
Kedves Szolgatársaim!
Szeretettel hívlak Benneteket márciusi lelkészértekezletünkre,
melyet 2014. március 4-én / Kedden / 9.00 órai kezdettel tartunk
Székesfehérváron.
Programunk:
· Áhítat: Berze János
· Egyházi választások 2014 !?
· Esperesi tájékoztató
Életetekre és szolgálatotokra Isten áldását kívánva, testvéri köszöntéssel:
Brunner Vilmos
tanulmányi előadó
tovább

Magyarországi Református Egyház 2014-es, személyes hangvételű egyszázalékos hirdetései a megtérést és az ezzel együtt járó külső, belső változást szeretnék bemutatni.
Olyan valóságos történeteket, hús-vér embereket kerestünk, akiknek élete, életvitele, környezete merőben megváltozott az evangélium befogadása, illetve a református egyház szolgálata által. A május végéig tartó egyszázalékos időszak alatt három ilyen „átváltozástörténetet” tervezünk bemutatni. A sorozat első fejezete Zsolt története, aki a kábítószert letéve éli küzdelmes, tiszta életét. A református egyszázalékos kampány fősora „1% támogatás, 99% lelkierő".
tovább
„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja"- hirdette igei bevezetőjében Polgár Tibor nagytiszteletű úr 2013. decemer 15-én, és énekben felelt rá templomunkban az ünneplő közösség: „Az egyháznak a Jézus a fundámentoma..."

Papp Tibor, Szántó Péter, Viniczai József és Györök Bernadett testvérünk felnőtt konfirmációi fogadalmat tesz, Györök Bernadett és Titl Tamás testvérünk részére pedig kiszolgáltatjuk a keresztség sákramentumát is - folytatta a lelkész. E nagy ünnepünkre hozott egyik igém: „aki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek az én mennyei Atyám előtt" - mondja Jézus Krisztus.
tovább
A könyvet ajánljuk hittanoktatáshoz, gyerekek között végzett gyülekezeti munkához és a Biblia világával való otthoni, közös vagy egyéni ismerkedéshez is.
Jó nyomozó vagy?
Sasszemed van?

Ez a könyv a Biblia világát ábrázoló részletgazdag képek egész kincsestárát rejti magában. Órákig játszhatsz azzal, hogy régi idők tárgyait és embereit keresgéled, de találhatsz a képeken érdekes állatokat, madarakat, sőt békákat is.
Amíg a feladványokat böngészed, észre sem veszed, és szép lassan megismerkedsz a legismertebb bibliai történetek lenyűgöző hátterével.
Peter Martin
Bibliai nyomkereső
Peter Kent illusztrációival
Fordította: Görgey Etelka
ISBN 978 963 558 216 7; keménytáblás; 215×260 mm; 48 oldal
tovább

Ezt a könyvet böjti útitársként vehetjük a kezünkbe. Egy-egy napi áhítattal végigkíséri a húsvétra készülő időszakot azzal a céllal, hogy elmélyülten, imádsággal tölthessük a böjtöt.
Sokan beszélnek manapság a böjtölés erejéről. Ezek között van olyan beszéd, amely egyfajta lelki wellnessként érzékelteti azt, amikor egy időszakban imádsággal és testünk megzabolázásával töltjük az időt. Van, aki összekeveri a fogyókúrával. Milyen lenne, ha végre igazán képesek lennénk elcsendesedni? Milyen lenne, ha a testünk az utolsó molekuláig képes lenne odafigyelni arra, aki ezt a testi életet adta?
Most elindulunk együtt a keresztyén böjt útján, amelyet nagyon nehéz pontosan meghatározni: elmélyülést, imádságot, fegyelmet jelent. Egyfajta csigavonalban igyekszünk egyre mélyebben megérteni Isten kegyelmét, amely húsvétkor elért bennünket!
Fekete Ágnes református lelkész, a Református félóra című rádióműsor szerkesztője
Fekete Ágnes
40 nap
Böjti áhítatos könyv
ISBN 978 963 558 239 6; 112×197 mm; kartonált; 136 oldal
tovább
A református egyházban március első vasárnapja Bibliavasárnap. Ez alkalommal a Biblia kiadása, terjesztése, és a Bibliával kapcsolatos ismeretterjesztés kerül a középpontba.


Megújult honlapon fogadja a jelentkezéseket a Református Szeretetszolgálat az idei Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokra. Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő önkéntes megmozdulásra május 4-ig lehet jelentkezni a www.szeretethid.hu oldalon.
Május 16-án és 17-én szervezi meg idén a Református Szeretetszolgálat a Szeretethidat. 2013-ban több mint 16 000 önkéntes vett részt a Kárpát-medencei megmozduláson, melynek lényege, hogy egy vagy két napon keresztül önzetlenül segítsünk a környezetünkben élőkön. Az egységet és az összetartozást gyakorlatban is megélhetjük az Szeretethíd alatt, amikor szerte a Kárpát-medencében kisebb-nagyobb csoportok azon szorgoskodnak, hogy szebbé tegyék környezetüket, segítsenek a rászorulóknak vagy felvidítsanak egy-egy magányosan élő idős embert. A megmozdulás korhatár nélküli, tehát a legkisebbek és a lelkükben fiatalok is kedvük szerint csatlakozhatnak.
tovább
A Reformatus.hu oldal közreadta a 2014/15. tanévre történő beiratkozáskor, illetve átiratkozáskor alkalmazott szabályokat.
Az állami iskolák 1., 5. és (az állami hatévfolyamos gimnáziumok esetében) 7. évfolyamon 2013 szeptemberében bevezetésre került heti 1 tanórában a kötelező erkölcstan oktatás, mely helyett a tanuló ill. szülője választhatja valamely egyház hit- és erkölcstan oktatását. A 2014/15. tanévben belépő új évfolyamokkal már az 1-2., 5-6. és (hatévfolyamos gimnáziumok esetén) 7-8. évfolyamra terjed ki a kötelező erkölcstanoktatás és így a választás lehetősége.
tovább
Nagytiszteletű Lelkipásztor Asszony!
Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr!
Tisztelettel ajánljuk figyelmébe a Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia által szervezett “Hit- és erkölcstanoktatás aktuális kérdései” tanulmányi napot, melyet 2014. március 1-én, szombaton 10 órai kezdettel tartunk a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében.
Levelünk mellékleteként olvashatja a nap programját, melyet úgy állítottak össze a szervezők, hogy az előadások meghallgatása mellett lehetőség legyen kérdések felvetésére is. A nap egyik előadója Dr. Papp Kornél az MRE Oktatási Irodájának vezetője.
Mivel a tanulmányi nap 4 kreditpontot ér a lelkésztovábbképzés rendjében, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött! Jelentkezni 2014. február 24-ig lehet a www.refdunantul.hu oldalon található online jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezési lapot erre a linkre kattintva tölthetik ki:
http://www.refdunantul.hu/cikk/mutat/hit-es-erkolcstanoktatas-aktualis-kerdesei
Az alkalomra szeretettel várjuk a nem lelkészi hitoktatókat is!
Életükre és szolgálatukra Isten gazdag áldását kérjük.
Szolgatársi köszöntéssel,
Steinbach József Dr. Vladár Gábor
püspök rektor
tovább
A jó házasság nem egzotikum, vélekedett Mohay Tamás, míg felesége, Keresztes Ilona mindenkit arra biztatott, ne féljenek a házasságtól. Ők ketten a Házasság hete idei arcai, melynek megnyitó sajtótájékoztatójára február 6-án a fővárosi I. számú Házasságkötő termében került sor.
„A házasság Isten ajándéka"— szögezte le bevezetőjében a sajtótájékoztató moderátora, Novotny Zoltán. A Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke arról is adott információkat, hogyan jött létre ez a kezdeményezés. A Házasság hete mozgalom 17 éve indult el Nagy Britanniából Richard és Maria Kane ötlete nyomán, akik fő célkitűzése az volt, hogy megismertessék azokat a hagyományos értékeket, alapelveket, amelyek alkalmazása sikeressé és örömtelivé tehetik a házasságot. Immár huszonegy országban, köztük Magyarországon is évről-évre megrendezik ezt a programsorozatot. Hazánk 2008-ban csatlakozott az akcióhoz.
tovább