Légyen Te kõ-falaidban Csendesség és jó békesség A község közt egyenesség Jó szerencse házaidban Az én atyámfiaiért És ott lakó feleimért, Adjon Isten jó békességet: Szentségiért én ez helynek Mely szerzetett az Istennek Minden jót kívánok Te néked". A lélekemelõ ünnepélyes Istentisztelet perselyes adakozása 15 forint 10 garas volt. Amint láttuk, a lelkészi állást Nyitrai Jánossal töltötték be. Feleségének Ferenczi Sára volt a neve. A csurgói, csóri Sebesi Sámuel addigi sólyi lelkipásztor is szolgált itt ezekben az idõkben, hogy e lelkészek itteni szolgálata összefüggésben volt-e a lelkészi állás betöltésével, az ma már nem állapítható meg, de feltételezhetõ. Nyitrai, aki 1792 Gergely napján (március 12-én) fog¬lalta el állását, nagy buzgósággal fogott a rá váró munka elvégzéséhez. Az építkezések körüli sok tennivaló, az újraszervezendõ gyülekezeti élet nagy körültekintést és ügyszeretetet kívántak tõle. Az elvégzett munka sikere minden idõkre mutatja, hogy e szükséges lelkipásztori tulajdon-ságoknak nem volt híjával. Vezetése alatt az egyház nem csak saját feladatainak terhét hordotta, hanem a számára minden körülmények között kötelezõ evangéliumi parancs értelmében egyete-mes egyházi terhek és egyéni szeretetszolgálat vállalásával is megmutatta a lélek gyümölcseit jó-cselekedetekben. A kollégiumok diákjai, a losonczi, debreceni, pápai iskolák számára vitték az ajándékokat, elaggott predikátorok, tanítók, szegény obsitosok, égett emberek, vakáns mesterek sûrû egymásutánban jelentkeztek alamizsnáért. Mennyi szomorú életsors van a gondnoki naplók ilyen bejegyzései mögött: nyavalyás papnak Szabó Józsefnek, két szegény Mesternek, az égett és szörnyû kárt vallott balassagyarmatiaknak, egy Erdõs nevû volt és elnyomorodott csurgói Mes-ternek, egy nyomorult asszonynak, aki rektorné volt stb., stb. - Kedvesen jellemzi a gondnoki napló a megindult egyházi élet sok apró részletét is. "Amikor a Nyitraival megegyesültünk költ 8 garas, amikor meghozták Predikátornak, Mesternek vacsorát adtam 8 garas." Késõbb "harangozó topánkájáért 5 garas, rektor uram nadrágjáért 5 garas, a rektor csizmájáért 4 forint 10 garas stb." Mi volt Nyitrai predikátor fizetése? Álljon itt az elsõ díjlevél: "A Hagymáskéri Predikátornak ez a Conventioja! Készpénz 30 Rh. forint 1. Búzabeli fizetés 30 kila 2. Vetés helyett 20 kila 3. Hús 1 mása 4. Só 1 mása 5. Tavaszi 12 kila 6. Bors 1 Font 7. Faggyú 30 Font 8. Bor 15 Akó 9. Széna 6 szekér 10. Két száz kéve kender; száz kéve virágos, száz kéve pedig magos. 11. Elegendõ fa. 12. Ha földet bérlünk, akár õszi, akár tavaszi, azaz kukoricának, vagy akár minek, azt ígérték megszántyák, meg-kapálják és ha más határba lesz is hazahordják. Nb. Eddig volt elegendõ fa már most 1795-ben 12 öl fát ígértek, de oly conditioval, hogy ha meg nem érjük a 12 öl fával, tehát bonificálják, és nem engedik, hogy pénzen vegyünk fát. Iratott ez a Conventio 1793. Az Ekklézsia Elõljárói által, közönségessen. Nyitrai János predi¬ká¬tor idejében." Alatta a falu gabonakévét ábrázoló pecsétje. Amint látható, e díjlevél kiszolgáltatására fedezetet nem az egyház vagyona, hanem a gyülekezet tagjainak puszta munkaereje adott. Földje nem volt az egyháznak, megkísérelték tehát valamikor a templomukkal együtt elkonfiskált lelkészi és tanítói javadalmi földek visszaszerzését. 1792 nya-rán így írnak ebben a tárgyban Szemere Ferencz ágenshez: "Mélységes alázatossággal jelentjük elfelejthetetlen panaszinkat az iránt, hogy ezelõtt 45 eszten-dõkkel vigeált Ekklézsiánkban valamint a Predikátor, úgy a Tanító Mesterünk számára is vol¬ta-nak szántóföldek és rétek, de minekutánna Tanítóinknak bevitelüket megnyertük, újra kí¬vánnánk ezen külsõ fundusokat megnyerni, amely végett mostani méltóságos Püspökünk elõtt esedeztünk is alázatosan, de kérésünkre ily könnyû és minden vigasztalás nélküli válasz adatott: mivel a mél¬-tóságos Uraság nem köteles külsõ fundust adni, elégedjünk meg azzal, ha Oratoriumnak és Parochiális Háznak helyet engedett. Ezen kívül az is ide járul, hogy amidõn Deputációra volt ná-lunk a nemes Vármegye, olya készületünk volt, hogy Oratoriumunkat és Parochiális Házunkat is megépíthettük volna kezünkben levõ summa pénzekkel, melyet a nemes Vármegyének kívánsá-gára be is mutattunk, amelyre ismét így válaszolt Õ Exelentiája: mivel Tanítóinknak intertan¬tio-jokra elégséges fundust mutattunk elégedjünk meg vele, mert különben nem lett volna szabad Tanítókat bevinni." Valóban az árvaság ideje alatt is lappangva meglevõ közösségi életre következtethetünk abból, hogy lassanként összegyûjtögettek bizonyos összeget, bizonyára a szabadság megnyerése remé-nyében, amelyet aztán egy-két meglévõ adatból megállapíthatóan, kamatra adtak ki egyeseknek, de hogy ez az összeg mekkora volt, ma már biztosan nem állapítható meg. Az ágens a fenti be-adványra azt a felvilágosítást adta, hogy a földek visszanyerését nem remélhetik, ezért beszél a díjlevél arról, hogy a lelkipásztor esetleg más faluban bérel földet. A díjlevélben szereplõ széna-járandóságot úgy állították elõ, hogy szerzõdésre léptek Schnidegg Tamás nádasladányi gróffal. E szerint a gróf az õsi predikátor rétje mellett hat mérés rét szénáját és sarját átadja a hajmáskéri-eknek, amiért "minden esztendõben Hetvenöt napot Sz. Iván nap tájban szolgálni jó tudós kaszás által okvetetlenül kötelesek lesznek 100 forint büntetés alatt". A robottal amúgy is agyonterhelt népnek ezt a 75 napot - mely késõbb újabb 5 évre meghosszabbításkor 80-ra emel¬tetett - leszol-gálni bizony nagy teher lehetett. Benne is van minden év gondnoki naplójában, hogy Schni-deggnek egy malac, vagy egy pár csirke, tiszttartónak egy-két poltura. Áldozni kel¬lett, hogy a gróf és a tiszttartó jóakaratát megtarthassák. A falu és az egyház sok szempontból összekapcsolódott, úgy mint az 1745 év elõtti idõkben volt. A lelkészi díjlevél alatt a falu pecsétje áll, lelkészi fizetését a gondnoki napló szerint a falu búzá-jából fizetik, a lelkész és gondnok mellett nem egy egyházi iraton "az esküdtek" szerepelnek és mindezek nem annyira a nevek összecserélését, mint inkább a fogalmak egybekapcsolódását je-lentik. Minek külön elõljáróság a falunak is, egyháznak is, mikor mind a két közösséget ugyan-azok alkotják. Korunk szomorú tünetét, az egyesületek elburjánzását sokan szeretik. A magyar népnek édes-kevés köze van hozzá. A magyar népet nem mondva csinált egyesületekbe, de még komoly alapon is nehéz egyletbe társítani. Az egyház és a község sok szempontból külön ügy, mégis az itt tárgyalt idõkben népünk szívesen összekapcsolta volna a kettõt ugyanazon elõljáró-ság irányítása alatt. Kétségtelen azonban, hogy az egyházhatósági álláspontnak megfelelõen egy-házunkban is hamarosan megtörtént a presbiterium szabályszerû megszervezése. A lelkipász¬tor közvetlen munkatársai, a gondnokok, ebben a lázas munkában eltelt elsõ évtizedben, 1792-tõl 1800-ig ezek voltak: nemes Fülöp György (1792), Zergi János (1793), Suri Mihály (1794), Fü¬löp Pál (1795), Simon Péter (1796), Suri István (1797), Péter János (1798), Zergi István (1799), nemes Fülöp Ferencz (1800). A meginduló egyházi élet igyekezett szem elõtt tartani a XVII. szá-zadban már tárgyalt komoly kálvini egyházfegyelmet. Valami ilyen ténykedés lehet Suri Ist¬ván gondnoki naplójának e bejegyzése mögött: "mikor az asszonyokkal veszõdtünk", ci¬vakodó asszonyok megfegyelmezése okozhatott itt gondot a presbiteriumnak. A gondnokoknak sokszor meg kellett járniok az utat az espereshez is, és ilyenkor a naplóban itt is, ott is megtalál¬juk az ilyen tételt: senior uramnak egy pár csirke, máshol egy malac. Megszokta már ez a nép, hogy akitõl bármily dolgában támogatást vesz igénybe, annak ajándékkal kedveskedjék. A seniornak vitt ajándékokat bizonyosan jó szívvel is adták. Mihályi Ferencz az iskolában vette kezébe a mesteri pálcát, 1798-ig mûködött Hajmáskéren. Úgy látszik, gyülekezet és mester meg voltak elégedve egymással, mert ezekben az idõkben álta¬lában gyakran cserélgették álláshelyeiket a tanítók is. Az exámen minden évben szinte népünne¬péllyel végzõdött, amikor a gyermekeknek is kijutott a jóból, a naplók szerint ilyenkor a gond-nokvendégelte meg õket két zsemle és hat icce bor volt a jutalmuk. A 70 fölötti létszámú iskolá-nak nem árthatott meg ennyi a hegy levébõl, azt azonban általánosságban elmondhatjuk, hogy a borral szemben nagyobb tartózkodást mutathatott volna a régmúlt idõk népe is, mert az alkoho-lizmus kísértõ veszedelme állandóan ajtóik elõtt leskelõdött, s ha a megfontoltabbak úrrá tudtak is lenni felette, bizonyára áldozatot is eleget szedett. Nyitrai János 1800. március 11-én lemondott, eltávozott. Hova ment, nem tudjuk. Lehet, hogy nyugdíjba. Talán magánvagyona is volt, s ez is módot adott neki rá. A hajmáskéri egyházi élet alapvetésének munkájával maradandó emlékét hagyta hû sáfárkodásának. Néhány adat a XIX. század elejétõl napjainkig A XIX. század erõteljesebb érvényesülésre juttatta hazánkban is a francia felvilágosodás eszmé-jét. Ezek az eszmék sok eddigi ellentét élét tompították. Hajmáskéren is rendezték nem csak a református, hanem a római katolikus egyház helyzetét is. 1784-ben, amikor Rátót elvált a haj-máskéri plebániától, elvitte a plebánia összlélekszámának 22%-át és a római katolikus hívek 46%-át, sõt Kádártát is ideszámítva, 50%-át. 1787-ben Litér különválása ismét 18%-kal, ugyan¬ebben az évben Sóly kiválása újabb 14%-kal apasztotta a plebániához kapcsolt lakosság összlét¬számát. 1792-ben a hajmáskéri reformátusok önállóságot nyerése újabb 20%-os apadást jelentett. Hét esztendõ alatt tehát elvesztette a plebánia összlélekszámának 76%-át, ebben a római katoli¬kus vallású híveinek 50%-át. Egészen kérdésessé vált volna a Hajmáskér, Sóly, Szentistván cse¬kély számú katolikusaira támaszkodó plebánia fennmaradása, ha nem állt volna mögötte a püs¬pökség, mint kegyúr. Mégis ebben a helyzetben erõsödött meg és vált életképessé a hajmáskéri római katolikus egyház, mert most már õszinte és igazságos alapokon nyugodott, hívei nem az erõszak hatására, hanem az egyházhûség érzésétõl vezetve állottak mellette. Ilyen körülmények között hamarosan rendezõdött a két egyháznak az egymáshoz való viszonya, és ha az országban ultramontán szellemû fõpapság mûködése következtében folytak is még to-vább a felekezetieskedés viharai, maga a nép megbékélt egymással attól a református elvtõl ve-zéreltetve, hogy "más vallását tisztelem, a magamét szeretem." Felekezeti sérelmek orvoslását a községi elõljáróság is nagy meggyõzõdéssel végezte. Amikor 1801-ben Vörös Györgyéknél lévõ lakodalom alkalmával Kovács Pál a református Simány Ist-vánt, sõt az ott összevegyült népet "Hit szemre való hányással és kisebbítéssel szidalmazta", az elõljáróság komoly tárgyaláson kötelezte "gonoszságáért" való bocsánatkérésre és arra a fogada-lomtételre, hogy ezentúl soha senkit hit dolgában megsérteni nem fog. Amúgy is az unió-keresz-tyén felekezetek egyesülésének gondolata hatotta át vidékünkön a jobbak gondolkozását, nem utolsó sorban a nagy hatással mûködõ Pap István vámosi lelkész munkája nyomán. Az egyház anyagi szükségleteinek fedezését egyelõre továbbra is Snidegg gróffal kötött rétszer-szõdés és egyéb vállalat közmunkák segítségével biztosították. Nyoma van azonban már annak is, hogy a község segített az egyház terheinek hordozásában, a lelkipásztornak és tanító¬nak gabo¬na konvenciót fizetett a községi malom jövedelmébõl. Ez a magyarázata annak, hogy a század elején már malombírói számadásokat találunk az egyház iratai között. A malombíró a nótárius¬nak is fizet konvenciót, a nótárius alatt sokáig a római katolikus kántortanítót kell érteni. Nagy gondot jelentett a tisztviselõknek járó borkollekta kifizetése. A sólyi hegy abban az idõben még jobbára a zirci apátságnak termett. A hajmáskériek a vilonyai szentmihályi szõlõben bírtak szõ¬lõskerteket. Már pedig a bor kelleténél is nagyobb szerepet játszott õseink életében is. A gond¬no¬ki naplók lépten-nyomon azt tanúsítja, hogy napszám helyett is, közmunkák végzése al¬kal¬má¬val is, pap- vagy mestermarasztáskor, egyházi ügyben való deputálások alkalmával stb., mindig elmaradhatatlan volt az egyház terhére fogyasztott néhány icce bor. Még az iskolai év végén exá-menkor is azzal tette ünnepélyesebbé az alkalmat a gondnok, hogy általában hat icce bort vett a gyermekeknek. Nyomós indokai voltak tehát annak, hogy 1824-ben az eklézsia a sólyi Német János árváitól egy kb. 1 holdból álló szõlõt vásárolt 500 forinton. Budai Péteré mellett. Ez a vétel azért is jó volt, hogy ne csalódjék a gondnok úgy, mint 1802-ben is, amikor ezt írta a naplójába: "a korcsmárosné reám esküdte, hogy Pünkösdre communiora (úrvacsora) való bor árát 8 garas híjjával adtam meg, én pedig tudom, hogy megadtam neki egyben az 1 forint és 6 garast, csak meg kellett fizetnem, neki adnom 4 itce árát, 8 gr-t." A kocsmáros élénk gazdasági tevékenységére vall az a régi iratunk, amely szerint egyik adós egyháztag tartozását õ fizette ki, feltételezhetõen úgy, hogy nem fizetett rá erre a tranzakcióra. (Szikszay József predikátor itt kü-lön fejezetet érdemelne.) Több régi írás bizonyítja, hogy az egyház terhei hordozásában sokszor kényszerült adósságcsiná-lásra, de arra is bõven vannak adatok, hogy amikor sikerült összegyûjtenie egy kis megtakarított pénzt, azt kamatra adta kölcsön rászorult egyháztagoknak. A gyülekezeti összetartást igazolja az a szerzõdés, amelyet 1830-ban Vekele Ferencz molnárral kötöttek, kötelezve magukat arra, hogy mindnyájan Vekele malmában õröltetnek, tavasszal minden gazda egy napot szolgál gáttisztítás-nál, télen hófúvások eltakarításánál, melynek ellenében a molnár a vám negyed részét az egy¬ház-nak átadja. Úgy látszik erre a szerzõdésre azért volt szükség, mert a községi malomból addig él-vezett juttatásnak valamilyen akadálya támadt. Végül odáig fejlõdött a helyzet, hogy 1839-ben az egyház maga épített magának malmot, melynek jövedelmét egyházfenntartásra fordította, igaz, hogy a veszprémi püspökség vízbér és kártérítés - tudniillik, hogy ezután nem az õ malma-iban õrletnek - címén elég magas évi adóval rótta meg. Az országos szabadságtörekvések egyházunkra is kihatottak. Amikor a jobbágyok felszabadultak addigi terheik alól, az egyházfenntartás érdekében hordozott terheken is könnyíteni szerettek vol-na. A sok közmunkát sokan egynek tekintették a megunt robottal. Az országos törvények a vallásfelekezetek lelkészeinek földhöz juttatásán is munkálkodtak és a nép szívesen gondolko¬zott úgy, hogy jó is lesz, ha földet kapnak tisztviselõi, legalább nem kell õket a készbõl tartani. Ennek a nem éppen egyházias gondolkozásnak némi magyarázatául szolgál az is, hogy a 40-es években itt lelkészkedett Kulcsár József, alföldi ember volt, az itteni nép hagyományaiba és gon-dolkozásába nehezen illeszkedett bele és lassankint az egész gyülekezettel ellenkezésbe ke¬rült. Ennek az ellentétnek egészen szomorú epizódjai lettek. Az egyik Fülöp-família az egyház¬me¬gyén keresett orvoslást vélt sérelmére, melyet azáltal szenvedett, hogy Kulcsár József az egy¬ház jegyzõkönyvébe egy gondnoki elszámolással kapcsolatban Fülöp gondnokra nézve sértõ be-jegyzést tett. A Kis família, amelyik pedig 1792-ben a papkert bõvítésére egy kertet adományo-zott, szintén összeütközésbe került Kulcsárral, amelybõl még kellemetlen templomi botrány is származott. A Simon famíliának is nagy panasza volt, hogyne, mikor az õ fiúkat hurcolták meg a csendõrök, keresve a gonosz tettest, aki már most másodszor kaszálta le a pap kertjében a hagy-mát, káposztát és veteményeket. Ilyen körülmények között, amikor a birtokrendezés során az egyház Ranolder püspöktõl kegyadományként a lelkész számára fél, a tanító számára 1/4 telek szántóföldet kapott, az egyháztagok nem törõdve az 1793-as díjlevéllel, ennek megmunkálását megtagadták, sõt azt követelték volna, hogy e kapott földek értéke az addigi tisztviselõi fizeté-sekbõl vonattassék le. Természetesen az egyházmegye ezt a követelést elutasította, annál is in-kább, mert Ranolder püspök maga is olyan nyilatkozatot tett, hogy az általa adományozott föl-dek nem tudhatók be tisztviselõk egyháztagoktól élvezett fizetésébe. Az áldatlan gyülekezeti állapoton végül is az segített valamennyire, hogy Kulcsár lelkész elcse-rélte állását Somogyi Benõ monoszlói lelkipásztorral, akirõl ugyan késõbb úgy nyilatkozott az egyházmegye esperese, hogy "fiatal korában sem volt a papok bakja", mégis idejövetele legalább személyi vonatkozásban enyhítette a gyülekezetre olyan hátrányos feszültséget. A megbékélésre és egyetértésre igen nagy szükség is lett. Súlyos elemi kár érte az egyházat, amelyet az eltávozó Kulcsár az egyház jegyzõkönyvében így örökített meg: "1862. március 31-én, délután 2 és 3 óra-kor tûz ütvén ki magát Horvát János róm. kath. ember házánál, a tûz csakhamar az iskola¬házba akadt, onnét a toronyba ragadta a szél a lángokat, innét a többi melléképületek borultak lángba. Végre a paplak is a lángok martaléka lõn. E nap gyászos és siralmas nap fog lenni min¬den jólel¬kû egyháztagnak. 13 ház égett el ... Igen nagy kárt vallott a lelkész." A sokat szenvedett gyülekezet jóformán elölrõl kezdhette egyházi épületei felépítését. Sok-sok közmunka, adósság, segélykérés jelezte az utat, amelyen végig kellett járnia a veszedelemben újra összeforrott gyülekezetnek, mire pótolni tudta a kárt. Egyházi épületeit megépítette, a temp-lomhoz egy új hajót is építtetett, és így nyerte a templom mai T alakját. Az építkezésbõl eredt adósság utolsó részletét akkor fizette ki, amikor a nyugati vasút a tûzvonalába esett egyházi ma-lom üzemen kívül helyeztetéséért kártalanítást adott. Ezen összeg megmaradt részén az egy¬ház földet vásárolt, az úgynevezett Koronczai birtokot, 9 holdat. Igaz, hogy ez a vétel csak ké¬sõbb történt meg, 1893-ban, mert elõbb 1882-ben 4000,- forint kölcsönpénz pótlásával új mal¬mot, az úgynevezett Magyar Mihály féle malmot építette fel az egyház és azt elõbb Závori Pál molnárral kötött bérleti szerzõdéssel hasznosította, majd Závorinak, illetve Folyt Ferencznek 5800,- forin-tért eladta és ebbõl az adósság kifizetése után megvásárolta a Koronczai féle birto¬kot. Érdekes kortörténeti adatként jegyezzük fel itt azt az okmányt, amelyik a tagosításkor formába öntötte azt a végkielégítést, amelyet népünk a különözéskor a nemzeti vagyonból kapott. "Úrbéri Egyezség. 1863. november 3. napján tekintetes nemes Veszprém vármegyébe kebelezett hajmáskéri hely-ségben egyrészrõl a nagyméltóságú veszprémi püspökség, mint a hajmáskéri helység volt földe-sura, másrészrõl az ottani volt jobbágyság, zsellérség és összes lakosság közt a következõ úrbéri egyezség köttetett: Miután nemeskéri Kiss Sándor úrnak a hagymáskéri határban lévõ birtokának miként és hol le-endõ kiadatására nézve az egyezség a veszprémi püspökség, mint hajmáskéri földesuraság és ne-vezett birtokos úr között létrejött s ezen egyezség az eljárási jegyzõkönyv alá csatolva is van, ezen birtoknak kihasítása azon egyezségben megírt mód szerint fogván megtörténni az urasági és volt úrbéresek birtokának felszámítása, mikénti kiadatása és kihasítására nézve a következõkben lett a megállapodás. 1. Hajmáskér községben az úrbéres telkek száma egyet a belsõséggel együtt 33 becs. holdban számítván 18 5/8 egész telekben, a házas zsellérek száma pedig 46 házas zsellérben állapíttatik meg. 2. Maradvány földek hold száma 493,575/1000 becs. holdakat tevén ezen hold mennyiségnek 1/4-ed része megváltásképpen az uraságnak visszaadatik, a többi pedig a jelenlegi birtokosoknak kezén marad. 3. Az írtás-földekbõl, melyek 182,551/1000 becs. holdakat tesznek az uradalom 1/4-ed részét visszabocsátja írtásbér-váltás fejében. 4. Legelõ illetõség kiadandó 18 5/8-ad úrbéres telek 5 6/8-ad zsellér telek, kath. lelkésznek 1, ref. lelkésznek 1, mindkét felekezetû tanítónak egynek-egynek 4/8-ad, vagyis a kettõnek egy. Vég¬re a jegyzõnek 4/8-ad, összesen 28 7/8-ad telek után és pedig egy telek után 22 holdat véve és holdját 1200 n. ölével számítva. 5. Erdõ illetõség kiadatik 18 5/8-ad úrbéres telek, 5 6/8-ad zsellér telek, a ref. lelkésznek 1, ta¬ní-tónak 4/8-ad, jegyzõnek 4/8-ad, összesen 26 3/8-ad telek után telkenkint 5 holdat számítva és holdját 1200 n. ölével véve. A kathólikus lelkésznek és tanítónak a kanonika vizitáció értelmében járó öl fa mennyiség ezentúl is az uradalom által fog évrõl évre az addigi gyakorlat szerint az urasági hajmáskéri erdõrõl kiadatni. 6. Az elhelyezésre nézve ekképpen lett a megállapodás: felperes uraság által a VII. szhoz 4. alatt beperesített szabályozási terv elfogadtatik és a belsõségek érintetlenül hagyatván a község¬beliek és javadalmasok úrbéres szántóföld, rét, maradvány, irtás, káposztás- és kenderföld - a szõlõ, mint egyezség tárgyát nem tevõ birtok ide nem értetvén - birtokaik a metszõi, határvölgyi, telekhegyi, sósharaszti, rókatelki, útközi, külsõmocsári répaföldeki, adorjáni, apadttói, kacókövi ótottharaszti, két út közi és tóradülõ szántóföldekbõl, és a törökcsapási,dobos, sághegyaljai (he¬lyesen seghegyaljai), kerekkáposztai, búzás, szajhány és kõalatti dûlõkbõl, - az urasági szán¬tó¬föld és rétbirtok pedig kiadatik a berki és aszóvölgyi úrbéres föld és rétekbõl továbbá a magyali irtásföldekbõl és amennyire itt ki nem kerülne az ótott és kerekharaszti szántóföld bir¬tokból úgy mint a térképen is kijelölve vagyon - azon világos megjegyzéssel, hogy ezen utóbbi urasági birtok szomszédságában lesz a két hitfelekezetû lelkész urak mostani, vagy úri kegy útján netán nyeren¬dõ - továbbá a mesterek, jegyzõ és templom szántóföld birtok kihasítva - a rétbirtok pedig a két¬vízközti malomrétbõl s amennyire ott ki nem kerülne annak folytában lesz kihasí¬tandó. A legelõ és erdõ illetõség kiadatik oly formán, hogy elõször is kihasíttassék a berekaljai legelõbõl 100 hold, a többi járandóság pedig kiadassék az ökörmezõbõl, ótottból, sósharaszti és rókatelki föl¬dek mentébeni legelõbõl s erdõterületbõl a járt földjeik felett oly világos megjegyzés¬sel, hogy az erdõ illetõség az V és VI számmal megjegyzett erdõterületbõl adassék ki, amennyire pedig ezen erdõrészekbõl még a legelõ-területhez is jutna, azon a fa a volt úrbéres alatt valók ja¬vára ott az uraság által meghagyatik. Miután pedig ezen legelõmennyiségben nagyobb területek igen göbör¬cösöknek találtanak, ezeknek pótlására a telkenként megajánlott 2 holdon felül 100 holdak fog¬nak kihasíttatni. 7. Az urasági birka-úsztatónak alkalmas hely ezentúl is fenntartatik s oda a községi legelõn át úsztatás alkalmával birkáit az uraság felhajthatja. 8. Az urasági majortól a Kacó dombon által 20 öles, a veszprémi és rátóti országutak sarkától pedig 10 öles csapás fog közös használatra az urasági legelõig kijelöltetni. A dûlõ utak 2 öl szé-lességben, a közlekedési utak pedig 3 öl szélességben lesznek kijelölve. 9. Temetõnek a tanárokba két egyenlõ részben a két vallásfelekezet részére 3 hold, faiskolának a község részére fél hold lesz ugyan itt kijelölve. 10. A határba levõ malmok urasági funduson levén azon területek s ahoz tartozó rét és kertek ezentúl is mint urasági birtok azon helyen lesznek meghagyandók amennyire kívántatik rendes formában kihasítandó. 11. A kacókõi domb közös marha-állásnak, sózóhelynek és kõfejtõnek fennhagyatik. 12. Az eddigi agyaggödör a kathólikus templom mögött ezen túl is közösen fenntartatik. 13. Az urasági káposztáskert a major mentében fog kiadatni. 14. A felek részérõl nyíltan és határozottan kijelentetik, hogy azon esetre, ha ezen úrbéri egyez¬ség bármely pontjaiban is felsõbb megbírálás folytában változást szenvedne, megszûnik kötelezõ erejûnek tekintethetni miután az egyezségnek egyik pontja a másikat feltételezi. Mely egyezség miután a volt alatt-valók kijelentették, hogy eszerint minden és összes úrbéri és azonkívüli illetõségekre nézve kielégítve vannak s a volt földesuraság irányában soha többé kö-vetelést nem támaszthatnak s támasztani nem fognak. Az urasági jóváhagyás fenntartása mellett négy egyenlõ példányban elkészítve s kölcsönös aláírásokkal megerõsítve kiadatott. Kmf. Megje-gyeztetik, hogy a 6-ik pontban az urasági birtok elhelyezésére nézve tett megnevezések ekképpen változnak: A Kacókõ, ótott és kerekharaszti szántóföldek helyett a cseresnyefai, malomlót, rutfél és úrbéres kenderföldi dûlõk esenek az urasági birtokba. Ranolder János püspök, Kolozsvári Sán¬dor püspöki javak kormányzója, Barbarics István plebános, Kulcsár József ref. lelkész, Szabó Mihály bíró, Zergi Pál, Szerencse János, Csanádi János, Péter József, Kiss Ferencz, Szabó Már¬ton, Fülöp József, Vaczkó Sándor, Balázs Dávid ügyvéd Hajmáskér község képviselõje, Kremó József jegyzõ stb." Sok-sok ide kívánkozó elmondandó helyett, melyeknek elhagyására a szomorú idõk kényszerí-tenek, álljon itt még a hajmáskéri lelkészek és tanítók névsora; a vallásgyakorlat visszanyerése után:

1. Nyitrai János - 1792. március 11. - 1880-ig, azután lemondott.

2. Kabai János - 1800-1809-ig. Elment Pécselre lelkésznek.

3. Székely Ádám - 1809-1811-ig. Elment Monoszlóra lelkésznek.

4. Szikszai József super assessor - 1811-1821-ig. Meghalt Hajmáskéren 1821. április 27-én, 55 éves korában.

5. Oláh János interimális lelkész - 1821. április 29. - 1922. március 12.

6. Berecki István 1822. március 12. - 1835. július 14. Meghalt és eltemettetett Hajmáskéren 1835. július 14-én, 70 éves korában.

7. Berecki Lajos (a fentebbinek fia) interimális lelkész - 1835. július 14. - 1836. március 12. Elment Csórra r. lelkésznek.

8. Fábián József - 1836. március 12. - 1840. március 12. Elment Szentkirályszabadjára.

9. Szoboszlai Rácz Endre - 1840. március 12. - 1842. március 12. Elment Litérre.

10. Berecki Lajos (ugyanaz, aki a 7. sz. alatt említve volt, csakhogy most rendes lelkész) - 1842. március 12. - 1843. március 12. Elment innen Szentantalfára.

11. ifj. Vári Szabó Sámuel - 1843. március 12. - 1844. november 1. Csere útján elment Tiszavárkonyba.

12. Kulcsár József - 1844. november 1. - 1864. március 15. Csere útján elment Monoszlóra.

13. Somogyi Benõ - 1864. március 15. - 1887. július 26. Meghalt ugyanekkor és eltemettetett Hajmáskéren, 77 éves korában. Somogyi Benõ mellett segédlelkészkedtek: a. Nyirõ Sándor - 1881. június 1. - 1882. június 1. b. Pálffy Gábor - 1882. június 1. - 1883. március 12. c. Jákóy Pál - 1883. március 12. - 1884. január 24. Elment Nagyvázsonyba helyettes lel-késznek. d. Nyirõ Sándor - 1884. január 24. - 1884. október 11. Ekkor a lelkészi pályáról lelépett. e. Balassa Dezsõ - 1884. október 12. - 1885. március 12. f. Thuri Etele - 1885. március 12. - 1885. április 21. g. Tatay Tivadar - 1885. április 21. - 1886. február 18. h. Szalai Benõ - 1886. február 20. - 1887. július 26., mint segédlelkész és ettõl fogva 1888. január 26-ig, mint helyettes lelkész.

14. Jákóy Pál - 1888. január 26. - 1935. január 1.

15. Antal Gábor - 1935. január 1. - 1935. március 1. helyettes lelkész

16. Kuti József - 1935. március - 1954.

17. Kovács Gyula 1954 – 1994

18. Bikádi László 1995 október 1. - napjainkig

A tanítók névsora a következõ:

1. Mihályi Ferenc - 1793.-1799.

2. Muzsik Péter - 1799.-1802.

3. Dénes úr - 1802.-1809.

4. Barát Mihály - 1809.-1820.

5. Varga Sándor - 1820.-1833.

6. Kabai Károly - 1833.-1838.

7. Berkesz Mihály - 1838.-1849. Palotára ment.

8. Kocsis József- 1849.-1854. Szõllõsre ment.

9. Baráth Károly - 1854.-1857. Kádártára ment.

10. Balassa Gábor - 1857.-1908. december 24. Meghalt Hajmáskéren ugyanekkor és eltemette-tett december 26-án, 51 évi itteni hû szolgálata és azon érdemei elismeréséül, hogy fél szá¬za¬-don át egy egész nemzedéket nevelt fel s gyarapított a tudományokban és jó erkölcsökben, és úgy magánéletével, mint egyházi és polgári társaságban tanúsított buzgó és tevékeny mun-kásságával sokaknak javát mozdította elõ: az egész polgári község és a környék mély részvétele mellett kísértetett végsõ útján, és emléke híven megõriztetik. Ideiglenes tanítók voltak: a. Szabó Zsófika - 1909. március 1. - június 30. b. Pap K. Emil - 1909. szeptember 1. - 1910. június 30. c. Csikesz Ferencz - 1910. szeptember 1. - 1911. március 25. d. Jákói Pál, lelkész tanított - 1911. március 25. - június 30. e. Csoma Ede - 1911. szeptember 17. - 1911. október 6. f. Jákói Pál, lelkész tanított - 1911. október 15. - 1912. április 29.

11. Mészáros Lajos rendes tanító - 1914. szeptember 1. - 1929. október.

12. Müller Mária, ideiglenes tanító - 1930. január 1. - 1930 június 30.

13. Varga Sándor - 1930. szeptember 1. - 1942. szeptember 1. Elment Üllõre.

14. Antal István - 1942. október 1-tõl napjainkig. (Lelkészek és tanítók névsora Jákóy Pál jegyzeteibõl valók.) Cholnoky Jenõ Kárpátoktól az Adriáig címû mûvében így ír: "Ahol a Séd elhagyja Veszprémet egy teljesen terméketlen, kopár területre érkezik, itt van Haj-máskér. Ez a semmire sem használható terület igen alkalmasnak bizonyult tüzérségi lõtér lé¬te¬sí-tésére." Századunk eleje óta valóban kiépült a tüzérségi tábor és hozott magával egy új vilá¬got. Ez valóban nem épített azokra az alapokra, amelyeket hagyományban, szokásokban, er¬kölcsben, társadalmi felfogásban népünknek ezer éven át kitermelt. Sõt ezeket az alapokat állan¬dóan por-lasztja és nem polgáriasult fluktuáló népességével szemmel láthatóan veszélyezteti. Kétségte¬le¬nül elõmozdította a tábor és a vele kapcsolatos üzemek az életnívó és igények emel¬kedését, de gyakran eszünkbe juttatja azt az Igét, hogy mit használ az embernek, ha az egész vi¬lágot meg-nyeri is, de lelkében kárt vall. Anyagi erejében az egyház e mindent feldúló második világháborúig erõsödött. Temploma jó karban, parókia és tanító lakás kibõvítve, a lelkészi szérûn az 1913-ban épült iskola mellett 1940-ben bérház épült, 1941-ben a régi egyházi malom telkén gyülekezeti szeretetház létesült, 1943-ban ravatalozó épült a temetõben. További feladatok és reménységek eltakarva, ködben és füstben, az emberi szem nem tájékozód-hat ebben a sötétben, de hitünk bíztat, hogy Isten kivezeti népünket e mélységbõl és életet tá-maszt ott, ahol most pusztulás és halál van. Hajmáskér, 1945. március 20.

"Annyi idõm sincs,hogy átolvassam, kijavítsam, hát még, hogy vele kapcsolatos mondanivalói¬mat leírjam!? Az utolsó 140 esztendõ különösen hiányos. Hiányzik még az egész munka célja, az ismertetett eseményeknek a nép életében, gondolkozásában megmutatkozó hatása. Minden hibája és minden erénye ennek a népnek, magyarázatot kap megtett történelmi útjában. Jövendõjét is csak abból lehetne helyesen felépíteni. Két példánya van ez írásnak. Egyiket az egyházi levéltárban hagyom. Másik példányt Zergi Lajos atyánkfia megõrzésére bízom azzal, hogy ha módja lesz hozzá a megnyugodott idõkben, esetleg kinyomtatás végett adja át az egyház presbitériumának, használják fel arra, hogy éleszt¬gesse ez az igénytelen írás a küzdelmes múlt megbecsülését s Isten akarata szerint való jövendõ munkálását. 10 esztendõ szolgálatom súlyos mulasztásait bocsássa meg a kegyelem Isten, 10 éves szolgála¬tom csekély eredményeiért legyen áldott a kegyelem Istene, aki azokat ingyen adta szegény hajmáskéri magyar népének s méltatlan szolgájának. Isten óvja nyomorult hazánkat, megpróbált népünket s Krisztusban új életet váró református egyházunkat." Hajmáskér, 1945. március 20.

Kuti József lelkipásztor