Őrségi Református Egyházmegye

Reformációi emlékévet nyitó istentisztelet

2017-02-22 18:15:50 / őrségi admin

Reformációi emlékévet nyitó közös istentisztelet

2017. év első napján délután három órakor a kercaszomori református templomban összegyűltek az Őrség protestáns (református és evangélikus) hívei, hogy együtt induljanak neki az új esztendőnek, egyben ünnepi, hálaadó istentisztelet keretében emlékezzenek meg arról, hogy 1517. októberében Luther Márton elindította a reformáció egyházmegújító folyamatát.

ERŐLTESSÉK A BÉKESSÉG = Erős vár a Mi Istenünk! Áldás, Békesség! Dicsértessék!

Rengeteg erő, megindító, lélekmelegítő szépség van abban, amikor tele a templom, szól az orgona és együtt énekli kétszáznál is több ember a címben szereplő éneket. Átütő erővel érzi a résztvevő: „Ha Ő velünk, ki ellenünk?”.

Az év első napján délután három órakor a kercaszomori református templomban összegyűltek az Őrség protestáns (református és evangélikus) hívei, hogy együtt induljanak neki az új esztendőnek, egyben ünnepi, hálaadó istentisztelet keretében emlékezzenek meg arról, hogy 1517. októberében Luther Márton elindította a reformáció egyházmegújító folyamatát. Az őrségi református közösség pedig egy másik kerek évfordulót is ünnepel 2017-ben, hiszen saját hitvalló közössége megalakulásának 450. évfordulóját írják.

Az ünnepi istentiszteleten az Őrség református és evangélikus lelkészei szolgáltak. Szakál Anikó bajánsenyei lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, majd Varga Ottó, Őriszentpéter római katolikus papja és az Őrségi esperesi kerület esperese a közös ünneplést, a felekezeteken felüli Istenszeretetet hangsúlyozta fohászában.

Mindannyiunk öröme, hogy az istentiszteleten katolikus hívek, testvéreink, barátaink részt vettek. Az Őrségben hosszú évek óta meghatározza a keresztyének fontos alkalmait az ökumenikus szemlélet, az együttműködés példaértékű és példamutató. Jó érzés ez.

Ozsváth Imre az igehirdetésben lelki megújulásról, odafigyelésről, alázatról, újbóli újjászületésről szólt. János evangéliumát idézte, Jézus Nikodémussal folytatott beszélgetését véve alapul. „Nincs más alternatíva a világban. Nincs más út, csak az Isten útja, amelyen haladhatunk ebben az esztendőben – fogalmazott a lelkipásztor. Lelki igényességet sürgetett: – Meg kell hirdetni a reformációt, az újjászületés örömét, mert Jézus ezt kívánja tőlünk. Ha csak önmagunkat keressük a világban, akkor tévedünk. A családban, a gyülekezetben meg kell látni, keresni Jézust. Enélkül süllyedő gálya vagyunk, a nemzet, az ország és az Őrség népe is.”  (...) „Jézus meghallgat minket ebben az esztendőben is. Fogjuk meg a kezüket azoknak, akik elhagyták Istent és már saját magukat is. Imádkozzunk velük, adjuk az imát a szájukba és a szívükbe! Elég a lagymatag keresztyénségből, együtt kell tennünk és egyenként is.” – erről is szólt az igehirdetés. „Mi Istenhez tartozunk, bárhová is tart ez a világ. Bármit hoz az új esztendő, mi kinyilvánítjuk, hogy itt, az Őrségben mi együtt vagyunk Istenben” – mondta végezetül a lelkipásztor.

Major Lehel őriszentpéteri református lelkész és Kollerné Loós Zsuzsanna őrségi evangélikus lelkész vezetésével úrvacsora követte az igehirdetést. A könyörgésben Pethő Attila őrimagyarósdi evangélikus lelkipásztor a terrortámadások áldozataiért is szólt. Ezután Jakab Bálint szombathelyi református lelkész tartott egyháztörténeti előadást, melyben megemlékezett a reformáció elindulásának első évszázadairól különös tekintettel az őrségi régióra.

Az istentiszteletet nemzeti imádságunk éneklésével zártuk, majd szeretetvendégség várta a megjelenteket. Kedves Bognár testvérünk jóvoltából újévi virsli és forralt bor mellett beszélgethettünk.

Új erővel, lelkileg feltöltekezve váltunk el és kívántunk egymásnak BUÉK-ot, vagyis Bízzuk Újra Életünket Krisztusra! (írta: Bajor János, evangélikus presbiter)

Galéria

ujevi_istentisztelet01 újévi_istentisztelet02 ujevi_istentisztelet03 ujevi_istentisztelet04 ujevi_istentisztelet05