
Nem is létezik talán olyan ember, aki ne szeretne a mennybe jutni! Sokaknak kell Jézus, csak ne kelljen érte semmit se odaadni. Ne kelljen letenni az alkoholos poharat, se befejezni egy bűnös életet. Egyházközségünk nyílt evangelizációs alkalmán az is kiderült, milyen üzenetet rejt Bódis Miklós kalotaszegi mintás kabátja.
A székesfehérvári református egyházközség nyílt előadássorozatának hétfő esti alkalmán a hallgatóság megismerhette, mi a titka Bódis Miklós erdélyi lelkipásztor híres színes, mentés kabátjának. Elmesélte, hogy tizenhat éves korában a kalotaszegi konfirmációja után kapta nagyapjától, édesanyja pedig mutatott számára egy kalotaszegi magyar népviseletet bemutató könyvet, amelyben felfedezte üknagyapját ugyanabban a kabátban, egy 1903-ban készült fotón. - A rajtam lévő kabát most már 170 éves. Édesanyámtól egyszer megkérdeztem, hogyan maradhatott meg az idős kabát ilyen jó állapotban? "Azért lehetséges ez - mondta az anyám,- mert őseid egy emberöltőn át csak néhány alkalommal viselték, s akkor is csak egy órácskára." A magyarázat, hogy akkor vették fel, amikor a vőlegény megkérte a barátját, menjen el és kérje meg számára a menyasszonyt. - Kedves székesfehérvári testvéreim! Ma este előttetek ugyanúgy hordom ezt a kabátomat, mint azt az apáim tették, és ugyanazért jöttem, amiért az apáimat küldte a vőlegény: kérjem meg a menyasszonyt - mondta lelkipásztor, hozzátéve, a kérésre lehet igent, de lehet nemet is mondani.

tovább

Múltkor bementük vásárolni a Centerbe. Az egy tiszta üveg bevásárlóközpont a város közepén. Egy rakás bolt meg butik van benne. Meg persze mozi a tetején, és kávézó meg cukrászda is, ahol finom sütit lehet kapni. De a sütitől függetlenül én nem szeretek a Centerbe járni. Csak az a baj, hogy anya meg Luca igen. Nem is kicsit. Nagyon. Most is elmentünk, hogy tavaszi cipőt vegyünk. Már ennek sem örültem nagyon, mert van nekem cipőm, amit szeretek. Sportcipő, jó kényelmes. Úgy tudok vele futni az udvaron, hogy Oti se ér utol. Ráadásul piros a talpa, ami külön menő. Szóval én nem akartam új cipőt. Minek? De anya állította, hogy újat kell venni, mert ez már teljesen tönkrement, és ki is nőttem. Mondtam, hogy nem ment tönkre, csak egy kicsit levált a talpa. És nem nőttem ki, egyáltalán nem, mert ha összehúzom benne a lábujjaimat, beleférnek a cipőbe azok is.
De anyát nem lehetett meggyőzni. Mentünk cipőt venni. Persze ha én kapok valamit, akkor Lucának is kell. Azonnal nyávogni kezdett, hogy milyen ócska a cipője neki is. Meg itt töri a lábát, meg ott. Pedig nem is. Na, mindegy. Végül is így jártam jobban, hogy Lucának is kellett vásárolni.
tovább
Előadó: Martin Johnstone, lelkész – Skót Egyház
Jó gyakorlatok bemutatása:
Kálmán Csaba, lelkész – Magyaratádi Református Missziói Körzet
Tóth István és Tóth Viktória, lelkészek – Abaújvár-Pányok-Zsujta-Kéked
Meleg Attila, lelkész - Bódvaszilas
Dani Eszter, lelkész – missziói irodavezető – MRE Zsinati Hivatala Missziói Iroda
Időpont: 2015. április 21-23.
Helyszín: Berekfürdő, Megbékélés Háza
Csoportlétszám: 25 fő
Tanóra: 15 – kredit: 15
Regisztrációs díj: 5.000 forint
Jelentkezés: misszioi.iroda@reformatus.hu
Részletek a tovább után a mellékelt dokumentumban!
tovább

A bibliaolvasás személyes (hit)életünkben játszott szerepének, fontosságának tematizálása azért is lényeges nekünk, mert mi, reformátusok az Ige egyházaként tekintünk magunkra. Az Igére újra rátalálás hozott létre bennünket, és amikor elmondjuk egyházunk történetét, abban mindig különleges hangsúlyt kap a bibliafordítás és az Ige anyanyelven történő hirdetésének, illetve olvasásának programja. Ha református vallásosságról beszélünk, azon elsősorban a bibliás-zsoltáros kegyességet szoktuk érteni, amelynek példáit a Bibliát folyamatosan olvasó – és ennek emlékét saját példányában a lap alján meg is örökítő – Lorántffy Zsuzsannától a zsoltárt énekelve arató névtelen alföldi parasztokig soroljuk. Négyszázhuszonöt éves és idén januárban hungarikummá is minősíttetett a Vizsolyi Biblia, így megint sok szó esik majd nyelvteremtő, nemzet- és kultúraformáló szerepéről.
tovább
![]()
Örömmel számolunk be arról, hogy ebben az esztendőben is megrendezésre kerülnek
a balatonfenyvesi kerületi táborok,
melyekre ezúton is szeretettel hívunk és várunk mindenkit!
Táborok időpontja 2015-ben:
JÚNIUS 29 - JÚLIUS 4-ig IFJÚSÁGI HÉT
JÚLIUS 6-11-ig HITTANOS TÁBOR
JÚLIUS 13-18-ig CSALÁDOS HÉT
tovább

A Szeretethíd Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokat 7. alkalommal szervezi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat. Idén május 29-én és 30-án kapcsolódhatnak be az önkéntes megmozdulásba a lelkes fiatalok és idősek, csoportok és egyéni jelentkezők, hogy valódi segítséget nyújtsanak a környezetük számára.

2014-ben csaknem 16 000 önkéntes tevékenykedett a Szeretethídon azért, hogy segítsen a közelében élőknek vagy szebbé varázsolja környezetét. A Szeretethíd idei fővédnökségét Szinetár Dóra művésznő és főtiszteletű Steinbach József dunántúli református püspök vállalta. Bátorítunk mindenkit, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez, hogy idén is megmutathassuk, hogy közösen mennyit tehetünk, és minél többen megtapasztaljuk az önzetlen segítségnyújtás örömét. A Szeretethíd honlapján – www.szeretethid.hu – már lehet jelentkezni önkéntesnek. Van mód arra is, hogy a regisztráló csoportok saját projekttel jelentkezzenek, de amennyiben szükséges, a Magyar Református Szeretetszolgálat is segíteni tud hasznos feladatok felkutatásában, megszervezésében. „Mozdulj! Segíts! Szeress!”
tovább
Az állami iskolákban március 1-14. között van a negyedik évfolyamos diákok szüleinek tartható tájékoztatók időpontja.
A kötelezően választható hittan állami iskolákban tartandó tájékoztatójához a korábbi években elkészült, adaptálható PPT segédlet a következő helyeken érhető el:
- hittan.info oldalon a "Hittan bemutató" néven
- reformatus.hu oldalon az "Oktatunk" rovatban a letölthető hittan anyagok között (A plakát és szórólap tavalyi évi mintáival együtt.)
A hittan.info oldal aktuális részei frissítésre kerültek, így az érdeklődő szülők ezen is tájékozódhatnak a református hit- és erkölcstanról.
tovább