Lajoskomáromi Református Egyházközség
Lajoskomárom nagyközség hazánk egyik legfiatalabb községe. A 18. század végén még egy hatalmas, sűrűn benőtt erdő terült el a mai Lajoskomárom helyén. 1802-ben alapította az enyingi Batthyány család, azzal a szándékkal, hogy viszonylag hatalmas birtokait gazdaságosabban meg tudja műveltetni jobbágyaival. A betelepülők 1802-ben kezdték benépesíteni a kijelölt területeket. A telepített község a Lajoskomárom nevet kapta, mely alapítója herceg Batthyány Lajos keresztnevének, és a „szúnyogos" jelentésű, szláv eredetű komárom szó összetételéből keletkezett. Az ozorai úttól nyugatra elterülő földterület már nem Lajos hűbérúré, hanem öccséé, Fülöpé volt. Ezért ez a terület a Fülöp-hegy nevet kapta. Ide szőlőt telepítettek, amely a mai napig művelés alatt áll. 1891-ben a selyemtenyésztés felkarolására a Fülöp-hegyi szőlők nyugati oldalán vezető csapást szederfákkal telepítették be. Lajoskomárom házhelyeit a Batthyány család „H" (herceg) betű alakjában jelölte ki. Itt kaptak földet az ország minden tájáról érkező svábok, tótok és magyarok. Az itt lakók a 19. század elején megalapozták szakmai hírnevüket az állattenyésztés és növénytermesztés területén. Az I. világháború után a lakosság a temető felé vezető út mentén gesztenyefákat telepített, a háborúban elesett lajoskomáromiak emlékére. Minden áldozatnak egy-egy fát ültettek. Ez lett a ma már védett Gesztenyefasor.
A korai telepesek többsége svábokból és tótokból állt, akik többségében az evangélikus felekezethez tartoztak, a magyar lakosság jelentősebb része római katolikus volt. Ebből következett az, hogy a reformátusság a többi felekezethez képest később jelent meg, amit jól mutat az is, hogy a református anyakönyveket az 1820-as évektől vezették. A református gyülekezet magját valójában a környező falvakból időközben betelepülő reformátusok alkották, akik nem rendelkeztek nagyobb földterületekkel. Templom építésére is csak egy helyi földbirtokos telek- és pénzadománya következtében kerülhetett sor 1912-ben. A község legfiatalabb, hagymasisakos temploma egyben a legkisebb is. Két nagy harangját az I. világháborúban beolvasztották, de sikerült azokat pótolni, az egyiket 1924-ben, a másikat 1929-ben. A legkisebb, 70 kilós harangot 1971-ben öntötte Hilzer Ignác. A II. világháborúban többször is átment a front a falun, ami egy tüzérségi találat formájában nyomot is hagyott a templomban. Ezt a sérülést a harcok után a helyi reformátusok lehetőségeikhez képest gyorsan kijavították. Teljes felújításra azonban 2012-ig kellett várni és így egyszerre ünnepelhette a gyülekezet a templom megújulását és 100éves évfordulóját is.
A gyülekezet jelenleg száznál több tagot számlál, ami a környező falvakhoz képest ugyan nem számít nagyon kicsinynek, de ez a létszám egyben azt is jelenti, hogy másik két gyülekezettel, a Szabadhídvégi és a Mezőkomáromi Református Egyházközségekkel közösen tud csak egy lelkészt fenntartani. 2009 óta van helyben lakó lelkipásztora a gyülekezetnek.