Mezőföldi Református Egyházmegye

Teaház-Lajoskomárom

2011-03-25 11:38:28 / Polgár Tibor

 

Börtönmisszió

 

     Március 19-én, szombaton Lajoskomáromban tölthettünk együtt egy különleges délutánt, ifjak és örökifjak társaságában a szokottnál is nagyobb létszámban.

     A lelki táplálékot ezúttal a váci börtönmisszió „szolgáltatta". A téma János evangéliumából került kiválasztásra „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek". A váci fegyintézetben szolgáló lelkész, aki „csak" Margit néniként mutatkozott be, mindenki számára igazán érhetően, megfoghatóan beszélt arról, mi is az igazi szabadság, ami azt gondolom sokunkat elgondolkoztatott. Ezt követően hallhattunk, egy PPT bemutató kíséreteként a börtönben való szolgálatáról, bibliaórákról, imádságokról, istentiszteleteikről, és ami a legfontosabb és ezek gyümölcse, valódi megtérésekről. És itt el is érkeztünk a sokak által leginkább kíváncsisággal várt részhez, amikor is börtönből, de ami sokkal fontosabb lélekben szabadult bizonyságtevőknek hallhattuk történetüket. Beszéltek arról, hogy miként élték az életüket, addig a napig, amíg a börtönajtó be nem zárult mögöttük és arról, amikor a falakon belül végre szabadok lettek, ugyan akkor még a büntetésük nem telt le, de rájöttek, hogy addig a percig voltak igazán börtönben, ameddig a Szabadítótól nem nyertek világosságot. Azt gondolom, példát vehetünk ezekről az emberekről, hiszen ők nem álltak meg ott, hogy ők már más életet élnek, hanem Isten szolgálatába szegődtek és minél több helyen embereknek tesznek bizonyságot, ezzel is segítve, hogy mindig van választásunk egy jobb és helyesebb életet élni.

 

     Köszönjük a Lajoskomáromi Nagytiszteletű úr és gyülekezetében szolgálók munkáját és a nagylelkű szeretetvendégséget. Bátran mondhatom mindannyiunk nevében, akik a délutánon részt vettünk, hogy feltöltődve, jó kedvűen hagytuk el aznap este ezt a barátságos falut.

  

 

Kiss Enikő, Soponya

Galéria

P1090252.JPG P1090249.JPG P1090241.JPG P1090242.JPG P1090243.JPG P1090225.JPG P1090232.JPG P1090218.JPG P1090219.JPG P1090220.JPG P1090215.JPG P1090216.JPG