Készültünk, keresztény emberekként nemcsak csillogással, ragyogással, ajándékok tömegével, hanem saját készítésü kisebb-nagyobb adventi koszorúkkal, ajtó díszekkel… recept cserékkel, mi kerüljön az ünnepi asztalra. Mi kerüljön erre a szép első adventi ünnepre az Úr asztalára, hiszen a mai nap egy kicsit más, mint a többi. Ünnepi istentisztelet.

Zászlószenteléssel indul, az úrvacsora is ma van, a templomkertben estére már feldíszített, kivilágított fenyőfa mutatja majd szorgos kezek eredményeként, hogy az elmúlt évhez hasonlóan már hagyományosan, felkerülnek a felajánlott, vásárolt díszek mellé az újak, díszítve a templom bejáratát, dicsérve az Urat. Ezek miatt, és a sok szép gondolat mentén, csupa -csupa készülődés és öröm fémjelzi az adventi időszakot. Kezdődik a csodavárás. Az ember lelke megtelik örömmel, ha látja ezt a készülődést, mely eltölti az egész lényét. Betölti a várakozás öröme, de ami még fontosabb, hogy van folytatás. Jó látni, hogy hétről-hétre megtelnek a padsorok, hogy hallgassák az igét. Az óvodás korúak, a kisiskolások is itt vannak, a felnövekvő generáció, a felsőbb iskolások is aktívan részt vállalnak a gyülekezet életében, az alkalmak méltó megünneplésében. Valami kisebb csoda történik itt a református gyülekezetben Márkus-Oroszi Dániel lelkipásztor és a felesége, Ibolya koordinálásával, vezetésével. Mindenki tudja és teszi a dolgát, azért, hogy ezek a napok maradandóan megmaradjanak, beépülve a mindennapjainkba, az életvitelünkbe.

10 óra. Elkezdődik az istentisztelet, de mivel sem szebben, sem jobban leírni nem lehet az őriszentpéteri református dalárda és a zászló történetét, ezért Márkus-Oroszi Dániel lelkész úr szavait szeretném megosztani.

Farkas Balázs tolmácsolásában meghallgattuk Reményik Sándor: Zászlószentelés című versét, majd a lelkipásztor átveszi a szót:

„1911-ben éppen nem volt lelkésze az őriszentpéteri gyülekezetnek. Az akkori kántortanító, Kvanduk úr, mégis összeszedte az énekelni vágyó, szerető embereket, hogy ne széledjen szét a nyáj. Egy évvel később érkezett meg a lelkész, de a kórus alapítása 1911-ben történt. A történet úgy folytatódik, hogy 1925-ben kitűzőt készíttet a dalárda magának. Éppen tegnap hallottam valakitől, hogy bizony az ő szüleinek is volt ilyen jelvénye. Elérkezett 1937. augusztus 8.-a, amikor az őriszentpéteri és a környező falvakból összeverbuválódott dalárda zászlót szentelt ebben a templomban. Augusztus 8.-án, délután 15 órakor kezdődött az istentisztelet és a meghívott vendégeknek – alispán, főispán, más felekezet képviselői –, az volt a feladata, hogy a zászló rudjára egy-egy szeget üssenek be, amire felakasztották ezt a zászlót.

Rámpayné Becsek Rozika, aki itt nevelkedett, tudta, hogy ez a zászló mekkora érték. A 60-as években mikor Budapestre került, magával vitte, hogy se padláson, se pincében tönkre ne menjen. Egész életén át őrizte. Nemrég bekövetkezett halála után fia, Mihály azzal hívott fel, hogy talált valamit, ami szerinte a mienk. Az őriszentpéteri református dalárda zászlója, most a templomban díszeleg.

Nem kell szeget verni most a zászlórúdba, mert egy vas állvány tartja majd a súlya miatt, ezt a 87 éves örökséget A zászlón a címerben felírat látható: Istent dicsőítve zengjen a dal. A másik oldalon pedig: Őriszentpéteri Ref. Daloskör 1937.

Köszönetet mondunk a mosodának, mert nagyon aprólékosan, odafigyelve, szépen kitisztította. Köszönet illeti Szidi nénit, aki ügyeskedő kezével az angyal lábát újra hímezte. Babos Péterné Nikinek, hogy a zászlóra tartópántokat varrt, illetve a gyülekezet munkatársainak, akik fúrtak véstek, faragtak, hegesztettek és a mai napra a zászlótartó elkészült.

Szenteljük fel ezt a zászlót! Kérem, a gyülekezetet álljon fel!

Áldja és szentelje meg a Mindenható Isten ezt a zászlót, az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Áldja és szentelje meg azokat, akik e zászló alatt összegyülekeznek, hogy szívükből mindig Istennek zengjen az ének. Ámen.

A zászlót egy szalaggal tiszteljük meg, amin a 96. zsoltár első verse van: „Énekeljetek az Úrnak új éneket!”

Tovább folytatva a történetünket… 1937-ben a zászló szentelése után a gyülekezet ünnepelni kezdett és a hagyomány szerint Horváth Jenő vendéglátó éttermébe mentek el, ahol zenés táncmulatság vette kezdetét, amire elővételben jegyeket is árultak, és ha hihetünk az írásoknak akkor 44 pengő 90 fillér volt a tiszta bevétel, amit a helyi kulturális élet javára ajánlották fel.

A zászlószentelésen, a felszentelt zászló alatt akkor a dalárda énekelt… most itt van az Őrségi Baráti Kar.”

Tegnap este amikor a mappába beletettem az alkalomra választott énekeket; - Sötét fenn az éj…, Kenyered és borod…, Felnézek a vizek fölé…,- elképzeltem a kórust énekelni úgy, ahogyan azt csak ilyen nagyon jó akusztikával megáldott, megszentelt helyen lehet, mert itt szólalhatnak meg igazán szépen, erőteljesen, teljes szívből ezek a választott művek.

Köszönetet mondunk Márkus-Oroszi Dániel lelkipásztor úrnak, hogy megtisztelt bennünket a felkéréssel. Örömünk telt a szolgálatban. Köszönet illeti karnagyunkat, Boldog Andrást, aki nagyon szép énekhangjával, zongorajátékával támogat, kísér minket. Tevékenységének, elkötelezettségének köszönhetően állunk ma is itt, az Őrségi Baráti Kar, hogy őrizzük tovább ezt a nagyon szép, hagyományt. Saját és a mások örömére egyfajta értékrendet teremtve, az egyház szellemiségével is körül ölelve, tovább visszük, - mint egy zászlót -, az ősök emlékét. Ahogyan őrzi most a közösség is ezt a csodálatosan hímzett drága zászlót, ami most méltó helyre került, lelkészünk és a presbitérium döntésével, az adományozó jóvoltából.

Mivel az első gyertya lángját a békesség utáni vágyunk élteti, én is Reményik Sándor szép verséből idéznék…

Békesség Istentől

…

„Te sugározd szét békességedet,

És szóval, kézfogással másnak add.

Az Isten Békessége is ragad”

Nagyon boldog, békével teli készülődést, szép karácsonyi ünnepeket kívánok Mindenkinek!

Rimán Lászlóné