Az itthoni kánikula után határozottan jóleső volt az ottani minimum 10 fokkal alacsonyabb hőmérséklet.

2017. augusztus 5-én korai kelést terveztünk, tudtuk, hogy túránk időben a tavalyinál jelentősen hosszabb lesz.

Megszokott módon, közös imával, lelkiekben és fizikailag felkészülve indultunk útnak, a tavalyinál nem kisebb lelkesedéssel. Nagy kihívás elé néztünk, de a Mai Ige sorai ez alkalommal is elkísértek bennünket.

„Élvezd az életet... múlandó életed minden napján, amelyet Isten adott neked...” (Prédikátor 9,9) Túránkat az 1350 méter magasságban található Csorba-tónál kezdtük. Elvarázsolt a táj lenyűgöző szépsége. Fotók százai készültek, hogy minden egyes apró részletet magunkkal vihessünk, megörökíthessünk, majd itthon megoszthassuk szeretteinkkel. Az erdő- és törpefenyőszint egyes részein felbukkant itt-ott a hegyorom, e felett már csak óriási sziklás kőrengeteg tárult elénk. A szint fokozatos emelkedése kevésbé volt megterhelő, így valamelyest hozzáedződtünk a szintkülönbséghez. A Rysy hegycsúcsa ekkor még nem volt látható, fekvésének köszönhetően csak szerpentinszerűen lehetett megközelíteni.

2250 méter magasságban helyezkedik el a Hunfalvy-hágó alatti menedékház (Chata pod Rysmi), Szlovákia legmagasabban fekvő menedékháza, mely frissítőt és pihenést kínál az oda betérőknek. Ebben a magasságban még hógolyót is sikerült gyúrnunk.

Ahogy a levegő egyre ritkult, úgy fogyott az erőnk is. Azt hittük már majdnem célba értünk, de a legmeredekebb rész még csak ezután következett. Minden tartalékenergiánkat összeszedtük és biztatva egymást nekiindultunk. Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy az utolsó 300 méter a túra legnehezebb, legizgalmasabb és legmeghatóbb része volt. A csúcsra egymást segítve, lélekben támogatva, magunkban pedig korlátainkat, félelmeinket legyőzve juthattunk.

„A hegymászás nem csupán fizikai teljesítmény, hanem lelki élmény is, egy olyan tapasztalat, amely által rengeteget lehet fejlődni, és amit később a hétköznapokban is kamatoztatni tudunk. Saját magunkról is sokat tanulunk, hiszen elkerülhetetlenül a valódi önmagunkkal fogunk szembesülni. A hegyekben minden letisztul, minden egyértelmű.”

A Rysy csúcskövénél panorámaszerűen elénk táruló mindenség leírhatatlan, megfoghatatlan, egy igazi csoda, Isten csodája. Az itt készült csoportképen mindenki megkönnyebbülten mosolyog. Nem könnyű egy ilyen túrát megtenni, de a végén a látvány, az érzés mindenért kárpótolt bennünket. Ebben a mámorban szembesültünk következő megmérettetésünkkel, hogy a visszaút, ugyanazon az útvonalon, még csak ezután következik.

A menedékházhoz visszatérve frissítővel készítettük fel magunkat a ránk váró feladatra. Ahogy haladtunk lejjebb Isten természeti csodája újból, de más szemszögből tárult elénk. A visszaúton egy pillantást vetettünk a Poprádi-tóra, megtekintésére sajnos kevés időnk maradt, sietnünk kellett ahhoz, hogy sötétedés előtt leérjünk.

Összességében megfáradva, majd 12 órás út után és 20 km-es távolságot hátrahagyva érkeztünk szálláshelyünkre, ahol meleg vacsorát költhettünk el együtt, kellemesen.

Vasárnap augusztus 6-án az ébredés, az előző nap fizikai terhelésének köszönhetően nehezebben ment. A reggeli után elmaradhatatlan közös imádsággal, Ótátrafüred (Stary Smokovec) felé vettük az irányt. Innen indult a túránk a Tarpataki-vízesésekhez. Itt a szintkülönbség megfáradt lábainknak kevésbé volt megerőltető. Útközben érintettük az 1284 méter magasan található Tarajka (Hrebienok) turistaközpontot, majd elhaladtunk a Bilík menedékház mellett. Ezután érkeztünk meg a Tarpataki-vízesésekhez, melyek a Nagy-Tar-Patak és a Kis-Tar-Patak egyesülése alatt, a Rainer rét (1290-1310 méter) közelében találhatók.

A szép vízeséseket alkotó patakot érdemes megtekinteni, felejthetetlen élmény ez szemnek és fülnek egyaránt.

Először a Hosszú-vízesést (1153 méter) láthatjuk, majd pár percnyi járásra található a Nagy-vízesés (1226 méter). A Nagy-vízesés felett a Kis-vízesés (1258 méter) található, mely két sziklafal közé szorulva hull alá a mélybe. E három vízeséstől elkülönülten a Kis-Tarpataki-völgy alsó részében találhatjuk a félelmetes látványt nyújtó Óriási-vízesést (1340 méter), mely mintegy 20 méter magasságból zúdul alá a mélybe.

Itt volt egy kis időnk elcsendesedni, hallgatni a természet hangját, átadni magunkat ennek a különös érzésnek. „Minden óriás hegy vagy hegyvidék önálló, külön kis világ.”

Aztán feltöltődve, minden szépséget hátrahagyva visszatértünk autóinkhoz Ótátrafüredre, onnan pedig elindultunk haza. Ismét szép élményekkel lettünk gazdagabbak. Búcsúzásképpen eldöntöttük - gondolatban már készülünk is -, jövőre újra visszatérünk. Hálával tartozunk a Jóistennek, hogy mindvégig velünk volt, fogta kezünket és vigyázott ránk! „Megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.” (Zsoltárok 91,11)

Baranyai Edina,

Sáfrán István

Megjelent a Dunántúli Református Lapban (2017. október, XXI. évfolyam, 3. szám).