Pápai Református Egyházmegye

 

Erdő mélyén őszi verőfényes csendben

2024-10-09 22:45:44 / Füstös Gábor

Beszámoló az egyházmegyei lelkésztovábbképzőről

Október első vasárnapjának délutánján egyházmegyénkből 14 lelkipásztor a Bakonyban, Gézaházán találkozott. Kiegészülve egy 15-kel, Dr. Thoma László Budapest gazdagréti szolgatársunkkal kicsit körbejártuk az öngondoskodás témáját a lelki egészségünk javítása érdekében. A jó hangulatú, sok gyakorlattal és még több gyakorlati példával tarkított blokkok lehetőséget adtak arra, hogy ne csak a témához, önmagunk lelki folyamatainak megértéséhez, de egymáshoz is közelebb kerüljünk.

Minden szakmában/hivatásban szükség van a munkaeszközök rendszeres felülvizsgálatára, karbantartására. Mivel mi egész személyiségünkkel, testünkkel, lelkünkkel dolgozunk, fontos dolog, hogy időről időre fontos, hogy megengedjük magunknak azt a „luxust”, hogy ránézünk önmagunkra kollegiális közösségben is: hogy is vagyunk, hol is tartunk hitünkben, mire utalnak érzéseink, reakcióink a különböző helyzetekben, milyen viselkedési/ kommunikációs sémákat örököltünk illetve alkalmazunk és miért. Mindenekelőtt nagyon fontos, hogy kellő önismerettel rendelkezzünk. És mivel nem velünk kezdődött a világ, fontos látni azt is, hogy családunkban generációkon átívelően milyen minták voltak előttünk a kötődés, az intimitás, szexualitás, a halálhoz, elmúláshoz, a hatalomhoz, auktoritáshoz való viszonyulásban, milyen példát láttunk magunk előtt agressziókezelésre illetve mennyire és milyen formában volt jelen a rivalizálás a család életében. Olyan fogalmakkal dolgoztunk, mint kiégés, feszültség, együttérzési kimerültség vagy éppen másodlagos szenvedés. Megismerkedtünk a reziliencia, azaz a rugalmas alkalmazkodási képesség főbb összetevőivel is. (1. lelki formálódás, 2. önmagunkkal való jó sáfárkodás 3. érzelmi intelligencia 4. kulturális intelligencia 5. család, magánélet 6. vezetés, irányítás 7. pénzügyek) Ezek közül a sáfárság fogalmát bontotta ki az előadó.

Mindez így összefoglalva talán túl száraznak hangzik, pedig valójában nagyon izgalmas szellemi és lelki utat jártunk be, mely során olyan bizalmi, szeretetteljes légkör alakult ki, hogy helye volt a könnyeknek, a mélységeknek, a legbelső érzések megosztásának éppúgy, mint a nagy közös nevetéseknek, beszélgetéseknek. És helye volt az egyéni csendnek is, hiszen olyan feladatot is kaptunk, hogy egy 30 perces csendesség során gondolkodjunk el, hogy sáfárok lévén mit gondolunk a mi Gazdánkról a lelkünk legmélyén, hogyan tekintünk rá, ill. kik is vagyunk mi Krisztusban. Többségünknek nagyon sokat mondott a vezetőnk által említett szemléletes példa, hogy sokszor olyan sáfárai vagyunk mi Urunknak, mint amikor a kisgyerek segíteni akar a szüleinek. Lehet, hogy a szülő számára ez a „segítség” többlet feladatot fog jelenteni, egyedül bizonyára gyorsabban és egyszerűbben megoldhatná a feladatot, mégis örömmel veszi, hogy a gyerek segíteni akar, és bevonja a feladatba, hiszen ezáltal is tanul. És ha nem is sikerül minden tökéletesen, a szülő mégis megdicséri a gyereket, mert így is bátorítja, motiválja szeretetével. Hiszen ez a próbálkozó, lelkesen csetlőbotló gyerek az ő drága gyereke. Ez a kép sok görcs alól szabadíthat fel bennünket.

Füstös Gábor esti áhitata a Mt 26,30-35 alapján elgondolkoztatott bennünket sok tekintetben kudarcosnak látszó helyzetünkről, szolgálatunkról, melyet mégis átkeretezi Jézus még elbukó tanítványai felé is megnyilvánuló szeretete. Márkus Mihály esperes reggeli meditációs áhítata a 91. zsoltár alapján a nehéz helyzetben is az Istennél oltalmat találó ember örömét, békességét szólaltatta meg számunkra.

A gazdagító együttlétnek tökéletes helyszínül szolgált az erdő közepén lévő vendégház. A természet szépsége, az erdő csendje, a csodaszép napsütéses idő, de a benti kandallóban vidáman lobogó tűz, a finom ételek mind-mind csak azt erősítették, hogy miközben mi az öngondoskodásról gondolkodtunk, tulajdonképpen a mi Mennyei Atyánk ajándékozó szeretetében tehettük mindezt.

Köszönet az egyházmegye által biztosított lehetőségért, Thoma László empatikus, kedves, felkészült vezetéséért, és nem utolsó sorban a szolgatársakért, akikkel nagyon jó volt együtt lenni. Bízunk benne, hogy a jövendőben még többen fognak csatlakozni hozzánk, hiszen biztos vagyok benne, hogy aki egy-egy ilyen alkalmon részt vesz, az feltöltődve megy haza, mely jót tesz szolgálatának is.

Pálfi Zsuzsanna