Határozott céljaink mellett ott vannak álmaink, melyekre gyakran csak vágyakozunk és reménykedünk, hogy egyszer talán valóra válnak… 52 évesen már sok mindent megélhettem, mint mindenkinél általában, volt magasság és mélység egyaránt. De mindig tudtam, hogy szeretettel, hittel és erős akarattal nincs lehetetlen. Szeretett családom segítségével és munkám által megadatott, hogy közvetlenül Hazámért, annak közösségéért dolgozhassak. Mégis gyakran éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Hosszú időn át kerestem, kutattam, de a kanyargós út végén megtaláltam, azonban eltartott még egy darabig, mivel az ajtó előtt bebocsátásra várva is, még jó ideig csak vágyakozva álltam.

Több éve, hogy a mára már felnőtté vált gyermekeim itt Magyaralmáson a református gyülekezetben konfirmáltak. Már ekkor éreztem valami belső indíttatást, hogy jó lenne teljes lelkülettel ide, ebbe a közösségbe tartozni. Teltek múltak az évek, hol ritkábban, hol gyakrabban látogattam az istentiszteleteket. 2006 fordulópont volt az életemben. Település vezetőként, nem kis felelőséggel a vállamon, napról-napra egyre több nehézséggel kellett megküzdenem. A kitűzött mérföldkövek eléréséhez végtelen kitartásra, biztatásra és erőre volt szükségem. 2015 júniusában a felelősségteljes munkám mellett, 50 évesen államvizsgáztam. Ekkor már tudtam, hogy nincs lehetetlen, nincs akadály és mindaz, amit az életemben elértem, csakis segítséggel, az Ő munkálkodásával történhet. Egyre gyakrabban kerítettem sort a vasárnapi istentiszteletekre, itt mindenkor megnyugvást leltem, megerősödve, tisztább lélekkel fordulhattam neki az elkövetkezendő kihívásoknak, az újabb hétköznapoknak.