A Magyarországi Református Egyház idén is csatlakozik a házasság hete programsorozathoz, az országos református nyitó istentiszteletnek idén a székesfehérvári Budai úti gyülekezet a helyszíne.

Nagy örömmel teszünk eleget a dunántúli egyházkerület felkérésének, hogy február 9-én házigazdái legyünk ennek az alkalomnak. Gyülekezetünkben hagyományosan két istentiszteletet tartunk vasárnaponként, a kilenc órakor kezdődő inkább a fiatalok között népszerűbb, annak kötetlenebb liturgiája és a gyülekezet dicsőítő zenekarának énekkísérete miatt, a hagyományos rendet követő tízórai alkalmat pedig többnyire az idősebbek látogatják. Azon a vasárnapon viszont csak az utóbbit tartjuk meg, ezen Steinbach József dunántúli püspök, zsinati lelkészi elnök hirdeti az Igét, a gyülekezeti éneklést pedig az Igére Hangolva nevű zenekarunk kíséri. Azért döntöttünk az összevonás mellett, mert szeretnénk, hogy a gyülekezetünk minél több tagjához elérjen a házasság hete fontos üzenete.

Mely, széles érdeklődésre számot tartó programokkal készülnek a Budai úti reformátusok erre a hétre?

Az elmúlt években rendszerint két alkalom volt, amely a gyülekezetünkben a házasság hetéhez kapcsolódott: a vasárnapi istentiszteletek igehirdetései szóltak a házasságról, ahogyan majd most is, valamint a szerdai hétközi alkalmunk, amelyre meghívjuk a házas-, illetve a jegyespárokat. Idén a Szabadbattyánban szolgáló lelkész házaspár, Szücs Sándor és Szücs-Nagy Kinga érkezik közénk, akik bizonyságot tesznek, utána csoportbeszélgetéseket tartanak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez mindig szép, bensőséges együttlét. A korábbi években rendszeresen szerveztünk fürdőzést a férjekkel-feleségekkel az agárdi gyógyfürdőbe: a forró vízben ülve tartalmasan elbeszélgettünk a házassághoz kapcsolódó témákról. Ez is remek program volt, de már néhány éve szünetel. Ajánljuk továbbá a gyülekezetünk házaspárjainak, hogy válogassanak a hét helyi vagy akár országos programjai között. Ezenfelül - értelemszerűen már nem ehhez a héthez kapcsolódva - évente három-négy alkalmat, csendesnapot tervezünk nekik.

Berze János

Fotó: Kiss László

Mennyire jellemző, hogy a házaspárok kapcsolati nehézségeikkel, zavaraikkal a gyülekezet lelkészeihez fordulnak?

Nem ismeretlen számunkra ez a feladat. Három lelkipásztor dolgozik a Budai úton, kettőnknek kórházlelkészi végzettségünk is van, így a Szent György-kórházban is szolgáló Ludvigné Izsay Szilviát vagy engem keresnek meg a párok. De mi csak egy ideig tudjuk kísérni a hozzánk fordulókat. Azoknak tudunk segíteni, akiknél „még nem túl nagy a baj". Ahol viszont az, azoknak szakembereket ajánlunk. A nem túl nagy baj jelenthet például kommunikációs válságot vagy olyan helyzeteket, amikor életmód-, életvitelváltásra lenne szükség. Ezeket az alkalmakat nevezhetjük tanácsadásnak. Egyrészt arról beszélgetünk, mit tanít a Biblia a keresztyén házasságról, másrészt együtt feltárjuk, melyek azok a tényezők az életvitelükben, szokásaikban, amelyek akadályozzák a köztük lévő kommunikációt, vagy amelyek az időhiányt okozzák. Nagy segítségemre van ilyenkor Gary Chapman Egymásra hangolva című könyve, amelyben megtörtént eseteket elemez a mentálhigiéné eszközével.

Milyen tapasztalatokkal szolgálnak önnek ezek a beszélgetések?

Elemi gond, hogy az emberek nem szánnak tudatosan időt a házasságuk gondozására. Magamból kiindulva is látom ezt, hiszen vannak, akikre nem jellemző, hogy a párjukkal vagy családjukkal töltik a legtöbb időt. De mindegy is, hogy lelkész vagy sem, mindannyian esendő emberek vagyunk. A házasság pedig a veteményeskerthez hasonlít: ha nem gondozzák, néhány hét alatt felveri a gaz, és dudvamező lesz belőle. De ha gondozzák, és ezt kellő időben teszik, akkor szépen virágzó és gyümölcstermő kertté válik. A saját életemből, illetve a bennünket felkereső házaspárokéból is látom, mennyi bajnak az a forrása, hogy a házastársak nem töltenek együtt elég tudatosan tervezett és szervezett, minőségi időt. A másik jellemző tünet, hogy nem fejlesztik tudatosan az egymás közötti kommunikációt, amely pedig szintén nélkülözhetetlen. Chapman könyve nagyrészt arról szól, hogyan kommunikáljanak, jelezzék egymásnak úgy a szeretetüket, a ragaszkodásukat a házastársak, hogy azt a másik is értse, és érezze, a párja szereti, mellette áll és támogatja. Kijelenthető, hogy a „nem túl nagy" bajok forrása az időhiány, illetve az elégtelen kommunikáció.

Mindezek fényében talán nem véletlen, hogy az idei házasság hetének jelmondata: „Beszélgessetek a házasságotokért!"

Nagyon örülök ennek a mottónak, mert arra biztat, hogy minél több minőségi időt töltsenek együtt a házastársak, akár tervezett, szervezett módon. Nyilván az a legjobb, ha valami természetesen működik, de a mai házasságokra ez sajnos egyáltalán nem jellemző. Ma, amikor a határidők fogságában élnek az emberek, nagy munkahelyi nyomás nehezedik rájuk, állandósul a stressz, a spontán minőségi kommunikációra egyre kevesebb az esély. Nincs időnk arra, hogy akár reggel leüljünk egymás mellé, megkérdezzük, mit fogsz ma csinálni, tudok-e segíteni valamiben. A rohanásban arra sincs mindig idő, hogy együtt vacsorázzon a család. Ritkaságszámba megy ez, pedig ezek azok az alkalmak, amikor a férj és a feleség természetes módon beszélgethetnének nap mint nap. Viszont meg kell szervezni legalább egy olyan napot a héten, amikor tudatosan együtt vannak a házastársak, csak ketten, mintha randevúznának. Ahogy mi, reformátusok buzdítunk mindenkit a rendszeres, napi bibliaolvasásra és imádságra, úgy kellene a párok életében a napi rutin részévé válnia olyan rövid programnak, amikor lehetőségük nyílik beszélgetni egymással a heti, minőségi időt kínáló együttlét mellett. A legtöbb jól működő keresztyén házasságban gyakorlat a közös imádság és bibliaolvasás is.

Könnyebb-e a keresztyén házaspároknak?

Alapjában véve nem. Ha az ember tradicionális családmodellben gondolkodik, azt feltételezheti, hogy könnyebb, mert ha megtartják a közös szokásokat, követik az elveket, akkor azok hordják-viszik a kapcsolatukat. De a jól polgáriasodott külső és a vallásosnak ható viselkedés mögött is hatalmas válságok lehetnek. Az, hogy vasárnaponként szépen felöltözünk, eljövünk az Úr házába, részt veszünk az istentiszteleten, imádkozunk, majd utána együtt ebédelünk, önmagában nem oldja meg a problémákat. Adhat keretet, ami jó lehetőség. Az is igaz, hogy az egyházhoz tartozó talán hamarabb kap segítséget, ha kér, de önmagában nem könnyebb a keresztyén házasság. A jóléttel - szerintem - a házassági válságok aránya is nőtt, önzőbbek lettünk, szerepzavarok keletkeztek a párkapcsolatban is. Ezért aztán nem csak a keresztyén házastársaknak nehezebb jó kapcsolatban élniük. Az viszont pozitív, hogy a mai emberek kendőzetlenebbül jelzik a problémájukat, a válságukat. Régebben eltitkolták vagy együtt éltek vele, ma hamarabb kérnek segítséget. Ez jó és egyben lehetőség is, mert ha hamarabb napvilágra kerülnek a gondok, könnyebb rájuk megoldást találni. De van hátránya is: a mai párok hamarabb válnak el. A szakemberek ismerik a házasságközepi válság fogalmát, amelyet egyrészt az addig szőnyeg alá söpört gondok felgyülemlése okoz, másrészt az, hogy a házasság éveinek, évtizedeinek folyamán megváltozunk. A férj, a feleség nem ugyanaz már, mint akik egymásba szerelmesedtek, akik a házasság elején meg a kisgyerekes időszakban oly természetesen és könnyen szerették egymást, el tudták fogadni a különbözőségeiket, és magától értetődően kötöttek kompromisszumokat. Más emberek lettek. Majdnem azt mondhatjuk, hogy a házasság közepén újra neki kell futni az egésznek: újfent meg kell ismerni egymást, randizni kell, szinte elölről kell kezdeni.

A beszélgetésen túl milyen bibliai alapelvek alapján lehet kezelni az évek, évtizedek során bekövetkező konfliktusokat?

Ábrahámtól elkezdve Jákóbon át számos olyan bibliai párról olvasunk, akiknek a családjában ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint a maiakban. Ez egyrészt felszabadíthat bennünket, mondván, normális, ha egy házasság válságba kerül, gonddal küzd. Kérdés, mi hogyan kezeljük ezt, hogyan oldjuk meg. A bibliai családok történetei arra tanítanak, ne hazudjunk se egymásnak, se önmagunknak, ne söpörjük a bajainkat szőnyeg alá, hanem vállaljuk azokat, egy konfliktus miatt ne lépjünk ki a kapcsolatból, hanem álljunk bele, és próbáljuk együtt megoldani. Szoktam mondani: a legnagyobb baj velünk, keresztyénekkel is, hogy kiváló elméleti szakemberek vagyunk. Kitűnően tudjuk, mit tanít a Biblia, mit hogyan kellene, könnyen megítélünk másokat is, elvben tudjuk, mit kellene tennünk azért, hogy jó legyen a házasságunk... A gyakorlatban viszont nehezen tudunk a saját életünkön vagy a házasságunkon változtatni. Karácsony előtt, advent idején gyakran előkerül Keresztelő János története, most is elénk hozta a Bibliaolvasó Kalauz. Nekem tetszik benne például az, amikor három csoport is megkérdezi Jánost: „Mit tegyünk?" Ekkor ő nem teológiai értekezéssel válaszol, hanem pontosan megmondja, hogyan kellene cselekedniük. A keresztyénség egyik lényege, hogy Jézus által nemcsak elméleti szakemberek lehetünk, hanem a Biblia tanítása által tudhatjuk az igazságot, ismerhetjük a szükséges lépéseket, és meg is tehetjük azokat - ez a legnehezebb. Nekem is sokkal könnyebb palástban szép dolgokat tanítani, mint az ismereteket átvinni a gyakorlatba és megélni, áldozatosan szeretni úgy, ahogyan Jézus szeretett bennünket. A házasságnak is ez a lényege, áldozatos szeretet nélkül nem működik.

Hogyan mutathatja meg a házasság Isten szeretetét és hűségét?

Legyen szó akár egyénről, akár házaspárról, a leglátványosabb megnyilvánulás a cselekedet, a viselkedés. Ezek árulkodnak rólunk valójában, nem az esetenkénti megnyilvánulásaink, hanem az, hogyan viselkedünk a hétköznapokban, hogyan bánunk egymással, milyen döntéseket hozunk. Ez meglátszik a házasságokon is. Éppen ezért hat nagy erővel akár a gyermeknevelésre, akár az egymással való kapcsolatunkra egy házastársi bizonyságtétel: látszanak a gyümölcsök. Csak a jó fa tud jó gyümölcsöt teremni, bogáncsbokor nem terem fügét. Ezért hívunk évek óta párokat bizonyságot tenni ebben az időszakban: a vallomásuk buzdít bennünket, kedvezőbbé válik a hozzáállásunk a házasságunkhoz - megmutatja, hogy érdemes tenni a minőségéért. A jó párkapcsolat igenis látszik kívülről.

A HÁZASSÁG HETE

A kezdeményezés Angliából indult több mint két évtizede, és a Valentin-nap környékén egy hétig a házasság és a család meghatározó voltára igyekszik irányítani a figyelmet. Ma már négy kontinens huszonegy országában ünneplik, Magyarországon 2008 óta rendezik meg az országos eseménysorozatot a keresztyén egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. Az országos és helyi programokról a hazassaghete.hu weboldal nyújt tájékoztatást.

Házasság hete - országos nyitó istentisztelet Székesfehérvárról

Február 9-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartják a házasság hete országos református nyitó istentiszteletét Székesfehérváron, a Budai úti református templomban. Igét hirdet Steinbach József püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Az istentisztelet élőben követhető a gyülekezet YouTube-csatornáján.

Isten terve szerint mi a házasság?

Röviden: életközösség egymással és Istennel. A református esküvőben lényeges mozzanat, amikor a lelkipásztor megáldja a házastársakat, ők pedig a fogadalommal Isten segítségét kérik közös utuk sikeréhez. Gyakran idézzük A prédikátor könyvéből, hogy a „hármas fonál nem szakad el egyhamar" (Préd 4,12b). Az Isten előtti fogadalommal, az ő áldásának a kérésével behívjuk az Urat a közös életünkbe. Ő teszi gyümölcsözővé a kapcsolatainkat is. Rendkívül lényeges a felkészítés a hívőknél is, hogy tudatosan keresztyén házastársat válasszanak. Mert az már önmagában jó alap és nagy lehetőség arra, hogy ha lesznek is gondjaik, dűlőre jussanak. De amikor teljesen hitetlen az egyik fél, és eloszlik a lila köd, egyre mélyülhetnek a nehézségek. Mindezek mellett a jegyesoktatáson mindig elmondom a házasulandóknak, hogy csak akkor keljenek egybe, ha minden tekintetben el tudják fogadni a társukat. A legrosszabb tulajdonságaikkal, szokásaikkal együtt, bekalkulálva azokat is, amelyekről még nincs tudomásuk, de nyilván majd kiderül az együttélés alatt. Én is sokkal jobb embernek gondoltam magamat a házasságom előtt. Az együttélés tükör, megláttam benne, valójában én is mennyire önző, fafejű, ítélkező alak vagyok. A jegyesoktatáson figyelmeztetem a párt arra is, hogy sem zsarolással, sem nyaggatással, sem trükkökkel nem fogják tudni egymást megváltoztatni. Isten sem állít mércét, amelynek ha megfelelünk, akkor foglalkozik velünk... Úgy jöhetünk hozzá, ahogyan vagyunk, viszont jobban szeret bennünket annál, hogy olyannak hagyjon bennünket, amilyenek vagyunk. A házasságban sem mi fogjuk egymást vassal formálni, átalakítani, nevelni. Elfogadó kegyelmet kell tanúsítanunk egymás iránt, amelyben Isten véghez viheti ezt a munkát. Nekünk csak engednünk kell, hogy elvégezhesse. Ezenkívül persze szükséges az aktív közreműködés, a tudatos házassággondozás, akár azzal is, hogy részt veszünk ennek a hétnek az alkalmain, és komolyan vesszük azt a felhívást, hogy beszélgessünk a házasságunkért.