Pápai Református Egyházmegye

 

Ki vagyok én?

2012-07-10 21:07:52 / Füstös Gábor

DURIT2012 - Tegnap óta folyamatban. Az érkezés napjáról itt olvashat, a második napról való beszámolót pedig folytatólagosan.

Mintegy tartalomjegyzékként a napról:

reggeli – áhítat – előadás – csoportbeszélgetések – ebéd – egyházmegyék versenye – balatoni fürdőzés – ping-pong – vacsora – esti áhítat –filmnézés és egyéb esti program

Részletesebben:

Nemcsak a fiatalok próbálkoztak, hanem az időjárás is megkísérelte megzavarni az éjszaka nyugalmát. Az időjárásnak nem sikerült (az a néhány csepp eső kimondottan üdítő hatású volt). A fiatalok meg azért csak elnyugodtak, és az éjszaka egy részét rendeltetésszerűen használták.

A reggelit követő áhítat ismét több énekléssel zajlott. Bár a résztvevőket nagyon kellett ma buzdítani, hogy az éneklésben résztvevő zenészek és énekesek szolgálatát ne koncertnek tekintsék, hanem saját hangjukkal is tegyék gazdagabbá az együttlétet. Az áhítaton Bátki Dávid Géza lelkipásztor vitte Isten igéjét a fiatalokhoz.

Az előadást Jakab Bálint Mihály szombathelyi lelkipásztor tartotta. Igyekezett a hallgatóságát magával ragadni, és több humorral vezette a gondolatokat a gazdag ifjú történetének kezdete alapján.

Ki vagyok én? – veti fel a kérdést a történet kapcsán az előadó. Az erről való gondolatokat és gondolkozást aztán a tíz kis csoport önállóan mélyítette el.

Ebéd után az egyházmegyék versenye következett, azon belül is az első forduló, a bibliaismereti vetélkedő. A megyei csapatok nagy nehezen összeáltak. Íme:

Mezőföldi csapat:

Őrségi csapat:

Pápai csapat:

Somogyi csapat:

Tatai csapat:

Veszprémi csapat:

A csapatoknak különböző bibliai történetekből kellett némi kellékek segítségével részeket megjeleníteni, a többieknek meg kitalálni. A siker (ha nem is a pontozás, de a hangulat tekintetében) teljes volt.

A csapatok nagy örömmel csatlakoztak a Balaton vizében lubickoló társaikhoz.

A vacsora előtti időben a három ping-pong asztal folyamatos használatnak örvendett.

A vacsora után pedig a már megszokottnak mondható esti áhítat következett sok énekléssel – a fiatalok is talán egyre jobban bekapcsolódnak.

 

Az esti programok végre a kissé lehült időjárásban még élvezetesebbé váltak. A filmnézést is választották néhányan, de leginkább egymás kötetlen társaságát keresték.

Istenünk adjon békés pihenést az éjszakában!