Pápai Református Egyházmegye

 

2011. március

2011-03-01 06:36:31 / Füstös Gábor

BÖJT HAVA

 

Március hava a keresztyén egyházakban a böjt időszaka, amikor Krisztus Urunk szenvedéseinek útját kísérjük lélekben újra végig. Ezért a hagyományos református egyházi szóhasználat „böjt havának" is nevezi a márciust, mostani első vasárnapunkat pedig a „böjtfő vasárnapja" névvel illeti. Ezt a húsvét előtti 6. vasárnapot latinul „Invocavit" vasárnapnak is mondják, utalva a 91. zsoltár 15. versére: „Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt".


A böjt valamilyen formája minden nagy vallásban és kultúrában megtalálható, az iránta való érdeklődés pedig napjainkban is folyamatosan nő. Ezt bőségesen bizonyítják az internetes keresőrendszerek, elég csak akár egy Google-próbát tennünk. Ha azonban kicsit megvizsgáljuk az így nyert találatokat, azonnal előtűnik néhány félreértés, ami mindig valamilyen egyoldalú értelmezés következménye. Így jelenik meg a böjt korunk hétköznapi kínálatában mint karcsúsító-kúra, mint vallási kötelezettség, vagy akár mint éhségsztrájk.

 

A böjt gyakori félreértése az, hogy egyszerűen az éhezéssel azonosítjuk. Az angol nyelv utal is erre, amikor a reggelit breakfest-nek („böjt-megszakítás") mondja. De nem különb a francia sem, mert ők csak az ebéddel törik meg az éjszakai böjtöt („jeuene" böjt, az ebéd: „déjeuner") és reggel csak egy kis „böjt-törést" (petit déjeuner) tartanak. A böjt azonban több annál, mint hogy nem veszünk magunkhoz élelmet. Aki éhezik, még nem feltétlenül böjtöl. Már a II. Helvét Hitvallás is utal erre, amikor azt mondja, hogy a böjt „önmegtartóztatást és mértékletességet, testünk fegyelmezését és megsanyargatását" jelenti.  Ha valamiféle definíciót kellene adni, akkor két szempontra feltétlenül ügyelnünk kell: 1) kiért és miért böjtölünk; 2) milyen formában végezzük azt. Így a keresztyének számára nyilvánvaló, hogy böjt idején Krisztus Urunk földi szenvedéseinek útját kísérjük lélekben és gondolatban végig. Ezért a keresztyén böjt középpontjában az ő negyven napos pusztai böjtje, és értünk vállalt golgotai szenvedése, megváltó szeretete áll. A keresztyén böjt egészen tudatos, aktív emberi elhatározás eredménye (az állatok soha nem böjtölnek!), amikor test és lélek arra készül fel, hogy táplálékát egy adott időben ne kívülről, hanem belülről és felülről nyerje. Eközben tudván tudja, hogy „amit Isten teremtett, az mind jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek vele" (1Tim 4,4).

 

Ezek után lássuk, mit tanít a Szentírás a böjtről? Itt nem tudjuk a böjt minden vonását megrajzolni, de néhány fontos elemét fel lehet mutatni. Az ószövetségi törvény csak a nagy engesztelési napon rendelt az egész népre vonatkozó, általános érvényű böjtöt (3Móz 16,29-34. és 23,27-32; vö. ApCsel 27,9). Emellett azonban az önként vállalt böjt számtalan formájával találkozunk Isten népe életében.  Urunk negyven napig böjtöl a pusztában (Mt 4,2), Anna böjtöléssel és imádkozással szolgál éjjel és nappal a jeruzsálemi templomban (Lk 2,37). Ugyanúgy gyakorolják ezt a kegyességi formát a farizeusok és Keresztelő János tanítványai (Mk 2,18 és Lk 18,12). Meglepődve olvashatjuk azonban az antiókhiai keresztyén gyülekezet prófétáiról és tanítóiról, hogy ők is böjtöléssel szolgálták az Urat (ApCsel 13,2; vö. 14,23). Mindez arra mutat, hogy az első keresztyén gyülekezetek átvették Isten ószövetségi népének ezt a kegyességi gyakorlatát.

 

Vajon minden elvi-teológiai megfontolás nélkül történt-e ez az átvétel? Két Jézustól származó tanítás segít minket a helyes feleletet megtalálni. Egy ízben azt kérdezték Jézustól a farizeusok: miként lehetséges az, hogy János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid viszont nem (Mk 2,18-22). Jézus válaszának lényege ez: Keresztelő János tanítványainak böjtje felkészülés a Messiás és a messiási Ország eljövetelére. Tanítványaim számára azonban a Messiás már eljött, új időszámítás kezdődött életükben, ezért nem kell böjtölniük. Hasonlóan van ez a menyegzők alkalmával is: addig nem ül a vendégsereg asztalhoz, amíg a vőlegény meg nem érkezik. A Vőlegény már itt van, a tanítványaim számára megkezdődött a lakoma. De fognak majd ők is böjtölni „azon a napon", amikor a Vőlegény, azaz Krisztus elvétetik tőlük. Az a nap pedig: Nagypéntek, Urunk halálának napja. De ennek a böjtnek már nincs, nem lehet üdvösséget előkészítő jellege. A Hegyi Beszédben újabb tanítást ad Jézus a böjtről (Mt 16,16-18). Nem veti el, hanem csak képmutató vonásaitól tisztítja meg.  Az igazi böjt egészen Istenre irányul, és nem a körülöttünk lévők tapsát akarja kiváltani. Titkon, lakodalmas örömmel kell gyakorolnunk (vö. Zsid 10,34).

 

Egy református ismerősöm minden pénteken böjtöl és az így megtakarított konyhapénzt havonta átutalja egy szegényeket támogató egyesület számlájára. Ez nemes gesztus. A baj csak az, hogy minderről már nagyon sokan tudnak. Kálvin azt írja a böjttel kapcsolatban: „Isten valamikor nyilvánvalóvá teszi majd, hogy neki tetszésére voltak ama jó cselekedetek, amelyek elveszettnek látszottak, mivel az emberek szemét elkerülték".

 

Vladár Gábor
rektor