Augusztus 10-e volt. Nagy nyári hőség egész nap, estére pedig markáns hideg frontot ígértek a meteorológusok.
Már megint vihar lesz, - gondoltam, - de reménység szerint most sem történik semmi komoly, mint ahogy eddig sem történt.
Mint arról megannyi beszámoló tudósított, augusztus 10-én súlyos viharkárok érték Nyugat-Dunántúlt, legsúlyosabban az Őrségi Egyházmegyét. Számtalan ház, középület, templom megrongálódott. A Magyarországi Református Egyház a Dunántúli Egyházkerülettel közösen közadakozást szervez a károk enyhítésére és a helyreállítások költségeire.
tovább
Szeretettel hívjuk és várjuk a Testvéreket Egyházmegyei Diakóniai Szakmai Találkozóra. A találkozón műhelymunka keretében közösen gondolkodunk az egyházmegye diakóniai együttműködés lehetőségeiről és erősítéséről. Meghívottak: az egyházmegyei diakóniai bizottság tagjai, lelkipásztorok és az egyházmegye területén működő intézmények képviselői.
tovább
Cor meum tibi offero Domine, prompte et sincere - A szívemet neked ajánlom fel, Uram, készségesen és őszintén - Kálvin János ezen jelmondata, alatta pedig az aláírása áll a május 21-én leleplezett Kálvin-mellszobor talapzatán, amely a szentlászlói református templom előtt hirdeti az egyház, valamint a református közösség és eszmeiség jelenlétét a faluban.
Nagy Ferenc: Édesanyám
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon,
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: Anyám, Édesanyám!
tovább
A január elsejei évindító Istentiszteleten - mikor is Kercaszomoron gyűltek össze a református és evangélikus hívek, hogy erőt és buzdítást nyerjünk az évre - támadt az ötlet,hogy az 500. jubileumi évet meg kellene ünnepelni, emlékezni kellene rá, össze kellene hozni az őrségben élő protestánsokat. Azért, hogy emlékezzünk őseinkre és ünnepeljük, hogy közösségeink ennyi idő után is léteznek.
2017. május 20-án Kercaszomoron került sor az Őrségi Református Egyházmegye hittanversenyére. Az immáron szép hagyományra visszatekintő megmérettetés idén a reformáció 500. évfordulójának jegyében zajlott.
tovább