


Az egyszerű, tetszetős, környezetbarát doboz segítségével a nehéz körülmények között élő, nélkülöző családok, betegek, gyermekek és idősek számára gyűjtünk tartós élelmiszert, tisztítószert.
Mindennapi szolgálatunk során több száz családdal találkozunk, akik segítségért fordulnak hozzánk. „Egy doboznyi szeretet” reményt jelenthet a túléléshez és örömöt a nélkülözések közepette. Csatlakozzon Ön is kezdeményezésünkhöz, segítsen, hogy minél több rászorulónak segíthessünk élelmiszerrel!
A dobozban benne van az Ön szeretete, hiszen adományával egy családot segít, ahol kisgyermekek, idősek vagy betegek vannak. Hálásan továbbítjuk az Ön segítségét azok felé, akik már lemondtak minden segítségről.
tovább
A monodráma szerzője és előadója Debreczeni Tibor címzetes egyetemi tanár, Csokonai-díjas előadóművész. A színjáték Pál apostol leveleinek és az Apostolok Cselekedeteinek szövegére épül. Az öreg Pál római szobafogságában újragondolja életét.
Beszélgetés a szerzővel az "És ki az a Pál ?" című előadása után.
tovább

2017. augusztus 21-én kora reggel indult a Székesfehérvári Református Egyházközség gyülekezeti háza előtti parkolóból a reformáció svájci útjára a kis csapat: lelkipásztorok és házastársaik, gyermekeik, valamint az egyházmegye gondnokai és hozzátartozóik, egyházmegyei gyülekezeti tagok közössége.
tovább
A dunántúli KOEN csapat elkészítette a 2018-as Vakációs Bibliahét programját. Az "Állati küldetés" című segédanyag öt állatos bibliai történet üzenetét élménypedagógiai elemekkel bontja ki, ezzel is erősítve a gyermekek keresztyén küldetéstudatát. A táborvezetői csomag és munkafüzet két korosztály számára készült.

Kutasiné Molnár Boglárka
tovább
A Duna Televízió felvétele az alkalomról megtekinthető a következő link segítségével vagy a képre kattintva:
https://www.mediaklikk.hu/video/nemzeti-megemlekezes-es-okumenikus-istentisztelet/
tovább



Tizenkettedik alkalommal szervezik meg december első vasárnapján a Kárpát-medencei imanapot. A liturgiát idén a Tiszáninneni Református Nőszövetség állította össze.
A Kárpát-medencei imanap gondolata a 2004. december 5-ei kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarca kapcsán, az anyaország határain túli magyarság sorsával való együttérzés jeléül született. Az imaprogram során minden évben más-más országrész és egyházkerület mutatkozik be, tárja fel örömeit és gondjait, hív hálaadásra és könyörgésre. A program elsődleges célja az ismeretátadás, a közösségek megerősítése és a gyülekezeti nőszövetségek kapcsolatfelvételének elősegítése.
A liturgia és a mellékelt ismertető anyag – amelyet a helyi csoportok, gyülekezetek fel tudnak használni a szervezésben – a képre kattintva tölthető le.
tovább
A Pápai Református Teológiai Akadémia nyílt napot tart 2017. november 29-én (szerdán) 10 órától, a második emeleti nagyelőadóban. A nyílt nap plakátja alább megtekinthető. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

tovább

Mór, Szolgáló Szeretet Háza, 2017. szeptember 30. Az érkezőket Szabó Gábor fehérvárcsurgói gondnok és felesége gitárral kísért, ifjúsági énekekből álló fél órás énekszolgálata fogadta. Veres Péter helyi lelkész áhítatában megismételte Luther híres mondatát, amellyel az anyaszentegyház vissza (re) formálásáért az életének kockázatát is vállalta: „itt állok, másképp nem tehetek”.
Ez akkor nagyon is a bátorság és kiállás próbája volt, és erre van szükségünk ma is, a reformáció 500. évfordulóján - hangsúlyozta. Majd rátérve az egyházon belüli választásokra, kiemelte: „amikor presbiteri szolgálatot vállalunk, ott jelképpé kell lennünk, ami sok esetben haragot szül. De így kell végezni a szolgálatot, és nem megriadni.”
tovább