Őrségi Református Egyházmegye

Aktualitások - Esperesi Hivataltól

Főoldal / Esperesi Hivataltól

Választási eredmények - Őrség

őrségi admin / 2014-11-23 16:37:47

tovább

Reformációra emlékezve az Őrségben

őrségi admin / 2014-11-04 04:24:41

November 3-án, vasárnap került sor a zalaegerszegi hangversenyterem, a volt zsinagóga épületében az Őrségi Református Egyházmegye központi reformációi ünnepségére, mely egyben a Kálvin-évek záró alkalma is volt egyházmegyénkben.

 

Ünneplő gyülekezet - Fotó: Simon Attila

 

Öt évvel ezelőtt, 2009-ben, Kálvin születésének 500. évfordulóját szintén ebben a városban ünnepeltük, akkor a református templomban, most pedig, reformáció ünnepével összehangolva, Kálvin halálának 450. évfordulója alkalmából emlékeztünk meg a nagy reformátorról. Ennek keretében a helyi lelkész, Török Zoltán javaslatára Kálvin liturgiájának szellemében folyt az istentisztelet, illetve a helyszínen megtekinthető, Millisits Máté művészettörténész által megnyitott és méltatott "Kálvin, a káté és a protestáns gályarabok emlékezete" c. kiállítás is méltó emléket állított a nagy tudósnak.

tovább

Októberi lelkészértekezlet

őrségi admin / 2014-09-30 19:11:48

tovább

Őriszentpéteri lelkészértekezlet

őrségi admin / 2014-08-26 20:18:13

Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr, (Asszony)! Szeretettel küldök értesítést arról, hogy 2014. évi szeptember hó 8 – án, hétfőn 10 – órai kezdettel, Őriszentpéteren, a Művelődési Ház kistermében, lelkészi értekezletet tartunk. tovább

17. KÖRMENDI BIBLIATÁBOR

őrségi admin / 2014-08-22 06:40:26

Két év kihagyás után immár 17. alkalommal ismét megrendezésre került a körmendi Református Bibliatábor.

 

A videó a tábor öt napját foglalja össze, megmutatva pár apró részletet az itt lezajlott eseményekből.

 

tovább

Visszatekintés a REND-re

őrségi admin / 2014-07-10 22:24:18

Amikor két éve arról értesültem, hogy a 2014. évi REND Őriszentpéteren kerül megrendezésre, az volt az első gondolatom: ez most komoly? Eddig mindig nagyvárosokban tartották ezeket az alkalmakat, és valahogy mindig az volt bennem, hogy ha egyszer majd az Őrségi Egyházmegyében lesz REND, biztos valamelyik megyeszékhely lesz a házigazda, hisz abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy területünkön kettő is van belőlük. Aztán arra gondoltam, hogy ha Őriszentpéter nem is nagyváros - bár 2005 óta város! -, ha nem is megyeszékhely, de mégis csak az "Őrség fővárosa".

tovább

Misztrál koncert a REND-en

őrségi admin / 2014-07-05 07:09:18

A 17 éve alakult Misztrál zenekar volt július 4-én, péntek este a REND egyik fellépője.

tovább

Dupla beszámoló a kőszegi hittanversenyről

őrségi admin / 2014-05-26 18:21:03

Az egyházmegyéből 113 református tartott május 24-én Kőszegre, hogy részese legyen az idei egyházmegyei hittanversenynek vagy résztvevőként vagy kísérőként. Az esemény olyan jól sikerült, hogy két lelkipásztort is írásra ihletett, olvassuk hát beszámolóikat:

tovább

Cantate vasárnap az Őrségi Egyházmegyében

őrségi admin / 2014-05-23 17:59:17

Az Őrségi Református Egyházmegye immár hagyományos Cantate vasárnapi istentiszteletének ezúttal Sárvár adott helyet, május 13-án. tovább