Balatonszárszói Református Egyházközség Honlapja

 

2024. május 26. Gyülekezeti nap

2024-06-21 20:54:44 / Konc Gáll László

 

Május 26-án a balatonszárszói református templomban összevont istentiszteletre került sor, melyen a szárszói, őszödi, szemesi és környékbeli hívek vettek részt. A közös alkalom azzal a szándékkal került megszervezésre, hogy a hívek jobban megismerjék egymást, közelebb kerüljenek egymáshoz. De az igazi cél az volt – amiről a lelkipásztor az utolsó pillanatig semmit sem tudott -, hogy a két gyülekezet ünnepélyes keretek között köszönje meg Konc-Gáll László lelkipásztornak a több mint 10 éves szolgálatát. Konc-Gáll László 2013. júniusában érkezett Balatonszárszóra, a gyülekezet meghívására, 2014. áprilisában iktatták be és 2014. júliusától látja el a balatonőszöd-balatonszemesi körzetet is. Az istentiszteletet követően Stark Balázs balatonszárszói és Baranyai Lajos balatonőszödi főgondnokok megköszönték a lelkipásztor hűséges szolgálatát. Közös ajándékként új palásttal és föveggel lepték meg, amit a szárszói gyülekezet korábbi gondnoka: Balogh Lajos adott rá a lelkészre a presbiterek jelenlétében. Konc-Gáll László meghatódva köszönte meg a megemlékezést és az ajándékot, de leginkább a gyülekezetek támogatásáért és szeretetéért adott hálát, így buzdítva a híveket a példamutató, alázatos, Istennek tetsző életre. Az ünnepi alkalom szeretetvendégséggel zárult.

Galéria

DSC_8876.JPG DSC_8877.JPG DSC_8884.JPG DSC_8885.JPG DSC_8886.JPG DSC_8888.JPG DSC_8889.JPG DSC_8892.JPG DSC_8895.JPG DSC_8896.JPG DSC_8899.JPG DSC_8900.JPG DSC_8901.JPG DSC_8902.JPG DSC_8904.JPG DSC_8907.JPG DSC_8912.JPG DSC_8914.JPG DSC_8915.JPG DSC_8916.JPG DSC_8917.JPG DSC_8919.JPG DSC_8920.JPG DSC_8948.JPG DSC_8949.JPG DSC_8972.JPG DSC_8975.JPG DSC_8989.JPG DSC_9002.JPG DSC_9004.JPG