
2012. augusztus 1-én hivatalosan 20. évét tölti Mihályházán a Pátkai-család, a lelkészcsalád. Ennek örömére a gyülekezet lelkes és hálás tagjai összefogtak és gyüjtésbe kezdtek a lelkész és felesége javára. Július utolsó vasárnapjára nagyszabású ünnepséget rendeztek melyen szép számmal megjelentek a gyülekezet tagjai. Az összegyüjtött összegből nem csak ajándékra hanem még szeretetvendégségre is jutott így az imateremban kellemes időtöltéshez illő sütemények, pogácsák, üdítők lettek előkészítve a gyülekezeti tagok által.
Amellett, hogy erről a rendezvényről nem tudtak a meglepettek, nem csak a nagyszámú gyülekezet volt a meglepetés, hanem a Lelkészúr egy aranyból készült pecsétgyűrűt kapott, Nagytiszteletű asszony pedig egy ugyancsak aranyból készült szív alakú medált, melyben "a gyülekezeti tagok szíve is jelen van".
Az istentisztelet során a keresztség sákramentumában részesült Pethő Dávid.
A gyülekezet mindemellett a lelkészcsalád egészéhez, így a gyermekek eddigi eredményeihez és sikereihez is gratuláltak.
Gondnok Úr, Lázár Ottó köszöntője:
Nagytiszteletű Úr, Nagytiszteletű Asszony, Kedves Gyülekezet!
Magam és a presbitérium nevében szeretnék néhány szót szólni. Mi nem akarunk szentté avatni senkit, csak szeretnénk emlékezni, emlélezetessé tenni a velünk töltött évek jótevékenységeit, ünnepelni azokkal, azokat akik Isten igéjét közvetítették nekünk. Urunk Istenünknek hálával mondunk köszönetet, azért, hogy Pátkai Gyula Sándor Nagytiszteletű Úrunkat és családját ünnepelhetjük abból az alkalomból, hogy 20 esztendeje szolgál itt a mi gyülekezetünkben.
Nem akarom évekhez kötni a munkásságát csak néhány fontosabb momentu mot emelnék ki a teljesség igénye nélkül, hisz akik tudni akarják azok tudják a tevékenységét, mindennapjait. - Kezdetként- parókia felújítás, tetőfelújítás, lakhatóvá tétel, melléképületek építése. Az emlékművek megóvása, vitéz Nagytiszteletű Horváth Lajos, Hetessy Vince, Bódogh János, Horváth Mór kántortanító, tanítók, lelkészek sírköveinek felkutatása,temetőből menekítése, elhelyezése a torony tövében. Toronysisak lefestése, helytörténeti, néprajzi múzeum kialakítása, szőnyegborítás a templomban. A visszakapott, szerzett régi iskolaépületből, tűzoltószertárból imaterem kialakítása. Nyári tábor szervezése, rendezése. Templombelső teljes felújítása, parókia parkettázás, fűtés korszerűsítés, festés. Imaházi vendégszoba, vizesblokk kialakítása. Reformáció heti istentiszteletek, bibliaórák. Hittan tanítás iskolában, óvodában, ifjúsági órák. Kirándulások szervezése. Templom külső felújítása, toronyóra rekonstrukció. Parókia mindennapi rendben tartása.
Betegek, szegények látogatása. A faluban sok-sok embernek segít, segített fiatalnak, iskolásnak, öregnek. Bárki bármikor ment, és mehet hozzájuk, lelki, anyagi segítségért. Tudjuk, hogy göröngyökkel volt, és van tele az az út. Ők is emberek és ők is hibáznak. Mindig voltak, vannak rosszakarók, rosszat mondók, akik ugyan a gyülekezeti munkában nem vesznek részt, de tudni vélik az egyházban, a lelkész családjában történteket és mindig vannak akiknek az jobban tetszik, elhiszik, továbbmondják saját elképzeléseikket még hozzátéve.
Azt gondolom, és mondom, hogy ők is jöjjenek el, és bizonyosodjanak meg híreik, pletykáik valóságáról. Bízunk a gondviselésben, hogy az Úr Isten segedelmével a mihályházi gyülekezet támogatásával és szeretetével feleségével együtt tovább járja ezt az utat.
Jó Atyánknak köszönjük, hogy szent hivatásához áldást, erőt adott. A mihályházi gyülekezet, presbitérium, és a magam nevében is még hosszú, jó egészségben, testi-lelki erőben eltöltendő éveket kívánok Tisztelendő Urunknak, Feleségének ehhez a szép szolgálathoz. Áldást, békességet!