Pápai Református Egyházmegye

 

Schönbrunn és Myrafälle – egy nap élményekkel tele

2025-09-10 13:50:05 / Füstös Gábor

Augusztus végén hirtelen megnövekedett az egy négyzetméterre jutó lelkészek száma a pápai református templom előtti buszmegállóban. A cél ezúttal nem egy ünnepségen való részvétel volt, hanem a Pápai Református Egyházmegyében szolgáló lelkészek és házastársaik közös kirándulása volt. A buszos kirándulásnak mindig van egy különleges varázsa: az ember nemcsak új helyeket fedez fel, hanem a beszélgetések, nevetés szinte észrevétlenül szövik szorosabbra a kapcsolatokat. Persze, mint bárhol máshol, ahol kollégák találkoznak, itt sem maradhatott el a szakmázás, egy kis közegyházi „pletyi”, de a napi program bőven elegendő volt ahhoz, hogy kilépjünk a munka világából és a megszokott szerepkörből, hogy ne legyünk egymásnak semmi más csupán útitársai. Ez a megtapasztalás egyik nagy kincse volt ennek a napnak.

 

Első állomásunk Bécsben a Schönbrunni kastély volt. Már messziről lenyűgözött bennünket a barokk épület monumentalitása és a gondosan ápolt park szépsége. Belépve a kastély termeibe mintha visszarepültünk volna az időben. A csillogó aranyozások, a freskókkal díszített mennyezetek és a pompás bútorok mind-mind a Habsburgok egykori fényűző világát idézték meg. Különösen érdekes volt belegondolni, milyen mindennapok zajlottak itt évszázadokkal ezelőtt a császárok és császárnék korában. Ilyenkor óhatatlanul is felmerül a kérdés, vajon hányadán állunk a gazdagság, törtetés, önérvényesítés és uralkodási vágy kérdésével?

A kastély megtekintése előtt a kert felfedezésére indultunk. Nem maradhatott ki a híres labirintus sem, amely igazi játékos kihívás volt mindannyiunknak. Nevetve kerestük társunkkal az utat, néha zsákutcába futottunk, de végül mindenki megtalálta a kijáratot. Ez a közös kaland, jóleső könnyedséget vitt a délelőttünkbe, de el is gondolkodtatott. Végeredményben ez is egy célja a labirintusnak. A férjemmel viccelődve mondtuk: ha nem találunk ki, majd én bakot tartok neki, átmászik valahogy és áthúz engem is a túloldalra. Milyen sokszor keressük ezeket a könnyebbnek tűnő megoldásokat egyházi és világi kérdésekben! Ahogy mondani szokták „megoldjuk okosban”, de végül az a tapasztalat, hogy aminek rendelt útja van, nem rövidíthető le. Még a zsákutcába is be kell mennünk, hogy az út szépségével és bölcsességével megérkezhessünk a célba. Jelen esetben egy óriási platán fához, mely már évszázadok óta kísérhette az ott élők mindennapjait.

Ezt követően buszra szálltunk, és folytattuk utunkat a Myrafälle vízesésekhez. Az osztrák hegyek ölelésében, zúgó vízesések között kanyargó ösvényeken sétálni egészen más élményt adott, mint a kastély eleganciája. A fából készült hidakon átkelve, a sziklák között emelkedő úton haladva a természet erejét és szépségét csodáltuk. Volt, ahol kicsit meredekebben kellett kapaszkodni, de a fáradságért kárpótolt a látvány: a lezúduló víz, a friss erdei levegő és a hatalmas kereszt a hegy tetején. Visszanézve a völgyre a kereszt lábánál álltunk, mindannyian éreztük Isten természetben és kegyelemben megmutatkozó hatalmát. Aki a hegyeket formálta, nem hagyhatta magára a bűnös embert sem. Ég és föld között hálával álltunk össze egy közös kép erejéig.


Schönbrunn pompája és a Myrafälle vadregényes szépsége két teljesen eltérő világot mutatott meg nekünk, mégis egy közös szál fűzte össze őket: az együtt megélt öröm és bizonyosság Isten gondviselésében.

Erlitz Anita

 

(Az ezen a napon készült fényképek megtekinthetők itt.)