Alkalmak:
Jövő vasárnap istentiszteletet a megszokott időben tart a gyülekezet. Úrvacsora legközelebb augusztus 22-én, új kenyérkor lesz.
A mai igerhidetés elvihető a kijáratnál valamint visszahallgatható az alábbi linken:
Adakozók:
A templomi virágot egy keresztyén asszonytestvérünk adományozta.
Egy éven át szüneteltetjük a rédei szolgálatunkat: augusztus 15- 2022. július 31-ig tartó kutatói ösztöndíj teszi ezt lehetőévé, amely során Hollandiában leszünk. Tervem és feladatom: könyvírás. Augusztus elsejétől augusztus közepéig szabadságon leszünk, az alkalmakat már Bátki Márton fogja megtartani, de a pályázati ügyintézésbe utolsó pillanatig részt fogunk venni.
Megérkezett a támogatói okirat újabb 25 millió forintról, így a már megérkezett támogatással együtt összesen 45 millió forint fog rendelkezésünkre állni a templom felújításához. Az építőipari áremelkedések minket sem kerültek el, ami azt jelenti, hogy valahol a 70-80 millió forint között lesz a beruházás vége. Kilátásban van a maradék rész beszerzése is, a hátralévő időben ezen fogok dolgozni.
Az Úr legyen a gyülekezet őríző pásztora
Letesszük a feladatokat - Bákti Márton végzi el a szolgálatokat, a felügyelő lelkipásztor Roboz Péter, kocsi lelkipásztor lesz. Imádkozunk az építkezésért - támogassuk a presbiterek közül azokat, akik feladatokat vállalnak - nagy teher fog rájuk nehezedni