A szertartás helyi és környékbeli lelkészi szolgálatokat végző Demjén Enikő köszöntésével kezdődött. Református himnuszunk, a 90. zsoltáréneklése után zsoltár imádság hangzott. Pálfi Zsuzsanna egyházmegyei főjegyző a következő szavakkal idézte fel Mátyás János nagytiszteletű úr életútját:

„Mátyás János 1940. augusztus 17-én született Padragon négy testvér legidősebbikeként. Szülei gazdálkodó, fölműves családból származtak. Apja körjegyzőként, majd az 50-es évektől bányában dolgozott. Édesanyjának bőséges feladatot adott a 4 gyermek nevelése. A Mátyás családból 3 lelkész is származott: nagybátyja id. Mátyás Lajos volt kapolyi lelkész és fia Mátyás Lajos egykori mezőörsi esperes valamint pihenni tért testvérünk.

Mátyás János általános iskolai tanulmányait Padragon (a mai Padragkúton), a gimnáziumot pedig Ajkán végezte. Un. X-es származása miatt nem sok választása volt a továbbtanulást illetően. Templomos, kegyes életű szülői, nagyszülői környezetben felnőve ott élt a szívében a hit, így 1958-tól könnyen illeszkedett be a teológusok életébe. 1 évet még felette járó unokatestvérével is együtt tölthetett a budapesti teológián. Tanulmányai elvégzése után 1 hónapot Veszprémben, fél évet Mezőörsön, egy újabb fél évet pedig Körmenden töltött esperesi segédlelkészként. 1966. januártól választott lelkipásztora lett az Újrónafő-Jánossomorja-Mosonszolnoki Társegyházközségnek. 1983-tól a közeli Levél-Rajka-Hegyeshalmi Társegyközség gondozásával is megbízta esperese. Rajkán - a nagy távolság miatt - csak rövid ideig szolgált, de a többi 5 faluban nyugdíjazásáig hűséggel és odaadóan végezte a lelkipásztori munkáját a gyülekezetek szeretetét és bizalmát élvezve. Kedves, szerény személyisége, a kétkezi munkától sem visszariadó szorgalma, a nehéz körülmények között is állhatatos kitartásának példája ott él mindazok emlékezetében, akik ismerték és szerették őt.

Jánossomorjáról származó feleségével, Csabay Erzsébettel, 1967-ben kötött házasságot. Isten 3 gyermekkel áldotta meg frigyüket, Erzsébettel, Eszterrel és Zsófiával, akik közül a legfiatalabbat sajnos már elszólította a Gondviselés. Gyermekek mind a pedagógusi hivatást választották. Örökül kapták édesapjuktól a másokért tenni akarás, a szépre, a jóra, az igaz életre tanítás szép feladatát.

Szolgatársunk 2013-ban vonult ténylegesen is nyugdíjba, azóta Mosonmagyaróváron élt. 2024. január 24-én tért meg Teremtő Urához, akit egész életében alázatosan szolgált. Azzal a reménységgel búcsúzunk Tőle, hogy azt a pásztort, aki kevésen hű volt, sokra bízza ezután a Mennyei Atya, és kegyelméből befogadja Mátyás János nagytiszteletű urat is az előtte örvendezők mennyei seregébe.”

Az igehirdetési szolgálatot Lentulai Attila, a Pápai Egyházmegye korábbi esperese végezte a Példabeszédek könyve 3. részének 6. verse alapján: „Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeit.”

A Szentírás Példabeszédek könyvéből szóló Igével, tanítással állunk meg e ravatal mellet, melyen férj, apa, nagyapa, szolgatársunk Mátyás János 84. évében hazatért lelkész hamvai vannak. A Példabeszédek könyve Isten Szentlelke által több ezer éve íródott le, hogy az ember abból okuljon, útmutatást, bölcsességet tanuljon , lásson, Isten félelmében, hitben járjon . A hallott Igében útról van szó, amely úton az ember felismerheti Urát, Teremtőjét, aki igazgatja az ő útját. Az út azonban, amit itt élünk a földön különböző lehet. Úgy rendezte, rendelte az úr az emberi élet útját, hogy az mélységeken és magasságokon, örömökön, bánatokon vezessen Őhozzá. Ezt azonban igazán csak a hívő ember ismeri fel, láthatja meg. Az, aki keresi az Ő igazságait, élete útján megismeri Őt, ezért kéri a zsoltárossal: „Utaid, Uram mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem.” Téged kövesselek minden életkörülmények között. Miért teszi ezt? Mert a hívő ember azt is tudja, hogy Isten útjai, gondolatai, tervei az életünkkel sokszor mások, mint amit mi elképzelünk. Tudjuk, hogy vannak emberi utak, gondolatok, ezek a mi elképzeléseink. És vannak más utak és gondolatok: Istennek az ember számára elrendelt útai és gondolatai. Ezek azonban nem egy síkban vannak. Isten útjai magasabbak az emberi útnál, utaknál. Ézsaiás könyvében így olvassuk: „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim – így szól az Úr” (Ézs. 55:8) Nekünk két lehetőségünk van. Az egyik az, hogy görcsösen ragaszkodunk a magunk útjához, elképzeléseihez. Aztán ha azt tapasztaljuk, hogy a mi elképzelt útunk nem valósul meg, az út, amelyen elindultunk járhatatlanná válik/vált, összetörik az életünk. Ez azt jelenti, hogy akkor föl kell adnunk a legszebbnek tűnő álmainkat, abba kell hagynunk a leggondosabban kitervelt utat, mert Isten mást akar velünk, más a terve életünkkel. Lehet, hogy ezt a másat már nem értjük, de mert Isten adja elénkbe, elfogadjuk. Mert vagy az álmaink törnek össze, vagy, ahogy mondtam is, én török össze. De ha odaadom emberi elképzeléseimet, meg fogom látni, hogy az Isten a rosszból, a nehézségből is jót hoz ki, kiemel, igazgatja utamat, mert jobbat gondolt felőlem. Ha ezt felismerem, megismerem – ahogy a példabeszéd is mondja – akkor lekanyarodok a magam választotta útról és a nehézségek között is megtapasztalom gondviselését, és soha nem látott csodákat fogok látni, még a sötét napokban is megtapasztalom, érzem, hogy Ő igazgatja utamat. Felismerem az életemben azt, ahogy énekünk mondja: „Velem vándorol utamon Jézus.” Tudom azt, hogy Istennek minden útja kegyelem azoknak, akik az ő bizonyosságait megtartják. Akik az Istent szeretik, minden: élet, szenvedés, halál, mosoly, könny, öröm, fájdalom a javukra van. Testvéreim, ez a másik út, ahogy Gyökössy Endre fogalmazza, ez a hitnek az igent mondása. Bizalom az Úrban teljes szívvel, gondolattal. Ez az igent mondás annak a felismerése, hogy eszköz vagyok a Teremtő, Megváltó Krisztusom kezében. Így, ezt felismerve a teljes ráhagyatkozás, az engedelmesség az, amit tehetek. Mint ahogy engedelmes a természetben – ahogy Ézsaiásnál olvashatjuk – az eső és hó, amit Isten küld a fellegekből,. Alászáll az égből, termővé, gyümölcsözővé teszi azt, s nyomában szebb lesz a földnek egy darabja, mert a tövis helyén ciprus nevelkedik, a bogáncs helyett mirtusz nő, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, amely el nem töröltetik (Ézs55:13) Ilyennek kellene/kell, hogy legyen az emberi élet, különösen az embertársaiért élő, szolgáló életút. Ezért is kell igyekeznünk arra, hogy minden utainkban megismerjük Őt, felismerjük Őt, ahogy igazgatja utainkat. Vezet, fogja a kezünk mindvégig, míg egykor, utunk végén megérkezünk Őhozzá.

Testvéreim, A textusként felolvasott Ige, választott igéje, hitvallása volt a mi szolgatársunknak. Amikor utoljára egyik lelkésztársammal betegsége alatt meglátogattuk, ezt az Igét kérte, hogy elhangozzék ravatalánál. Ismerve, hallva élete eseményeit, hogy mit élt át fiatalként szüleivel, nagyszüleivel egykor Padragon, amikor a családot megkülönböztetve kisemmizték, ahogy leírta kegyes életű szülők, nagyszülők környezetében felnövekedve, rendszeres templomba járóként hittel lehetett elviselni a kemény időket. Mindig Isten útján járva terhet hordozni. Érettségi után ugyan más tervei voltak jövőjét, életútját illetően, de Isten igazgató útját felismerve teológiára jelentkezett. Tanulmányai befejezés, felszentelés után különböző helyeken szolgált, mint segédlelkész, majd itt, az újrónafői körzetben parókus lelkészként. Nehéz körülmények között, feleségével 3 gyereket nevelve, taníttatva, értünk mindent megtéve a lelkészi szolgálatok mellett kétkezi munkát is végzett, hogy a család, a gyermekek szükséget ne érezzenek. Életére, szolgálataira visszanézve, gondolva nem szeretnék nagy szavakat, méltatást mondani, ez nem az én feladatom, sem mérlegre tenni egy emberi, egy lelkipásztori életutat. Nem is vállalnám, hiszen hallatlan vakmerőség volna. De ha mégis említek/említettem egy-egy momentumot, felvillantottam egy képet életéből, azzal is csak az Ige üzenetét szerettem volna aláhúzni: Minden te utadban megismered Őt, akkor Ő igazgatja a te utadat. Ezt hitte, ezzel a bizalommal élt, így hordozta el egyik gyermekének elvesztését, ezzel a hittel hirdette Isten Igéjét a környező kis gyülekezetekben, amelyeknek egykori tagjait a történelem viharjai sokszor megrázták. Vigaszt, reménységet, jövőt hirdetve, el nem térve Urától így nevelve, tanítva töltötte be küldetését, hogy az emberi élet útján a tövisből ciprus, a bogáncsból mirtusz nevelkedjen.

Adja Isten, hogy mi is, e végtisztességet tevő gyülekezet hittel tudjunk bizonyságot tenni arról, hogy akkor lesz életünk igazán szép, áldott, ha Isten akaratát, jelenlétét minden utunkban felismerjük, hogy Ő igazgatja utunkat. Ő Krisztus, aki az út, az igazság és az élet, aki által van utunk az Atyához, aki által örök életünk van. Ezt tudhatta, tudta a mi szolgatársunk is. Ez a csendes, engedelmes, szerényen élő, szolgáló életút, betegeskedés, szenvedés után véget ért. Annál van, aki életre, szolgálatra rendelte, elhívta. Megváltója megfáradt szolgáját nyugalomra, békességre szólítva hazahívta. Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe.  Így legyen áldott emléke szívünkben hálát adva életéért, szeretetéért, szolgálataiért. Így búcsúzzunk el tőle.”

A feltámadásba vetett hittel búcsúzott a közvetlen család, rokonai, barátai, ismerősei, a Pápai Református egyházmegye lelkészi kara, a Dunántúli Egyházkerület közössége, valamint gyülekezetei.

Ezután Tóth András esperes úr mondott hálaadó, vigasztalásért könyörgő imádságot. A népes gyülekezet a 493. dicséretet énekelte imádságképpen. A sírnál Márkus Mihály esperes olvasta fel a feltámadás és az örök élet evangéliumát és vezette a liturgiát.  A palástos lelkészek a 292 énekkel vettek búcsút pihenni tért szolgatársuktól.

Mátyás János emléke legyen áldott, Krisztus Urunk kegyelme hordozza őt, és vigasztaljon minden megszomorodott szívet!